4591. Előzzük meg a kutya szívférgességét! Mutatjuk, hogyan!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A Némó nyomában mesét nagyon szerettük, mától mozikban a következő rész is. Az első film szereplői visszatérnek a folytatásban, de újabb tengerlakókat is megismerhetünk.
Közel egy időben született meg három dámszarvasborjú a Szegedi Vadasparkban, kettő közülük a Kárpát-medencében is élő európai dámszarvas (Dama dama), a harmadik azonban a különleges természetvédelmi helyzetű mezopotámiai dámok (Dama mesopotamica) közé tartozik.
A hazánkban felcseperedő görög teknőcök kevés kivételtől eltekintve magukon hordják a súlyos tartáshibák jegyeit. Torz páncél, papagájcsőr szerű szarukáva, beteg ízületek. A legtöbbjük az ivarérett kort sem éri meg, pedig jól tartani őket ugyanolyan könnyű, mint rosszul.
A fajkutyatenyésztők legnagyobb amerikai szervezete, az American Kennel Club (AKC) június 22-én bejelentette, hogy az ősi magyar pásztorkutyát, a pumit a 190. fajtaként felvette a hivatalos kutyafajták legrégebbi amerikai jegyzékére.
A leírtak alapján nem gondolnék mérgezésre, viszont itt a kullancsszezon java. Rengeteg a babesiosisos beteg. Minden étvágytalan, kedvetlen állattal sürgősen ajánlott állatorvoshoz fordulni, mert a friss esetek egy kezeléssel gyógyulnak., 3-4 nap után viszont már az állat élete forog kockán. Akkor is tegyék ezt, ha nem találtak kullancsot az állatban. Sokszor nem találjuk meg a kullancsot, a labor viszont igazolja a diagnózist.
Nagyon rossz ötletnek tartom, hogy kegy öreg beteg, valamint egy az első szüléshez már idős ( 5 éves)kutyája mellé hozott kannal szeretne utánpótlásról gondoskodni. Sajnos az idős kutya is megfoganhat. Hogy meg tudna-e elleni, kétséges,de daganataival szoptatni nem tudna. A tumorjait nem szabadott volna hagyni kifekélyesedni, hanem amint észrevették, műtéttel el kellett volna távolítani őket. Fiatal kori ivartalanítással az emlődaganatok egyébként megelőzhetőek lettek volna. Ha két kutyája mellé szeretne harmadikat is, azt javaslom,az ország bármelyik menhelyéről fogadjon örökbe kutyát. Jót tenne ezzel egy állattal és az állatvédelem ügyét is szolgálná.
Ezt így nem lehet megmondani, ha a körülmények nem változtak akkor meg kéne állatorvossal nézetni. A 30-31 fok egy terrárium átlaghőmérsékletének elég magas, az ideális ha az állat hűvösebb helyet és melegedőpontot is tud magának találni.
Sajnos nem lehet látatlanban kezelést ajánlani. Javasolt egy részletes laborvizsgálat, neurológiai vizsgálat és EEG, mely választ adhat a kérdésekre., nincs-e valamilyen szervi probléma a görcsök hátterében. A szuka kutyánál (nem írta, hogy milyen nemű) ajánlott az ivartalanítás, mert a tüzelés alatt gyakrabban jelentkezhetnek rohamok. A rohamokról vezessenek naplót: mikor jelentkeztek (dátum, napszak), meddig tartottak, milyen jellegűek voltak, volt-e valamilyen előzményük, ismert-e valamilyen kiváltó tünet, stb. Őket ajánljuk, szakértők a témában: Epilepsziás Kutyákért Alapítványérdemes minél hamarabb elvinni a kutyust hozzájukhttp://www.haziallat.hu/szaknevsor/allatorvosok/epika/254/
Először is azt kellene pontosan tisztázni, hogy a szemével mi a helyzet. Ehhez mindenképpen meg kellene vizsgáltatni szemész állatorvossal (ma már sokfelé van ilyen szakrendelés). És szerintem szükséges lesz egy teljes körű belgyógyászati kivizsgálás is. Utána lehet arról beszélgetni, hogy mi várható,