- -
5
A munchkin története, vérmérséklete
A munchkin macskafajta egy természetesen előforduló, szokatlanul rövid lábakkal rendelkező macska, mely tulajdonságát egy autoszomális domináns gén okozza.

Egészségét illetően kérdések merültek fel, hiszen azt feltételezték, hogy a rövid lábak káros hatással vannak a gerincre, akárcsak a legtöbb rövid lábú kutya, például a tacskó esetében. Dr. Solveig Pflueger macska genetikus, aki a TICA-nak dolgozik, egy hét éves tanulmányt vezetett, még mielőtt a fajtát a TICA elfogadta volna. A tanulmány során kiderült, hogy egy életre képes, önálló fajtáról van szó, ugyanakkor a genetikus bele is szeretett ebbe a fajtába, és azóta is tenyészti őket. Kutatásai azt mutatják, hogy az egyetlen dolog, amit a munchkin jellegzetesség befolyásol, az a lábak hosszú csontja. Egyébként tudnak szaladni, ugrani, és belekeverednek minden csintalanságba, akárcsak a többi macskafajta.

 


A munchkin története

Nagyon kevés feljegyzés van rövid lábú macskákról. Egy jól ismert említés 1944-ből való, amikor az egyesült királysági állatorvos, Dr. H. E. Williams-Jones négy generáció rövid lábú macskáról számolt be, akik Angliában a vadon éltek. Ebben a leírásban említést tesz egy nyolc éves nőstény macskáról, aki nagyon egészséges életmódot élt. A macska mozgása a görényéhez hasonlított, és a rövid lábakat leszámítva, teljesen átlagos macska volt. Sajnos ezek a macskák a második világháború alatt eltűntek.

1983-ban egy zenetanárnő, Sandra Hochenedel két macskát talált, akiket egy kutya sarokbaszorított egy autó alá. Mindkét macska vemhes volt, az egyik fekete, a másik szürke. A szürke macskát elajándékozta, Blueberrynek nevezte, de a feketét megtartotta és a Blackberry nevet adta neki. Mindkét macska különleges volt, mivel rövid lábaik voltak, de testük átlagos méretű volt. Ezeket a macskákat munchkin-nak nevezte el az „Óz, a nagy varázsló" című filmben látható kisemberek után. Blackberry kölykei között voltak rövid és hosszú lábúak is. Sandra az egyik kiscicát elküldte egyik barátjának, Kay LaFrance-nak, aki a hímet Touluse-nak nevezte el. Kay kialakította a saját munchkin kolóniáját, Luisiana-i ültetvényén. Minden bejegyzett munchkin macska Blackberry és Touluse leszármazottja.

 

munchkin-macska

A munchkin testfelépítése

A munchkin egy közepes méretű macska, bundája hossza változó. Tiszta fajtát nem lehet keresztezésre használni, ezért a tenyésztők nagy kihívásnak vannak kitéve, mivel próbálják a fajtát úgy fenntartani, hogy házi macskákat használnak keresztezésre. Éppen ezért évekbe telik, amíg egy munchkin vonalat kitenyésztenek. A széles génkészletnek köszönhetően a fajta kitűnő egészségnek örvend.

A munchkin legjellegzetesebb tulajdonsága természetesen a rövid lába. A hátsó lábbak hosszabbak, mint az elülsők. A lábakat leszámítva, a munchkin arányos kell legyen. A mellkas széles és mély, a farok pedig közepes méretű, elvékonyodó. Felépítése mérsékelt-izmos, mérséklet csont szerkezettel. A láb túlzott behajlítása büntető pontot jelent.

 

munchkin-barna

A munchkin vérmérséklete

A munchkinok barátságos természetűek, társaságkedvelő, intelligens macskák. Magabiztosságáról és kalandos természetükről ismertek. Kitűnő háziállatok, szeretik a gyerekeket, más macskákat, kutyákat és majdnem mindenkit, akit bemutatsz nekik. Bátor macskák, termetük miatt nem igényelnek különös bánásmódot. Sőt, viselkedésük alapján azt lehet leszűrni, hogy ők magukat a macska kiállítások "nagyjainak"  tartják.

 


A munchkin macska színváltozatai

Mindenféle szín és minta elfogadott.

Más feltételek

A hosszú szőrű munchkinokak rendszeres gondozásra van szükségük, hogy szőrük ne csomósodjon össze, más különleges feltétele nincs tartásuknak.

Élettartalom

15 év

Kiknek ajánlott?

Macskákkal, gyerekekkel, kutyákkal egyaránt jól kijönnek, így kitűnő családi kedvenc válhat belőle.

értékelés