- -

Városi galamb: utálatos repülő patkány, vagy aranyos tubi-tubi?

CÍMKÉK madár galamb
Városi galamb: utálatos repülő patkány, vagy aranyos tubi-tubi?
A városi betondzsungelben nem csak a kutyapiszok jelentős probléma, hanem a galambürülék is. A galamb sokak szemében haszontalan jószág, ezért hálókkal és mindenféle szúrós dologgal védekeznek ellene – persze mindhiába...

Mi a helyzet a galambokkal?

Furcsa jószág az ember… Hajlamosak vagyunk mindenért másokat okolni, a legviccesebb az, amikor a természetet és az állatokat vesszük célba, ők ugyanis védtelenek, legalábbis ellenünk… Nézzük, mi a helyzet a galambokkal! Ki a hibás azért, hogy mindenhol ott vannak, és mindenen otthagyják "névjegyüket"?

 

város, galamb, szökőkút
Városi galambok

 

Az evolúció?

A galamb háziasítása időszámításunk előtt 5000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött. A pusztai népek ekkor még szent állatnak tartották és tisztelettel gondoltak rá, így fogyasztása elképzelhetetlen volt. Csak később vált haszonállattá és került a tányérra. Mára a városok utcáin koordinálatlanul él és szaporodik, ezzel jelentős károkat okozva az ottlakóknak és az áthaladóknak.


A fennmaradási ösztön?

A parkokban és tavak környékén a madárbarátok kedvelt időtöltése, hogy kenyérmorzsát szórnak a csipegető szárnyasoknak. Megjegyzem, elvileg ezt sem lenne szabad, hiszen a közterület-felügyelők akár 20 ezer forintra is megbüntethetik azt, aki galambokat etet. Bár be kell valljam, eddig még egy ismerősömtől sem hallottam, hogy megbírságolták volna, valószínűleg a felügyelők beérik figyelmeztetéssel is… A szigor oka egyébként az, hogy az állatok váladékaikon keresztül súlyos fertőzéseket okozhatnak, ezért mindenképpen szükséges a kellő távolság megtartása. De térjünk vissza a galambpiszokhoz. Hogyan válhatott ez ekkora vélt vagy valós problémává? A válasz egyszerű: a civilizált városi nép jobbára csak akkor kerül kapcsolatba a turbékoló szárnyassal, amikor a járdán kerülgeti az ürülékkupacokat vagy nekiáll lesuvickolni az ablakot - egyik sem kellemes foglalatosság…

 

galamb, város, galamszar
A galamb mindenhol otthagyja a nyomát

 

A városi galamb mindezek ellenére megtanult az emberrel együtt élni, csak nekünk nem sikerült megtanulni ezt elviselni. De nézzük az ő szemszögéből: miért is akarna odébb állni?! Természetes ellensége a csókán és a macskán kívül nemigen akad, alkalmazkodott a koszos és még inkább zajos városhoz, ahol mindig akad egy kis harapnivaló és ideiglenes galambdúc (elhagyatott padlástér, lakás) is van bőven. Tehát nem mi zavarjuk őt, hanem ő minket.

 

Az utálat oka

Amerre csak megfordul, otthagyja a nyomát, nincs tekintettel semmire és senkire. Nemzeti kincseink (homlokzatok, szobrok egyaránt), autóink fénylenek a színváltós ürüléktől. Ami nem csak bosszantó, hanem egészségtelen is, hiszen betegségeket is terjeszthet. Légzőrendszerében (orrjárat, tüdő) vérszívó atkák élősködnek, egyes példányok pedig az influenzára hasonlító papagájkórral fertőzhetik meg az embereket. És bár a betegségek terjesztése nem vitatható, de igazoltan galambtól megbetegedett emberekről szinte nem is hallani. Az állítólag a galamb belsőszerveiben élő vérszívó atkákkal, azért jól meg lehet ijeszteni az embereket. A hátrahagyott ürülék és tollak allergiát válthatnak ki, amely főként azoknak okoz gondot, akiknek az ablakpárkányán felgyülemlik a galambgumi. Az elhullott állat is fertőzhet, így neki sem jár kegyelem. A probléma tehát valós, hiszen egyes városokban már annyira elszaporodtak, hogy ablakot sem lehet nyitni tőlük, nem lehet szellőztetni.


Mi a megoldás?

Egyelőre nem tudjuk, de nem uralhat az ember mindent, mi is a természet része vagyunk, éppúgy, ahogy a galambok. Amit tehetünk, hogy megpróbáljuk tisztán tartani környezetünket, ha nem etetjük őket, nem nálunk fognak landolni és turbékolni, elszoknak tőlünk, új táplálékforrás után fognak kutatni. Az épületek homlokzatait és az ablakperemeket pedig hálós vagy elektromos módszerekkel lehet megvédeni a galambok és azok piszka ellen.

értékelés