A kétujjú lajhár vagy unau (Choloepus didactylus)

A lajhár idejének nagy részét alvással és evéssel tölti. A lajhár nemcsak növényeket, de rovarokat is szívesen fogyaszt vagy alkalmanként kisebb csúszómászókat és madarakat.

A lajhár Amerika középső és déli részein honos, mivel úgy tartják, hogy élőhelyén kívül máshol nem tudna megélni. A lajhár teste általában 50-60 cm hosszú, a farka pedig 7 cm rövid. A testhőmérséklete általában 30-34 C fok között van. A lajhárnak két fő fajtáját ismerjük: a két ujjú- és a háromujjú lajhárt.

Úgy tartják, hogy nemrégiben még Észak- és Dél-Amerika dzsungeleit az úgynevezett nagyobb testű földi lajhár népesítette be. Mint más állatfajok esetében is, a földi lajhár akkoriban halhatott ki, amikor a telepesek megérkeztek és elfoglalták azt a földrészt is.

Annak ellenére, hogy a lajhár mindenevő, a növényektől egészen az állatokig, a legtöbbjük mégis inkább csak faleveleket fogyaszt. A levelekben csak kevés energia és tápanyag van, ezért ehhez alkalmazkodva, a lajhárnak nagy és összetett emésztőrendszere van, azért, hogy a levelek hatékonyan menjenek keresztül testén.

A lajhárnak hosszú és éles karmai vannak, amelyek segítik a fára kapaszkodást vagy az ágakon való függést. A lajhár nagyon lassan mozog és a karma az egyetlen eszköz, amivel meg tudja védeni magát. A ragadozók és más ellenségek ellen a karmai erős lendítésével tud védekezni. A lajhár a jaguár, nagyobb madarak, kígyók vagy az ember prédája is lehet. Távoli kapcsolatban áll az olyan állatokkal mint a hangyász és a tatu. Mind hárman abba az emlős csoportba tartoznak, amelyik a legkorábban fejlődött ki a földön, körülbelül 60 millió évvel ezelőtt.

A lajhárok magányos állatok, csak párosodáskor jönnek össze. A lajhároknak különleges hívó hangjuk van, ami a párosodási időszak alatt egyre gyakoribban hallható. A 4-5 hónapos vemhességi időszak után a nőstény lajhár egyetlen egy utódot hoz világra.