Vadlovak, a szabadság zabolátlan szimbólumai

Vadlovak

Ma már szinte kizárólag rezervátumokban csodálhatjuk meg a gyönyörű, megszelidíthetetlen vadlovakat, hiszen nekünk köszönhetően számuk jelentősen megtizedelődött napjainkra.

Pedig az ember és a ló valaha egymástól elválaszthatatlan, egyenrangú társak voltak. Az ázsiai nomádok több, mint 4000 éve domesztikálták az első vadlovakat, akik az emberi társadalom megbecsült, fontos tagjaivá váltak - egészen a gépek megjelenéséig.

Mintegy 400 lófajta létezik, melyeket a legkülönbözőbb feladatokra idomítottak; van köztük olyan, amelyik kocsit húz, és van, amelyik akadályokon repül át. A 400 fajta legtöbbje háziasított ló, de akadnak köztük vadon élők is. A mai vadlovak ősei valaha domesztikált lovak voltak, de csikóik elszöktek, szétszéledtek, és elvadulva, szabadon élnek.

Elvadult lovak

Vadlovak

A világon számos helyen találni elvadult lovak csoportjait. A híres észak-amerikai musztáng a XV században az Európából érkező spanyol telepesekkel került az új kontinensre - akkor még szelíd lóként. Később, a XVIII század körül elkóborolt háziasított lovakkal keveredeve alakult ki az Amerika egyes vidékein elterjedt állomány.

A vadlovak kisebb-nagyobb csoportokban élnek - a csapatot vezető mén, valamint a kancák és a csikók. Amikor a fiatal csikó felcseperedik, vagyis két éves kora körül, a mén elkergeti a csapatból. Akkor a fiatal hím útnak ered, és maga köré gyűjtve a saját háremét, új utódokat hoz létre.

Az egyetlen igazi vadló, akiknek őseit soha nem háziasították, a Przewalski-ló. Ironikus módon ezt a zömök, masszív állatot ma már csak a fogságban találjuk meg. Az utolsó vadon élő Przewalski-lovat 1968-ban, Mongóliában látták.