A tapírok

A tapírok teste hosszú, lábai rövidek, füle kicsi, ne mozgékony, nyaka rövid, farka szinte nem is látszik, és farkuk kissé magasabb, mint a válluk. Ez az áramvonalas, kompakt, hátul lekerekített, elöl pedig elkeskenyedő testforma megkönnyíti, hogy a tapír utat törjön erdei élőhelye sűrű aljnövényzetében.

A fej legjellegzetesebb része az orrból és a megnagyobbodott felső ajakból képződő rövid, húsos ormány, végén a két orrlyukkal. Az amerikai fajoknak hosszabb az ormánya, mint az indiainak. Ezt a kicsiny, igen mozgékony testrészét a tapír szaglásra használja, de van rajta egy nagyon érzékeny „ujj" is, amellyel hajtásokat és leveleket húz a szájába.

Az állat szeme apró – a látás nem túl fontos e jobbár éjjel aktív élőlény számára -, és mélyen ül a gödrében, így ágak, tüskék nem sérthetik meg. A tapír hallása jó, bár igen fejlett szaglóérzékével nem vetekedhet. A bőre vastag és – a hegyi tapírt leszámítva – vastag szőrtakaró védi a ideg ellen.

A brazíliai tapír a család legelterjedtebb faja. A fiatal állatok szőrzetén vízszintes csíkok és foltok láthatók. Ezek két hónapos korban halványodni kezdenek, és hat hónapos korra eltűnnek. Fő ellensége a jaguár és a puma. De a tapír nyakát sörtés sörénye védi a nagymacska harapásától.

Viselkedés

A tapír általában ormányát a talajhoz közel tartva jár-kel, valószínűleg azért, hogy kiszaglássza környezetét, felfedezze más tapírok vagy ragadozók szagnyomát. A nappalt rendszerint erdőben vagy bozótosban rejtőzve tölti. Éjszaka bújik elő, ilyenkor legelészik a közeli folyópartok bokros-füves területein. Füvet és vízinövényeket fogyaszt, valamint alacsony növésű bokrok leveleit, rügyeit, gallyait és terméseit, bár főleg a zöld hajtásokat kedveli.

A tapír kiválóan úszik és búvárkodik, ideje nagy részét folyókban tölti, ahol vízinövényeket eszik vagy az iszapban dagonyázik, hogy lehűljön és megszabaduljon az élősködőktől. Hegymászónak is kiváló: fel tud kapaszkodni a folyóparton és a meredek hegyoldalakon. A párzás idejét leszámítva, illetve a borjaikat nevelő nőtények kivételével magánosan él. A tapírok párzási ideje nem korlátozódik az év bizonyos szakaira. A nőstények másfél-két évenként adnak életet egy borjúnak. Az udvarlás igen harsány: a párok éles füttyöket és ziháló hangokat hallatnak.

A tapírborjú védett barlangban jön a világra. Az újszülött szőrzete minden fajban sötét vörösesbarna és fehér vagy sárga csíkok, foltok tarkítják. Ez a szín remekül álcázza az állatot az erdő talajszintjének fény- és árnyékfoltos hátterében.

A mintázat két és fél hónapos kora körül kezd halványodni. Hat hónapos kor táján alakul ki a felnőttekre jellemző színezet, és nem sokkal ezután az ifjú tapír önállósítja magát. Ivarérettségét további 2-3 év elteltével éri el.