5
Válhat-e egy kóbor macskából házikedvenc? - 2. rész
A hölgy, akinél 60 évesen mellrákot diagnosztizáltak, mindkét állatot túlélte. Ez egy ritka, nem végzetes, lassan fejlődő emlőrákféle, amelynek látszólag semmi köze a halálos típushoz, viszont 87 évesen agyvérzésben halt meg. A barátom szerint, a macska jelenléte volt az, ami hozzájárult a hosszú, teljes mértékű javulásához.

Más, általam ismert korábbi kóbor macskáknak a története vidámabb volt. Két másik kölyköt is találtak egy elhagyatott házban; őket évekkel ezelőtt örökbefogadta egy mellrákkal kezelt nyugdíjas nő. Mindenki „tudta", hogy hiába sikerül köteléket kialakítani a hat hónapos macskák és az idős hölgy között, előbb-utóbb ismét hontalanná válnak...nem igaz? Hát nem! Mindkét állat nagyon megszerette pótanyját, méghozzá olyannyira, hogy még utazni is hajlandóak voltak vele. Mindketten barátságosak maradtak a csendes, türelmes emberekkel szemben, habár nem tudom emlékeztek-e rám hosszú, 800 kilométer távolságban eltöltött életük során vagy csak szerették, ha simogattam őket. Annak ellenére, hogy szabad életmódot folytattak, kül-, beltéri kedvencekként egy zsúfolt külvárosban, hosszú, egészséges, látszólag boldog életet éltek. Az egyik macska 17, a másik 18 éves korában halt meg.

 

 

Mi kóbor állatok tartsunk össze

 

 

A hölgy, akinél 60 évesen mellrákot diagnosztizáltak, mindkét állatot túlélte. Ez egy ritka, nem végzetes, lassan fejlődő emlőrákféle, amelynek látszólag semmi köze a halálos típushoz, viszont 87 évesen agyvérzésben halt meg. A barátom szerint, a macska jelenléte volt az, ami hozzájárult a hosszú, teljes mértékű javulásához.

Jelenleg, a menhelyen élő domináns felnőtt macskapár korábban kóbor pár volt. Amikor veszettség elleni oltásra vittem őket, figyelmeztettem az állatorvost ezzel kapcsolatosan; egyikőjük sem mart vagy harapott meg soha, de a másik két cica az alomból, igen. (Meglepetés: bár a két macska nem lett az enyém, olyan gazdák fogadták őket örökbe, akik önálló pajta macskákat akartak.) Az állatorvosi klinikán, a két állat félénk és szelíd volt az állatorvossal, a többi egészségügyi alkalmazott pedig azon szórakozott, ahogyan rajtam lógtak, annak ellenére, hogy maró és karmoló démonokra voltak felkészülve. Most, amikor a klinikáról bárkinek említést teszek a kóbor macskáimról, szinte látom, ahogyan "kacsintanak" a telefonba! Egy napon majd egy igazi kóbor macskát ejtek csapdába és amikor beviszem nekik, elnézést fognak kérni ...

 

Még nem ismerjük egymást...

 

 

Komolyra fordítva a szót, amikor a jelenlegi aranyos kis háziállataim, Polly és Mackerel csapdába estek és három hónapos vad cicaként kerültek hozzám , egy valódi kóbor macskacsaládhoz illő, legkisebb rémültséget sem mutatták. Bár az anya macska már a cicák születése előtt eledelt követelt az emberektől, soha nem hagyta magát megérinteni. A macskák annyira körültekintőek voltak, hogy az őket "megmentő" párnak két hetébe került, hogy egyenként csapdába csalja és elkapja őket. Mac volt a nagy, kövér hím, aki, ha a látóhatárán belül voltam és nyávogtam, mint egy macska, elég közel merészkedett ahhoz, hogy megtalálja az ételt és meg is egye. (még mindig figyelmen kívül hagyja a "Gyere, cica" megszólítást és csak akkor jön oda, ha nyávogok). Az első két hónapban, Polly túlságosan félt tőlem ahhoz, hogy a jelenlétemben merjen enni.

Most már odajönnek a tornácra és valahányszor elmegyek otthonról odafutnak és könyörögnek, majd követnek a ház körül és az udvaron. Nincs saját kiscicájuk. Azonban, a nyár végén az anyjuk ismét hasas lett. Sőt, úgy tűnt, hogy négy helyett kellett ennie és ez arra késztette, hogy elkezdjen hozzám dörgölődni és ételért könyörögni.

 

Ugye nem bántasz, ha közelebb megyek?

 



Még amikor kóbor állatok voltak, az egész macska család, beleértve a kis cicákat is, egy csúnya, bolhák által terjesztett fertőzést kaptak el. Az állatorvos, aki „pattogó bogár"-nak nevezte a betegséget arra figyelmeztetett, hogy emberekre nézve is fertőző, de nem annyira súlyos. A legszívesebben azt mondtam volna „Meséljen róla, doki, influenzaszerű tünetekkel küszködök hat hete". Ez a kóbor macskák megmentésének egyik veszélye. Mac elég erős volt ahhoz, hogy megszabaduljon tőle. Abban az időben, amikor tünetei súlyosbodni kezdtek, Polly meglehetősen szelíd volt, önszántából jött velem orvoshoz. Mindenki túlélte, kivéve a kóbor anyamacskát...de belátom, elég lázas voltam ahhoz, hogy megirigyeljem a Pollynak felírt antibiotikumokat, de nem annyira eszelős, hogy elvegyem tőle a gyógyszereket!

Miután az anyamacska meghalt, bár még mindig nem engedte, hogy az ölembe vegyem vagy emberek látogassák, Mac és Polly azonnal elbűvöltek azzal, hogy tíz hetes kistestvéreikkel saját kölykükként bántak...hozzátenném, hogy néha a hím macskák sem bánnak ilyen jól saját utódukkal. Az anyamacska megbízott bennem, ezért kölykeit egy dobozba rejtette el a tornácon, hogy azonnal megismerkedhessenek velem, amint elég nagyok lesznek a kimászáshoz. Ők, természetesen, mindig is szelídek voltak.

 

 

Én emberek közelében születtem

 



(Egyikük még mindig velem él és örökbefogadható. Aranyos, puha szőrű, szerető és veszettség ellen is be van oltva; a veszettségi pánik miatt már az év elején beoltattam veszettség ellen a macskákat.)

Mesélhetnék még több történetet, de szerintem ennyi elég volt; mindenki láthatja, hogy idővel, szerencsével és türelemmel igenis jó házikedvenc válhat a kóbor macskából. A szerencse is fontos tényező, mert néhány kóbor macskánál nem is alakulhat ki a ragaszkodás, mert időközben elpusztulnak. Türelemre azért van szükség, mert a kóbor állatok megijednek, ha közeledni kezd feléjük; várnia kell, kínálja étellel, el kell tűrnie a visszautasítást, veszélyben lehet számos bolhák által terjesztett betegség miatt, el kell viselje a macska vadságát és egyéb kockázatokat, meg is sebesülhet, amikor segíteni akar rajtuk; hónapokig is eltarthat, mire közeledni fog önhöz.

 

 

Fontos a jó kapcsolat megteremtése

 

 

A legtöbb macska olyannyira magába fordul, hogy amikor kóbor macska és az ember közötti kapcsolatteremtésről van szó, hajlamosak a kevésbé „barátságos" személyt választani. Szerintem a sikereim titka, mely által számos kóbor macskát sikerül megszelídítenem az, hogy nem csapok túl nagy hűhót az állat körül. Nekem is van egy teljes, saját emberi életem. Amikor hazaérek, leülök írni, alszok, ellátom a háztartást vagy néha embereket szórakozatok és nem mindig állatok között vagyok. Ha állataim cirógatásra vágynak, körülöttem kell sompolyogjanak a figyelmemet követelve. Tehát végül is ha elég sokáig vannak körülöttünk, mindegyikük megkapja.

értékelés