Közös kisállat az osztályteremben?

Az alábbi felhívás jelent meg az Együtt a Kiállatokért Alapítvány Facebook oldalán, amivel mi is teljesen egyet értünk, ezért megosztjuk olvasóinkkal:

A pedagógusok általában azzal indokolják az állat beszerzését, hogy a legtöbb gyermeknek otthon nem lehet saját állata, mert a szülő nem vállalja a felelősséget és így nekik is lehet valamilyen pozitív kapcsolatuk állattal.

Ezzel alapvetően egyetértünk és szerintünk is jó lehetőség lenne kapcsolatot kialakítani kisállatokkal és jó gyakorlat lehet, ha minden nap más-más gyermekek gondoskodnak a kisállat friss élelméről és ivóvízéről, ha van a takarításnak heti felelőse és ha megoldott a szocializációja, a vele való nyugodt foglalkozás és ha nem marad napokra felügyelet nélkül, illetve ha az ezzel járó felelősséget az osztályba járó összes gyermek szülője vállalja (100%-ban).

Mert szerintünk az is elvárható lenne, hogy

• pontosan olyan jó körülmények között éljen egy állat, mintha egy gyermek otthoni házikedvence lenne (nagy és ingergazdag ketrec, stb.). Ne az legyen a szempont, hogy mekkora ketrecet talált valaki otthon. Ez bizony komoly anyagi teher már egy egér esetében is.
• a magányos állatokat ne kínozzák fajtársaikkal, a társas fajokat ne ítéljék magányra, ne szaporítsanak :'( Tudunk olyan iskoláról, ahol folyamatosan szaporodnak a rágcsálók és kereskedésbe hordják be őket, ahol cserébe mageleséget kapnak a fűevő állataiknak...
• az állatok ellátása egy hozzáértő felnőtt (a pedagógus) ellenőrzése és folyamatos felügyelete mellett történjen, ne a gyermekekre legyen bízva.

• az intézmény szerződjön állatorvossal (jogszabály szerint köteles) és az állatok orvosi ellátást kapjanak, ha betegek vagy ha szükséges (sok iskolai nyuszi például sosem kap oltást) és ennek a költségeit ne valamelyik szülő pénztárcájára bízzák (többnyire megszánja valaki), hanem minden szülő havi szinten egységesen dobjon be egy perselybe pénzt az állatok ellátására és esetleges orvosi kezelésére is tegyenek félre. Mert bizony az iskolai tengerimalac is lehet atkás, fogászati beteg, az osztálynyuszi is eltörheti a lábát, történnek balesetek és ezek a dolgok hamar több tízezernyi számlát képesek generálni...
• az állatok ne azt egyék, amit épp behordanak a gyerekek, hanem a számukra megfelelő eleség folyamatosan rendelkezésre álljon és ne legyen hetente tápváltás egy rágcsálónak például, mert éppen mikor ki mit vett.
• a napi felügyeletbe és foglalkozásba az is tartozzon bele, hogy péntek délutántól hétfő reggelig (meg az iskolai szünetekben) is ellátja valaki az állatot és nem úgy, hogy minden hétvégén más viszi haza a kisállatot (sokszor saját állatokkal egy térbe, ragadozós lakásba vagy épp azonos fajhoz, karantén nélkül), hanem úgy, hogy vannak felelősök, akik szombaton és vasárnap is bemennek az iskolába és megetetik, itatják, játszanak vele, stb. és mivel ez a legtöbb szülőnek nagy erőfeszítés, így szintén egységes teherként kellene viselni...
• a nyári szünetet egy helyen töltse, lehetőleg a lehető legjobb körülmények között.
• baj esetén a pedagógus szervezze meg, hogy ki viszi állatorvoshoz az állatot és ő intézze ennek minden gondját-baját és ő egyenlítse ki a költségeket az előzetes összegyűjtött alapból.

Ez így itthon csak elvétve valósul meg...

A valóság sajnos többnyire az, hogy azok a szülők, akik otthonra nem akarnak kisállatot ilyen-olyan okból, azok a hétvégi felügyeletben és az állat költségeinek egyenlő elosztásában sem szeretnének részt venni. Ezért őket senki sem hibáztathatja, lehet felelősen úgy dönteni, hogy nem akar állatot, de akkor ezt tiszteletben tartva ne legyen állat az osztályban.

A kezdeti lelkesedés hamar alábbhagy a gyerekekben is, ha a cuki izgő-mozgó kisállatok helyett depressziós, gyenge kisállatokat látnak és december-január környékén egyre több segítségkérés érkezik már hozzánk is, többnyire a gyerekektől (!).

Lehetne ezt jól csinálni!

El tudunk képzelni boldog osztályállatokat és vidám, állatszerető osztályokat is. Azonban ha a fent írt feltételeket nem tudja vállalni a szülők egy része és minden gond néhány szülő és/vagy a pedagógus nyakába szakadna, akkor saját állat helyett inkább szervezzenek olyan programokat, ahol a gyerekek ugyan csak időszakosan, de találkozhatnak jól tartott állatokkal.

Köszönjük azoknak a pedagógusoknak, akik eddig is a szülőkkel egyezteve, felelősen döntöttek az állat mellett vagy ellen. A többieket pedig kérjük, hogy fontolják meg ezeket a sorokat és az első szülői értekezlet előtt gondoljanak bele, hogy nem egy plüssállatot akarnak 30 gyermek kezébe adni, hanem egy érző lényt.

Együtt a Kisállatokért Alapítvány