Az idei esztendő egyik újdonságának számítanak a The One Big One bojlik, amik az eltérő méretek, a minőségi alapanyagok, illetve a hozzáértő elkészítés révén igencsak ígéretes csaléteknek számítanak.

Ennélfogva nem is lehetett kérdés, hogy a Látóképi-tározóra készülve egy kiadós bojlis horgászathoz bizony a The One Big One bojlik is helyet kapnak a csalis táskában. A bejegyzésből kiderül, hogy végül milyen eredménnyel járt a túra.

Amit a Látóképi-tározó kapcsán alapvetően tudni érdemes

A Látóképi-tározó egész pontosan Hajdú-Bihar megyében található, méghozzá Debrecentől nyugat felé indulva nagyjából tíz kilométerre. Immáron harmincöt éve üzemelő vízterületről van szó, ami hatvan hektáros vízfelülettel rendelkezik.

Ami persze ennél is fontosabb, hogy csodaszép vadpontyok otthonául szolgál, ami nem véletlenül izgatja egy bojlis fantáziáját. Az aktuális horgászathoz választott hely sajátossága, hogy a túloldalon már nem lehet horgászni.

Ellenben jócskán akadt bedőlt fákból, illetve nádas részekből, mégpedig kedvező vízmélység mellett. Hogy pontosak legyünk, a parttól mintegy negyven vagy ötven méterre sikerült optimális helyeket találni.

A horgászat során a következő The One Big One bojlik kerültek bevetésre

A The One Big One bojlik újdonságnak számítanak az idei esztendőt tekintve, ezért a Látóképi-tározó megfelelő terepnek tűnt egy jófajta teszteléshez. Annál is inkább, mivel az egyébként nagyhalas csalikból többféle méretvariáció is rendelkezésre áll.

A minőségi bojlik egyébként jócskán tartalmaznak halproteint, chilit, kiegészítve némi sóval is. Mivel bőségesen akadt a lehetséges opcióból, ezért a horgászat során többfajta csalikombináció is tesztelésre került. Példának okáért az egy szem 26-os vagy a dupla 24-es is megemlíthető. Ezenfelül a pop up kombináció is bevetésre került, miközben PVA-háló, illetve néhány szem bojli került még a horgok közelébe.

A The One Big One bojlikkal kivitelezett horgászat nem akármilyen élményekkel járt

A Látóképi-tározó kapcsán fontos tudni, hogy a víz valósággal hemzseg az olyan tápláléktól, ami valóságos pontycsemegének számít. Nem a véletlen műve tehát, hogy jó néhány tíz kilogramm feletti példány úszkál ebben a víztározóban.

Ettől függetlenül a halak részéről bizony a The One Big One bojlik is kedvező fogadtatásban részesültek. Gyakorlatilag a horgászhelyek elfoglalását, az etetést, majd pedig a csalik bevetését követően nemsokára jelentkezett is egy tizenhárom kilogrammos gyönyörűség.

Ami pedig a legjobb, hogy őt szép sorban követték a társai. Szóval egyértelműen elmondható, hogy a The One Big One bojlik kitűnőre vizsgáztak, és egymás után ingerelték kapásra a szebbnél szebb pontyokat. Ennélfogva elképesztően izgalmas, eseményekben igencsak gazdag horgászatot sikerült abszolválni.

értékelés