Ékfarkú amandina, a brekegő madár

Az ékfarkú amandina (másik nevén: nyársfarkú amandina) az egyik legismertebb, és elegáns külseje miatt legkedveltebb ausztrál díszpintyfaj. Ez a mutatós, erőteljes megjelenésű madár hamar felhívja magára a kezdő madártartók figyelmét. Általában békés természetű, de egyes - főleg idősebb - példányok agresszívek is lehetnek, ezért nála gyöngébb madarakkal inkább ne tartsuk együtt.

Az ékfarkú amandina mutatós díszmadár

Az ékfarkú amandina (Poephila acuticauda) nevét a megnyúlt ék alakban összefekvő farktollairól kapta. Annak ellenére, hogy ausztráliai hazájától bizony elég messzire vetődött, mégsem tartozik a kényes szobamadarak közé. 1880-ban került Európába.

Az ékfarkú amandina (Poephila acuticauda) nevét a megnyúlt ék alakban összefekvő farktollairól kapta

A hím és a tojó színezete alig tér el egymástól, ezért a nemek megkülönböztetése csak a hímek éneke alapján lehetséges (amit inkább brekegésnek nevezhetnénk).

Két alfaja fordul elő: az egyik a Poephilia acuticauda hecki, a piros csőrű, a másik, a Poephila acuticauda acuticauda, a sárga csőrű alfaj. (Megfelelő szakértelem hiányában esetenként keresztezik egymással a két alfajt, így a narancssárga csőrű egyedek sem mennek ritkaságszámba.) A fej és nyak szürkéskék színű. A barna szemektől feketesáv fut a csőrig, a fekete torokfolt és a farktollak igazán impozáns megjelenést kölcsönöznek a madárnak. További kontrasztot jelent a farkcsíktól az oldalra lefelé futó keresztsáv, mely szintén fekete színű. A hát barna. Az alsó farkfedők és a kloáka fehérek. A mell és a has a keresztövig borvörösek. Az ékfarkú amandina átlagos mérete 16-17 cm.

Tartása

Az ékferkú amandina általában békés természetű madár, de egyes - főleg idősebb - példányok agresszívek is lehetnek, ezért nála gyöngébb madarakkal inkább ne tartsuk együtt, különösen kisebb kalitkában.

Etetés-itatás

A fiókaneveléshez a szokásos lágyeleség mellett szükséges lisztkukac etetése is.

Természetes élőhelyén az ékfarkú amandina fűmagvakkal táplálkozik

Gondozás

Vigyázzunk, nehogy túl korán elválasszuk őket a szülőktől! Az ékfarkú amandina meglehetősen sokáig eteti fiókáit a kirepülés után is, ezért feltétlenül várjuk ki, amíg a fiatalok biztonságosan képesek egyedül is táplálkozni.

Meg kell említeni, hogy nem minden ékfarkú amandinapár jó utódnevelő, ezért nem ritka, hogy egyes tenyésztők igénybe veszik a japán sirálykapintyet, mint kitűnő dajkamadarat. Ilyen esetben fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a dajkamadár ne fogjon idő előtt újabb költéshez és ne hanyagolja el mostohafiai etetését, mert ezáltal esetleg azokat éhhalál fenyegetheti. Tanácsos ilyen esetben kirepülés után a fészekodút leemelni.

A fiatal madarak kb. 3 hetesen repülnek ki először a fészekből, és további 21 nap után válnak teljesen önállóvá

Szaporítás

A szakirodalom szerint az ékfarkú amandina könnyen költő faj, azonban a tenyésztők a zárt fészekodú használatát ajánlják. Hacsak nem muszáj, ne ellenőrizzük a költést! A 3-6 tojásból anélkül is kikel a fióka körülbelül 14 nap kotlási idő után. A kikelés tényét a fülünkkel is megállapíthatjuk, mert a fiókák jellegzetes hangok kíséretében kérik az etetést.

Latin neve: Poephila Acuticauda

Angol elnevezés: Long-tailed Finch

Német elnevezés: Spitzschwanzamadinen