Honnan kapta a tengerimalac a nevét?

Holland hajósok fedezték fel a 16. században dél-amerikai gyarmatukon, Guyanában ezeket a puha, barna-fehér bundájú állatkákat. Néhányat közülük hazavittek a gyerekeiknek játszótársul, Hollandiába. Itt az emberek gyorsan megkedvelték őket, és lassan más, európai országban is elszaporodtak.

Németországban nevezték el őket tengerimalacnak, mivel tengeri úton érkeztek az országba. A sertések malacainak még távolról sem rokonai, a rágcsálók közé tartoznak. Dél-Amerikában, főként Peruban évszázadok óta kedvelik ezeket a mókás állatokat. A tengerimalacokat már az inkák is ismerték, de ők valószínűleg a húsáért tartották. A malacokhoz hasonlóan hulladékanyagokkal táplálkoznak. Vadon élő egyedeik falkákba verődnek, és sziklahasadékokba, barlangokba húzódnak be.

Szelídek, játékosak

Vidáman röfög és füttyel üdvözli társait

A tengerimalacok nappal aktívak. Szelídek, kedvesek, bár kissé ijedősek. Általában szívesen hagyják simogatni magukat. Reggelenként füttyel üdvözlik gondozójukat. Vidáman röfögnek, s ha izgalomba jönnek, hosszasan visítanak. A tengerimalacoknak is szükségük va mozgásra, ezért figyeljünk arra, hogy ne maradjanak egész nap a ketrecükben. A lakásban szabadon engedhetjük őket.

De vigyázat: mindent megrágnak, többek között az elektromos kábeleket is, ami halálos áramütéshez vezethet. Nyáron elkerített helyen, a szabadban is tarthatjuk őket. Sokféle tenyészetük van: ismerjük a simaszőrű tengerimalacot (fekete, barna, fehér színben), a két-három színű rozetta tengerimalacot (ezek többsége durvaszőrű, de lehetnek sárgák, barnák és fekete vagy hosszú szőrűek, továbbá sűrű, puha bundájú angórák is).