3611. Pitypangtúra lesz Budakeszin
Sajnos most a július kimaradt, de így legalább új erővel kezdhetjük az augusztust, aminek alkalmával az első hétvégén, azaz 07-én, vasárnap, újabb túrát indítunk.
Sajnos most a július kimaradt, de így legalább új erővel kezdhetjük az augusztust, aminek alkalmával az első hétvégén, azaz 07-én, vasárnap, újabb túrát indítunk.
A magyar gazdik nem tudják, hogy kedvencük már 7 éves kor felett időskorba lép – derült ki az ELTE Etológia Tanszék és a Pro Plan nyáron elvégzett közös kutatásából.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a cicák egyhamar berobbannak a zeneiparba, de hogy elképesztő édesek annyi bizonyos!
Chris Grimmer horgára akadt a valaha horgász által fogott legnagyobb harcsa, az albinó hal két és fél méter hosszú.
A domesztikáció során a nyúl bizonyos változásokon ment keresztül, mind morfológiailag, mind viselkedéstanilag. Napjainkban a házinyúl fajon belül mintegy 80 fajtát ismerünk. Jelenlétüket tenyésztők munkájának köszönhetjük. Ritkábban a véletlen mutációk végett alakultak ki.
Kedves Gazdi! Előfordul időnként, hogy alkatilag ilyen soványak, de ez a ritka. Ki kéne vizsgáltatni, hogy nincs-e valamilyen emésztési problémája (pl. hasnyálmirigy enzim-termelési elégtelenség), vagy egyéb tipusú tápanyag-felszívódási zavara. Ehhez laboratóriumi vizsgálatok szükségesek. Tisztelettel Dr. Szaniszló Ferenc www.vetlabor.hu
Kedves Ilona, ajánljuk szíves fiygelmedbe a következő cikkeket az oldalról: Hogyan szoktassuk le a kutyát a rágásról? Mit egyen a kiskutya? Mit egyen a kutya? Kellemes böngészést!
Kedves Gazdi! Kutyájának táplálására jó minőségű, lehetőleg 100 % állati eredetű fehérjéből készült tápot javaslunk (ne legyen benne szója). Javasoljuk, hogy 1 éves koráig a napi adagot két részre elosztva adja. A táp ne legyen előtte egész nap, az etetési idő alatt legyen csak előtte. Mindig legyen a kutya előtt friss víz. Az általunk ajánlott tápok: Eukanuba, Royal Canin, Hill's. Üdvözlettel: a Rákosligeti Állatorvosi Rendelőintézet csapata
A szürke hullámos tojók viaszbőre az átlagtól meglehetősen eltérő színű, türkízkék, több, kevesebb csontszínű, vagy barna színezettel. Az első képen mintha a szaru alatt élősködő atkák tevékenységének a nyoma látszódna felpuhult, elhalt szarukéreggel. Egy Ivermectin, vagy más elősködő elleni spot on készítménnyel való kezelés szükséges lenne. A láb "rángatás" valószínűleg köszvény előjele. Javaslom multivitamin készítmények használatát, illetve fehérjeszegény étrendet. Pontos diagnózishoz állatorvost kellene felkeresni kivizsgálás céljából.
Kedves Kérdező! A macskák viselkedéstana egy elég bonyolult tudományág, rendkívül sok dolog befolyásolja az általuk mutatott magatartásformát. A kiszoktatás alapvetően meghatározhatja szokásaikat, melyek idővel akár változhatnak is, de sokszor tapasztaljuk, hogy berögzülnek ezek a dolgok. A hím állatnál mindenképp javasolnám az ivartalanítást és ha másképp nem megy, megszüntetném a bejárásukat a teraszra. Üdvözlettel, dr. Puskás Gábor.