Testközelből figyelhetjük a rókafiú fejlődését

Testközelből figyelhetjük a rókafiú fejlődését
Régi-új állatfajjal bővül a Budakeszi Vadaspark faunája. A Vadaspark és a Noé Állatotthon együttműködésének köszönhetően új otthont kap egy elárvult európai vörös róka. Nem is akármilyet!

"Hosszú várakozással és alapos szervezéssel teli időszaknak tettünk végre pontot a végére"- mondta a Vadaspark kommunikációs vezetője, Mezei János, aki a két szervezet közötti együttműködés első kézzelfogható jelének értékelte az állat örökbefogadását.

 

roka01

 

A rókafiú 2011 márciusában született, és alig pár hónapos korában, júniusban elgázolta egy autó, aminek következtében nem csak az egyik lába tört el, de a gerince is megsérült. Ezután a Noé Állatotthonba került, ahol több életmentő műtétet is elvégeztek rajta. Az ellátásnak és gondozásának köszönhetően szerencsésen megúszta, hiszen nincs maradandó sérülése, és hamarosan birtokba veheti a Budakeszi Vadasparkban a kifutóját is.

 

roka02

 

"A kifutó különlegessége, hogy a látogatók szinte szó szerint testközelből figyelhetik meg lakóját. A föld alatti kotorék átlátszó falához egy olyan speciálisan kiépített lejáró vezet, ahová bebújva bárki megnézheti a rókák világát. A lejárat vége egy átlátszó plexi kupolában csúcsosodik ki, ahonnan a kifutó föld feletti részét vehetik szemügyre a kíváncsiskodók, és bekukucskálhatnak egy róka mindennapjaiba" - mesélte Mezei János.

A lompos farkú ravasz rókát november 25-től lehet megtekinteni a Vadasparkban.

értékelés