5
Gyönyörű kis új madárkát - lazútcinegét -  figyeltek meg Magyarországon
Tegnap, 2018. november 18-án vasárnap reggel, Sándorfalva térségében, a szegedi Fehér-tó nádasában, egy hazánkban eddig nem bizonyított madárfajt, lazúrcinegét figyeltek meg madarászok.

Megjelenését és viselkedését tekintve a lazúrcinege a nálunk is gyakori kék cinegére hasonlít, de farka hosszabb, a sapka kék és a test alsó részének sárga színét pedig fehér helyettesíti. Ezért ez a világos megjelenésű madár már távolról is feltűnő. A lazúrcinege alapvetően ázsiai elterjedésű faj, Magyarországhoz legközelebb Belarus (Fehéroroszország) és Ukrajna határvidékén fészkel egy jelentős kiterjedésű, szigetszerű állománya.

A hazai cinegékhez hasonlóan fészkelőterületén ez a madár is állandó, ritka kóborló példányai Európa-szerte fel-feltűnnek, van megfigyelési adata a volt Jugoszlávia területéről is. Ezeknél a tiszta vérvonalú kóborlóknál gyakrabban fordulnak elő kék cinege x lazúrcinege hibridek. Ezek rendszertani besorolása többször is változott, Pleske-cinege (Pleske Tit) néven hol önálló fajként, hol alfajként szerepelt. Magyarországon eddig legalább három ilyen madár került kézre, legutóbb a mostani megfigyelési helyhez közel, a Fehér-tavi Ornitológiai Tábor egyik hálójában 2008. november 6-án.

 

lazurcinege_szeged_20181118_barkozci_csaba_02_vagva_cimlapra


A tegnapi lazúrcinege megfigyeléssel 418-ra emelkedett Magyarország madárfajainak száma, ami az Európában eddig előfordult 780 körüli madárfajszámot, hazánk földrajzi elhelyezkedését és méretét figyelembe véve, igen jónak számít. Annak köszönhetően, hogy a madárról jó minőségű bizonyító fotók is készültek, a Nomenclator Bizottság ilyenkor szokásos ellenőrzését követően a madár valószínűleg gond nélkül felkerül a hazai fajlistára.     

Észak-európai megfigyelések alapján a lazúrcinege sem idegenkedik az ember közelségétől, így amennyiben a faj nagyobb létszámú kóborlásáról van szó, a következő hetekben, hónapokban, országszerte akár az etetőkön is feltűnhet egy-egy példány.

A hír hallatára a hazai madarász társadalom szokás szerint útra kelt, és még aznap, a délutáni szürkületben is sikerült megfigyelni a madarat. A következő napokban valószínűleg további több száz madármegfigyelő zarándokol majd el a térségbe, akár külföldről is, hogy megfigyelhessék ez a különleges megjelenésű 
madarat.  

 

Előző években megfigyelt új fajok Magyarországon:

értékelés