3896. Imádkozó vidrákat kapott lencsevégre
Elárasztottak hívásokkal egy fotóst a hívők, akik úgy vélik, olyan vidrákat kapott lencsevégre, akik éppen az Urat dicsérték. De vajon tényleg imádkoztak a lefotózott állatok?
Elárasztottak hívásokkal egy fotóst a hívők, akik úgy vélik, olyan vidrákat kapott lencsevégre, akik éppen az Urat dicsérték. De vajon tényleg imádkoztak a lefotózott állatok?
Számoló lóval büszkélkedik egy kaliforniai nő: az állat matematikusnak ugyan nem mondható, de 1-től 19-ig felismeri a számokat.
Csíkos, pöttyös kölyke született április közepén a debreceni állatkert dél-amerikai tapírpárjának (Tapirus terrestris), Samunak és Lunának.
Néhány hónap eltéréssel két albínó Benett-kenguru (Macropus rufogriseus) született a Szegedi Vadasparkban, az idősebb testvér a szép napsütéses időben már kibújik anyja erszényéből, a fiatalabbnak csak a feje bukkan elő néha.
Egy fiatal önkéntesekből álló csapat azt a merész célt tűzte maga elé, hogy alapjaiban változtatja meg, amit eddig az ételmaradékok újrahasznosításáról gondoltunk. A minap pet it néven nyílt mozgalmat indítottak, hogy a helyi éttermek konyhai maradékai eljussanak a közelben lakók háziállataihoz, ezáltal csökkentve a környezet és a gazdik pénztárcájának terhelését.
A képre nem tudok mit mondani. Mutassa meg állatorvosnak, ő meg tudja mondani, lát-e rendellenességet a cica lábán. A kora tavaszi macska már felnőtt, nincs szüksége kölyök tápra. Ivartalanított szobacicának való tápok teljesen megfelelőek.
Kedves Anna! Érdemes lenne elvinni egy hüllőkkel foglalkozó állatorvoshoz, egyeztetni a tartási körülményeket. Üdv-Éva
Én is az ivartalanítást javaslom, már csak azért is, mert idősödő kan kutyákban a prosztata daganatok ill. megnagyobbodások is kivédhetőek ezzel. Ha nem múlnak el a kis csomók a műtét után 1-2 hónapon belül, esetleg növekedésnek indulnak, sebészi eltávolítás és szövettani vizsgálat javasolt.
Nem szívesen szólok hozzá olyan kutya kezeléséhez amelyiket nem is láttam és mondok véleményt olyanokkal szemben akik az állatot több féle módon is megvizsgálták. De a tüdővizenyő - aminek kezelésére a Furosemid hivatott - általában a kisvérköri nyomás emelkedése miatt alakul ki, ennek oka pedig leggyakrabban a szívműködés elégtelensége. Tehát én még nem zárom ki a szívelégtelenség lehetőségét ilyen nagyvonalúan,hanem tovább vizsgáltatnám a szív működését egy EKG segítségével.
Sok minden lehet: sok féreg (volt már féregtelenítve?), elakadhatott egy csont, végbélmirigy megbetegedés stb. Otthon nem fogják tudni kezelni, mihamarabb állatorvoshoz kellene vinni a kutyát.