Érdekességek a zebráról

Akárcsak a lovak és a szamarak, a zebrák is a lófélék (Equidae) családjába tartoznak. Három különböző zebrafaj létezik: az alföldi zebra, a Grevy zebra és a hegyi zebra, amelyek közül csak a hegyi zebrának vannak alfajai. A legelterjedtebb fajta az úgynevezett alföldi zebra vagy Burchell-zebra (Equus burchellii). A Grevy zebra Jules Grevy francia elnökről kapta a nevét. Grevy volt az első európai, aki 1882-ben egy ilyen zebrát kapott ajándékba az abesszin (mai Etiópia) uralkodótól. Íme néhány érdekesség a zebrákról.

Megjelenés:

A zebrák testfelépítése nagyon hasonlít a lóéra vagy a szamáréra. Izmos, lekerekített test, hosszú lábak, amelyek egyetlen lábujjban végződnek. A zebrák orra hosszú, füleik nagyok, az állatok látóköre igen széles. A metszőfogak erősek, az őrlők koronája magas, így a zebrák könnyen lelegelhetik és megrághatják a különféle fűféléket. A sörény a homlok tetején kezdődik és az állat válláig ér. A sörény kefeszerű, csíkos, a szőrszálak vége fekete.

A zebrák jellemző tulajdonsága, amely megkülönbözteti őket közeli rokonaiktól (a lovaktól, szamaraktól) a fekete alapon húzódó fehér csíkozás. A csíkok mintázata változik a különböző fajok és alfajok esetében, de minden egyed sajátos, egyedi csíkozással rendelkezik. Ez a sajátos mintázat annyira egyedi, mint az embereknél az ujjlenyomat. A zebrák gerince egyenes, a farkuk hosszú. A farok csíkozása igen érdekes: több függőleges, és egyetlen vízszintes fekete csíkból áll, a farok közepe táján. A farok egy fekete és fehér színű szőrszálakból álló pamacsban végződik.

A zebrák átlagos testmagassága 1,2 – 1,5 m között váltakozik, a test hosszúsága pedig a 2 – 2,7 métert is elérheti. A felnőtt zebra átlagos testsúlya 300 és 430 kg között mozog, de a Grevy zebra esetében néha a 450 kg-ot is elérheti.

A zebra csíkjainak rejtélye

A zoológusok szerint a fekete-fehér csíkok célja elsősorban az álcázás, a beolvadás. A színvak ragadozókat összezavarják a csíkok, ezért nem veszik észre a zebrákat a magas fűben. A csíkok másik szerepe az, hogy, mivel minden egyed saját, egyedi mintázattal rendelkezik, a csíkok által a zebrák képesek megkülönböztetni és felismerni társaikat.

Egy másik feltevés szerint a csíkoknak szerepe van az állat normális testhőmérsékletének megtartásában. A melegben a csíkok „hűtik" az állat testét: mivel a fekete csíkok jobban vonzzák a meleget, a hidegebb levegő a fehér részekre összpontosul. Ez a folyamat lehűti az állat testét, ugyanakkor optikailag vibráló hatást kelt az állat körül. A levegő vibrálása elhomályosítja a ragadozók szemét, ezért azok képtelenek észre venni a zebrákat. Egy másik elmélet szerint a zebrák csíkos bőre távol tartja a vérszívó cecelegyeket, amelyet a csíkozás ugyanúgy összezavar, mint a figyelő ragadozókat.

A zebrák érzékszervei és testtartása

A zebrák látása nagyon éles, nappal és sötétben egyaránt élesen látnak. A tudósok szerint a zebrák érzékelik a színeket. A patások szaglása és hallása szintén kiváló. Képesek meghallani igen távoli neszeket, orruk pedig rögtön megérzi a füst szagát. A zebrák testtartása, mozgása leginkább a lovakéra emlékeztet, azzal a jelentős különbséggel, hogy a zebrák gyorsabbak. Annak ellenére, hogy a zebrákat leginkább békésen legelésző állattokként tudjuk elképzelni, a zebrák, akárcsak a lovak, képesek ügetni, vágtázni és galoppozni. Amikor egy ragadozó üldözőbe veszi őket (a zebrák legfőbb ellensége a hiéna és az oroszlán), a zebra cikkcakkban szalad, ezzel is megpróbálva összezavarni a támadóját. Ha sarokba szorítják, a zebra nem adja könnyen az életét: erős fogaival, hátsó lábainak rúgásaival elszántan védekezik. A zebrák maximális sebessége akár a 64 km/órát is eléri.

A zebrák élőhelye

A zebrák igen változatos élőhelyeken fordulnak elő, és egyaránt megélnek a zord hegy- és dombvidéken, gyér erdővidékeken és a síkságokon, szavannákon. Az alföldi zebra leginkább a füves pusztákat, szavannákat kedveli, és ritkán távolodik el a víztől. A hegyi zebrák, ahogy a nevük is mutatja inkább a hűvös hegyvidéket kedvelik. A hegyi zebra kiváló sziklamászó és imádja a porfürdőt. A Grevy zebra inkább a sivatagos, apró cserjékkel borított sivár vidékeket kedveli.

Társas élet

A Grevy zebra kivételével a legtöbb állat nagyobb csoportokba (ménesekbe) tömörülve él. A ménesek kisebb csoportokból, „családokból" állnak. Minden ilyen családban van egy vezércsődör, akit kancák és ezek csikói vesznek körül. Azok a zebrák, amelyek egy adott csoportban élnek felismerik a társaikat. A családokat a csődör vezeti, de a kancák tájékozódási képessége jobb, ezért legtöbbször ők szabják meg az útirányt.

A társas élet által kötelék alakul ki az egyedek között. A zebrák gyakran megharapják egymást, vagy gyengéden összeérintik a fejüket, vállaikat megszaglásszák egymást. Ha nagy ritkán „összekapnak", a leggyakoribb harci sérülésnek a rúgás- és harapásnyomok (legtöbbször egymás lábába marnak bele). A zebrák vakkantó, üvöltő, szimatoló és horkantó hangokat adnak ki, így kommunikálnak egymással. A vakkantás és az üvöltés figyelmeztető jelzés, a szimatolás gyengéd üdvözlésnek számit, az apró horkantások inkább feszültségre utalnak. Napközben a zebrák állva alszanak, miközben a ménes többi tagja éberen vigyázza az alvók biztonságát.

A lényeget röviden összefoglalva: a zebrák intelligens, társas lények. Annak ellenére, hogy nem szelídíthetőek meg olyan könnyen, mint a vadlovak, vagy a szamarak, a legtöbb állatkertben tartanak zebrát. Mára már számos zebrafaj kihalt állatnak számit. Ilyen például a Quagga, az alföldi zebra egyik alfaja. Más zebrafajok a kihalás szélén állnak.