Érdekességek a teknősökről
A teknősök már több, mint 200 millió éve élnek a földön. Már az emlősök, madarak, krokodilok kígyók és gyíkok előtt megjelentek a földön. 

A korai teknősök fogakkal is rendelkeztek és nem tudták visszahúzni a fejüket a teknőjükbe. Más szempontból azonban a teknősök nem sokat változtak az évmilliók során.

Bizonyos teknősfajták, mint például az amerikai dobozteknős, több mint száz évet élnek.

A leghosszabb nyilvántartott életkor egy indiai-óceáni óriásteknősnek tulajdonítható, aki a becslések szerint fogságba kerülésekor ötven éves volt, a fogságban pedig még 152 évet élt.

Az Antarktisz kivételével minden földrészen élnek teknősök.

A teknősök minden éghajlattípusban jól megélnek, ha elég meleg van ahhoz, hogy szaporodni tudjanak.

teknos_profil

Bár a legtöbb teknősfajta nem tűri a hideget, a tudósok megfigyelték, hogy a Nagy Tavak környékén az amerikai mocsári teknős a jég alatt úszkál.

A teknősök számtalan különböző méretben fordulnak elő a 10 cm-es Muhlenberg - víziteknőstől a 680 kg súlyú kérges teknősökig.

Míg Észak-Amerikában számtalan teknősfajta él, Európában mindössze két tengeri és három szárazföldi teknősfajta ismeretes.

A teknős páncéljának domború része a teknő, a hasi rész egyenes.

teknos_pocak

A teknősök páncélja 60 különböző, egymással összeforrt csontból áll.

A páncél csontos vázát szarulemezek borítják, amik tovább erősítik a páncélt és védik az állat testét.

A legtöbb szárazföldi teknős páncélja magasan ívelt, és jól véd a ragadozók erős harapása ellen. A vízi teknősök páncélja laposabb, formája aerodinamikus. A kelet-afrikai dobozteknős kivételes eset, ugyanis lapos a páncélja. Ez azért van, mert veszély esetén a hüllő a sziklás repedéseibe menekül, ahol felfújja magát, ezért szinte lehetetlen a teknősöket kiszedni a repedésből.

A legtöbb teknősnek öt lábujja van, de vannak kivételek, például az amerikai dobozteknős, amelynek négy, esetleg csak három lábujja van.

teknos_elbujt

A teknősök látása nagyon jó, a szaglásuk pedig egyenesen kiváló. A hallási és a tapintási érzékük is igen fejlett és még a teknősök páncélja is tartalmaz idegvégződéseket.

Egyes vízi teknősök a nyakukon és a kloáka körüli levő vékony bőrön át szívják fel az oxigént, ezért hosszabb ideig tudnak a víz alatt maradni, sőt akár téli álmot is aludhatnak a víz alatt.

A teknősök a hüllők legrégibb és legprimitívebb csoportja, amelyek sok hüllőfajt túléltek. Csak találgatni tudunk hogy vajon az ellenálló teknő-e az, ami ezeket a hüllőket megóvta a kihalástól.

értékelés