- -
A savoyai juhászkutya
Valamikor az ötvenes évek végén történt, hogy Evianban, egy kiállításon tíz savoyai juhász- és terelőkutya jelent meg véleményezést várva. Így is volt ez természetes, hiszen a savoyai juhászok számára is közömbös volt a kutya testalkata és kinézete.

savoyai juhászkutya
A savoyai juhászkutya

Valamikor az ötvenes évek végén történt, hogy Evianban, egy kiállításon tíz savoyai juhász- és terelőkutya jelent meg véleményezést várva. Így is volt ez természetes, hiszen a savoyai juhászok számára is közömbös volt a kutya testalkata és kinézete. Egyáltalán külcsínye csak annyiban volt érdekes, amennyiben az elősegítette az adott feladatkör tökéletes ellátását. Egymás között kialakították ugyan a maguk értékrendjét a juhászok, de ebben utolsó helyen állott az eb "szépsége" - a jó kutya a szép kutya, az sem baj ha girhes - vallották.

A kutya megítélésében komoly szerepe volt annak, mennyire igénytelen, milyen kevéssel éri be, és ezzel bizony dicsekedni is szoktak a gazdák egymás között. Nem számított ritkaságnak, ha napokig csak a teljesen kilúgozott, úgynevezett harmadik savón tengődött az eb. Ez a tíz savoai is inkább csak lelkületében hasonlított egymásra, amúgy meglehetősen eltérő típusok voltak, mondhatni sokszínű társaságot alkottak így együtt.

A savoyai pásztorkutya tenyésztése

Tenyésztőjük láthatóan abban várt segítséget, hogy melyik irányban induljon el velük, melyik változatot részesítse előnyben. Alaposan végigmustráltam a tíz ebet. Akadt közöttük mokányabb, olyasféle, mint az appenzelli hegyikutya, de karcsúbb is, amely némiképp a rövid szőrű collie-ra hasonlított. Én akkor azt ajánlottam a tenyésztőnek, a genfi illetőségű Bruder asszonynak, összpontosítson a zömökebb, harlekin kutyára, mert úgy véltem - és ma is ezt mondom - , hogy ilyen különlegesen finom színmintázat (szürke alapon fekete foltok és pamacsok) bizonyára híveket szerez magának.

Azóta elkészült a savoyai standardja is.Az ebek 45 - 55 cm magasak voltak, többnyire erőteljes felépítésűek és rövid szőrűek.

Farkukat lógatva vagy hátukra kunkorítva hordták. Fülük kicsi és ferdén előrebiggyedt. A legtöbb példány nyakát hosszabb szőr fedte, nyakuk olyan volt, mintha golyvásak lettek volna. Némelyiknek farkaskarma is volt. Az egységes fajta kitenyésztésének nyilván az a nehézség állja útját, hogy - dr. Luquet szerint - Savoya szinte minden völgyében más-más ebeket kedvelnek. Nem kétséges azonban, hogy egy elkötelezett tenyésztő képes lenne a parasztkutya Savoya-szerte elszórt maradványpéldányait összegyűjtve megfelelő, modern bázist alkotni a fajtának. A tenyésztési bázist könnyen lehetne szélesíteni appenzelli hegyikutyák keresztezésével.

A savoyai juhászkutyáról sajnos csak ennyit tudunk. Sem az elkészült standardhoz, sem más információhoz nem jutottunk hozzá. Amennyiben erről az érdekes fajtáról megtudunk valamit, igyekszünk olvasóinkkal is megismertetni.

További információ:
www.franciapasztor.hu

értékelés