A hattyú (Cygnini)

A hattyúfélék (latinul Cygninae) bizonyos rendszerezések szerint külön alcsaládnak számítanak. A Cygnus nemzetség 6-7 különböző fajt foglal magába, a koszkoróbahattyú (Coscoroba coscoroba) a legújabb elemzések szerint nem áll rokonságban a valódi hattyúfélékkel. A hattyúk legtöbbször egy életre választanak párt maguknak, de előfordulhat, hogy „szakítanak", főleg, ha a tojások nem kelnek ki. A tojó legtöbbször 3-8 tojás rak le.

A hattyú megjelenése

A hattyú a récefélék családjának legnagyobb madara és az egyik legnagyobb repülő madár. A legnagyobb fajták, mint az énekes hattyú, bütykös hattyú, vagy a trombitás hattyú akár az 1,5 m magasságot is elérhetik, a súlyuk pedig a 15 kg-ot is meghaladhatja. A hattyúk maximális szárnyfesztávolsága 3 m. A legközelebbi rokonaikhoz, a libákhoz képest, a hattyúk sokkal termetesebbek, és ezzel arányosan a nyakuk és a lábaik is sokkal hosszabbak. A felnőttek nagy részének a szeme közötti és a csőr körüli rész csupasz. A hattyúknál a nemek tollazata ugyanolyan színű, a hím viszont legtöbbször nagyobb és nehezebb, mint a tojó.

Az északi féltekén élő hattyúfajok tollai hófehér színűek, míg a déli félgömbön élő rokonaiké fekete és fehér. Az ausztrál fekete hattyú (Cygnus atratus) tollazata telesen fekete a hosszú szárnytollak kivételével, amelyek fehérek. A fekete hattyú fiókáit világos szürke pihetollazat borítja. A feketenyakú hattyú Dél-Afrikában él.

A hattyúk lábai legtöbbször szürkés fekete színűek, a két dél-amerikai változat kivételével, ezeknek rózsaszín lábai vannak. A csőr színe különböző lehet: a sarkköri övezetben élő fajták csőre fekete és sárga, a többi hattyúváltozaté fekete és vörös mintázatú. Bár a legtöbb madár fogatlan, a hattyúk kivételek: a csőrükön apró recés „fűrészfogak" találhatók, amelyekkel megfogják és megrágják a halat. A feketenyakú hattyú és a néma hattyú felső álkapcsának tövében egy kitüremkedés található. A C. bilinicus és C. herenthalsi fajták esetében kiderült, hogy egy gólyáról, valamint egy eddig ismeretlen nagytestű madárról van szó. Az Anser atavus-t sokan a hattyúkhoz sorolják.

Előfordulása és vándorlása

A bütykös hattyú (Cygnus olor) Izland Skandinávia és Észak-Oroszország tájairól Közép-Európa és Ázsia, Kína és Japán területére vándorolnak a téli hónapokban. A hattyúk leginkább a mérsékelt égövi részeken fordulnak elő, a trópusokon nagyon ritkák. Az északi féltekén négy vagy öt változat ismert, Ausztráliában és Új-Zélandon egy őshonos hattyúfaj él, Dél-Amerikában pedig szintén egyetlen őshonos hattyúfajt jegyeztek fel. Ázsia és Közép-Amerika trópusi vidékein nem él meg, és Afrika területén sem. A néma hattyút Ausztráliába és Észak-Amerikába is betelepítették.

Néhány hattyúfajta vándormadár. A néma hattyú csak félig nevezhető vándor madárnak, mivel Nyugat-Európa bizonyos részein egész éven át egy helyben él, míg kontinens keleti részén vándormadárnak számit. A bütykös hattyú és a tundrai hattyú mindenhol vándormadár, a trombitás hattyút pedig szinte mindenütt vándormadárként tartják számon. A feketenyakú hattyú állítólag bizonyos élőhelyein vándormadárként viselkedik, de részletes kutatásokkal sem sikerült pontosan kimutatni, hogy csak rövid- vagy hosszú távú vándorlásokról van szó.

A hattyú viselkedése

A hattyú a vízből vagy a szárazföldön táplálkozik. Majdnem teljes mértékben növényevők, de az is előfordulhat, hogy kisebb vízi állatokat is elfogyaszt. A vízből a csőrük segítségével szedi ki a táplálékot, legtöbbször a vízi és víz körüli növények gyökereit, hagymáit, szárát és leveleit fogyasztják.

A hattyú monogám madárfaj, a párok akár több éven át, sőt, akár életük végéig is együtt élhetnek. A legújabb kutatások szerint azonban a „válások" gyakoribbak, mint azt előzőleg hitték. A párkapcsolat a vándorlás alatt és a csoportos életmód mellett is megmarad, például a tundrai hattyú esetében, akik télen hatalmas rajokba tömörülnek. A hattyúk a földre, lehetőleg a víz közelébe építik közel egy méter átmérőjű fészküket. A récékkel és libákkal ellentétben, a fészekrakásban a hím is kiveszi a szerepét. A tojások (a néma hattyú esetében) 113x74 mm nagyságúak, a súlyuk pedig kb. 340 g. Egy fészekben átlagosan 4-7 tojás van, a költési időszak pedig 34-35 napig tart. A fütyülő ludak kivételével a hattyú az egyetlen madárfaj a récefélék családjában, ahol a költésben a hím is besegít. A néma hattyúk viselkedésében a homoszexualitás vagy transzneműség jeleit is megfigyeltek.

Rendszertani pozíció és egyedfejlődés

A legtöbb bizonyíték arra mutat, hogy a hattyúk Európában vagy Kelet-Eurázsiában fejlődtek ki a Miocén ideje alatt. Az Északi féltekén főként a Pliocén idején terjedtek el, de azt, hogy a déli változatok mikor különültek el nem lehet pontosan megállapítani. A déli féltekén őshonos Cygnus leginkább a néma hattyúra hasonlít, de a madarak azon szokása, hogy begörbítik a nyakukat, és a szárnyaikat is inkább csak borzolják, mint verdesik, valamint a csőr színe és a fejen lévő bütyök inkább a fekete hattyúval való közeli rokonságra utal. Ami az Olor alfajt illeti, úgy tűnik, hogy ez a változat később fejlődött ki, mivel a jelenlegi élőhelyein a Jégkorszak idején kedvezőtlen feltételek uralkodtak, a különböző taxonok között pedig elég nagy a hasonlóság.

A Cygnus nem

Cygnus alnem:
Cygnus olor, a néma hattyú: Eurázsia déli részein fordul elő, délebbre, mint a bütykös hattyú és a Bewick hattyú. Európától Oroszországig, Kínában és az orosz szigeteken is megél. A Brit Madarászintézet szerint a legújabb leletek azt mutatják, hogy a néma hattyú az egyik legrégibb ma is élő madárfaj, és számtalan európai országban őshonos madárnak nyilvánították, a számtalan, több ezer éves, kövület és mocsárból előkerült maradvány alapján. Az Eurázsia mérsékelt övezeteiben élő félszeid változatok az egykor háziasított madarak leszármazottai. A madarat az Egyesült Államok és más országok területére is betelepítették.

Néma hattyú

Chenopis alnem:
Cygnus atratus, a fekete hattyú: Ausztráliában őshonos, de Új-Zélandra is betelepítették. Az Új-Zélandon és a Chatham-szigeteken őshonos Czgnus atratus sumnerensis mára már kihalt.

Fekete hattyú

Sthenelides alnem:
Cygnus melanocoryphus, a feketenyakú hattyú: Dél-Amerikában élő hattyúfajta.

Olor alnem:
Cygnus cygnus, a bütykös hattyú: Izlandon és Eurázsia sarkkör alatti övezetben él, télen melegebb vidékekre vándorol.

Cygnus buccinator, a trombitás hattyú: a legnagyobb Észak-Amerikában élő hattyúfajta. Nagyon hasonlít a bütykös hattyúra, ezért sokan a bütykös hattyú egyikváltozatának tekintik. A madár a folyamatos vadászat miatt majdnem kihalt, mára azonban a hattyúk létszáma ismét növekedőben van.

Trombitás hattyú

Cygnus columbianus, a kis hattyú: kistestű madár, Észak-Amerika tundra övezeteiben fordul elő, északabbra, mint a trombitás hattyú.

Cygnus (columbianus) bewickii, A bewick-hattyú: Eurázsiai változat, amely Oroszország sarkköri övezeteiből Nyugat-Európába és Kelet-Ázsiába (Kínába, Japánba) vándorol tél idején. Sokan a tundrai hattyú egyik változatának tekintik.

Bewick-hattyú

Számtalan olyan ősmaradványt találtak, amelyek hattyúktól származnak, így sikerült néhány kihalt hattyúfajt is leírni, bár az alnemek szintjén még lenne tisztáznivaló. Egyelőre az a legelfogadottabb feltételezés, hogy a korai hattyúfajok a déli féltekén a C. olor vonalon fejlődte ki. Sok mára már kihalt hattyúfajtát fedeztek fel, főleg az északi féltekén. Ezek közül talán az egyik legérdekesebb a szicíliai-máltai C. falconeri, amely nagyobb volt (de nem volt nehezebb), mint az akkori, helyi törpeelefánt (Elephas falconeri).

Kihalt hattyúfajok

• Cygnus csakvarensis (Magyarország területén, a késő Miocén idejéből) - régebben Cygnanser néven ismerték
• Cygnus mariae (Wickieup, USA, kora Pliocén)
• Cygnus verae (kora Pliocén ,Sofia, Bulgaria)
• Cygnus liskunae (Nyugat-Mongólia, közép-Pliocén)
• Cygnus hibbardi (?kora Pleisztocén Idaho, USA)
• Cygnus sp. (kora Pleisztocén Dursunlu, Törökország: Louchart et al. 1998)
• Óriás hattyú: Cygnus falconeri (közép Pleisztocén (Mediterrán), Málta és Szicilia)
• Cygnus paloregonus (közép Pleisztocén Közép-Kelet USA) – ide tartozik az "Anser" condoni és a C. matthewi
• Törpe hattyú: Cygnus equitum (közép-késő Pleisztocén (Mediterrán), Málta és Szicilia)
• Cygnus lacustris (késő-Pleisztocén Eyre-tó környéke, Ausztrália) – más néven Archaeocygnus
• Cygnus sp. (Pleisztocén, Ausztrália)
• A koszkórbahattyú (Coscorba coscorba) dél-amerikai hattyúfajta, a Coscorba nem egyetlen ismert tagja, valószínűleg nem valódi hattyú. Még nem tisztázott a pontos rendszertani helye, úgy tűnik inkább a ludakkal és kacsákkal áll rokonságban