A keleti szürkemókus (Sciurus carolinensis)

A keleti szürkemókust (Sciurus carolinensis) először a XIX. század végén telepítették be Angliába, ahonnan azután rohamosan elterjedt az egész kontinensen.

A szürkemókust tudományos nevén Sciurus carolinensis-t, először az U.S.A keleti részén Észak- és Dél-Karolina államokban figyelték meg, de ez a régió napjainkban is gazdag állománnyal rendelkezik. A keleti szürkemókus elnevezés is innen ered. Ez a fákon lakó állat őshonos az Egyesült Államok keleti részén és a Középnyugaton, de Kanada dél-keleti területén is előfordul. Mivel könnyen alkalmazkodik környezetéhez, ezért az Egyesült-Államok nyugati régióiba is betelepítették, ahol gyorsan el is szaporodott.

Amint ez az elnevezéséből is kitűnik a mókus bundája szürke színű, helyenként vöröses-barnás árnyalattal. A szürkemókus genetikai változatai között előfordul szürkemókus fekete farokkal és fehér farkú, de fekete színű állatka is. Ennek a fajnak fehér színű a hasa és bozontos a farka. Néhány esetben az állat tíz évig is elél, de az átlagos élettartama a vadonban élő szürkemókusnak mintegy 3-4 év. Testsúlya körülbelül 350-800 gramm, testhossza pedig átlagosan 25-30 cm, aminek a felét a farokhossz teszi ki.

A szürkemókus a fák odvaiban képez ki fészket magának, amelyet száraz levelekkel és gallyakkal bélel ki. Néha a padláson vagy a házfalak külső részén is építet fészket magának. Nem alszik téli álmot, mert szervezete képtelen elegendő energiát tárolni a hibernáláshoz, hogy ezáltal táplálkozás nélkül túlélje a hosszú telet. Télen vastagabb levélréteggel béleli ki odúját és néha kijön élelmet keresni, de idejének nagy részét a fészek melegében tölti. Alvás közben a farkát takaróként maga köré tekeri.

A szürkemókusok farkuk mozgatásával jeleznek egymásnak, változatos hívójelek is megfigyelhetők ebben a közlésrendszerben. Így, a farka rángatózásával mutatja ki, ha veszélyt érez vagy, ha nyugtalan.

A párzási időszak a tél végén kezdődik és körülbelül egy évig tart. Évente kétszer, január-februárban és a nyár közepén, 2-4 kölyköt hoznak a világra, de olyan is előfordult, hogy 9 utód is születik egy alomban. A vemhességi idő körülbelül 35-40 nap. A fiatal mókus elég lassan válik önállóvá, körülbelül három hónapra a születése után hagyja el anyját A hímek nem játszanak szerepet mókuskölykök felnevelésében.

A keleti szürkemókus étrendje

Elsősorban dióval, mogyoróval, makkal, magvakkal és bogyókkal táplálkozik. Különösen tavasszal elfogyasztja a friss hajtásokat és a rügyeket is. Néha kifosztja a madárfészkeket és megeszi az itt talált tojásokat és a fiókákat is. A kisebb rovarokat és madarakat sem vetik meg. A szürkemókus hajnalban és alkonyatkor a legaktívabb, ilyenkor indul megszerezni a táplálékát is.

A szürkemókus a természetben talált ennivalót összegyűjti és kisebb mennyiségekben tárolás céljából több helyen elrejti. Néhány rejtekhely csak átmeneti jellegű, mert a közelben bőségesen található táplálék. Ezért az itt raktározott élelmet pár órán vagy napon belül áthelyezi egy végleges tárolási helyre, ahova egy hónap múlva visszatér. A mókusok rejtekhelyeit egy szezonban több ezerre becsülik. Az állat a tárolási hely közelében levő tereptárgyak segítségével tájékozódik a térben és így keresi meg az elrejtett élelmet. Szaglása csak akkor segíti ebben, ha már néhány centiméterre van a dughelytől.

Mivel az állat a rágcsálók rendjéhez tartozik ezért jól fejlett állkapoccsal, erőteljes rágóizmai és véső alakú elülső fogai vannak. Ezekkel a fogakkal rágcsálja meg a kemény tárgyakat, fás szárú növényeket, faháncsot, magvakat, diófélét. Mivel szinte minden mókusfaj elülső fogazata folyamatosan nő, ezért az állat kénytelen örökös rágcsálással koptatni ezt. Ellenkező esetben a fogak elérhetnek egy olyan hosszúságot, amellyel a mókus már képtelen lenne enni és éhen halna. A rágcsálás tehát a fogak reszelésének eszköze.