- -
2
Érdekességek a lóról
Hyracotherium volt a neve a ló ősének, mely körülbelül 50 millió évvel ezelőtt élt. Akkora volt, mint egy róka és lábujjai voltak. Több millió éven át alakult, amíg a mostani modern lóvá nem vált.

Akár a zebrák, kezdetben a lovak is vadon élő állatok voltak. Bőrük és húsuk miatt vadásztak rájuk. I.e. 3000 körül megváltoztak a dolgok, az emberek szelidíteni kezdték a lovakat és teherhordásra használták őket. Legelőször i.e. 1900 körül jelentek meg a lovak Görögországban, valószínűleg az indo-európaiakkal együtt kerültek be. A hikszoszok, vagy Eureusok inváziójuk során hoztak lovakat és szekereket Egyiptomba. Ez körülbelül i.e. 1700-ban történt.

 

hyracotherium-koponya

  • A ló az Equus-család tagja. A szó görög eredetű, és gyorsaságot jelent.
  • A lovaknak és póniknak több mint 350 fajtája ismert.
  • A ló magasságát kézzel lehet mérni, minden kéz négy hüvelyk, azaz 9,6 cm.
  • Ha meg akarjuk tudni, hány éves a ló, csak meg kell néznünka fogait.
  • Egy átlagos ló fejének súlya 5,4 kg -Egy ló szívének súlya 4,5 kg
  • Egy ló képes 45 liter vizet is meginni naponta
  • A lovak tudnak arckifejezéssel kommunikálni. Hangulatokat orrukkal, fülükkel és szemükkel fejezik ki.
  • A lovak fekve több energiát használnak el.
  • Apatája olyan, mint a köröm, folyamatosan nő, és rendszeresen vágni kell.

 

lo-es-csiko

 

  • Bármilyen mintát a ló homlokán csillagnak nevezünk, mindegy, milyen az alakja.
  • A tud járni, ügetni, vágtatni és galoppozni.
  • A lovak átlagos életkora 20-25 év. Némelyikük akár 5 évvel tovább is élhet.
  • A legtöbb esetben a csikók hajnalban születnek, távol a veszélytől és a kíváncsiskodó szemektől.
  • Születése után egy-két órával a csikó már lábra áll és járni kezd.
  • A csikók 3-4 éves korukig nőnek.
  • A lovak rövid, zamatos füvet és szénát esznek. Az árpa, kukorica, zab és korpa a munkára fogott lovak takarmánya.
  • A lovak lehetnek tarkák vagy egyszínűek. Általában fekete, pej, krém, vagy szürke színűek.
  • A lónak két vakfoltja van, egyik közvetlenül előtte, a másik pedig mögötte.
  • Az Akhal-Teke nevű lófajta napokig kibírja élelem és víz nélkül.
  • Az Amerikában élő lófajták egyike a Musztáng.
  • Old Billy volt a számontartott leghosszabb életű ló, ő 62 évet élt.
  • Az argentínai Falebella a legkisebb lófajta.
  • Little Pumpkin a legkisebb póni a lovak történetében, ő 34 cm és 9 kg súlyú volt.
  • Sámson volt a legmagasabb ló.

 

csillagos-lo

További adatok

  • A hím lovat ménnek vagy csődörnek nevezzük.
  • A nőstényt kancának
  • A kicsi ló a csikó.
  • A felnőtt, de kisméretű ló a póni.
  • A patkolókovács az a személy, aki gondoskodik a ló patájáról.
értékelés