Gyurrrika okos madár, vazze!

Október végi szombat, a szokatlanul hosszúra nyúlt indián nyár utolsó napja. Dél körül sor várakozik a Vajdahunyadvárban, hogy bejuthasson az őszi díszmadár- és tengerimalac-kiállításra. A bejárathoz közeledve egyre jobban hallatszik a szemlére bocsátottak csivitelése, rikoltozása, makogása. Az egyik földszinti teremben a díszmadár-kereskedők árusítják zajos portékájukat, egy-két leleményesebb árucikk már a mennyezet magasságából szemléli a terepet.

Átellenben a tengerimalacok ketrecei alkotnak kört, a helyiség közepén felállított hosszú asztalnál éppen a komoly, megfontolt zsűritagok mustrálják, tapogatják végig a sorban eléjük tálalt kisállatokat, hogy a meghirdetett szépségverseny végén mutatós kis serlegekkel jutalmazzák a nyertesnek kikiáltott szerencséseket.

Az emeleti csarnokokban sorakoznak az elbírálásra váró kisebb-nagyobb díszmadarak, többségükben egzotikus papagájok kalitkái. Míg egyes szárnyasok a kíváncsiskodó tekinteteket semmibe véve kitartóan és makacsul a hátsó felüket mutatják a közönségnek, mások unaloműzőként igazi showelemeket vetnek be a saját maguk, no meg a látogatók szórakoztatására.

Az egyik színpompás óriáspapagáj egyedülálló mutatványa a csőrön csüngés, őt az elvonuló gyerekcsoportok sokáig bámulják. Egy fehér, tarajos, igencsak mozgékony, izgága nagypapagáj szűnni nem akaró, hangos monológgal vonzza kalitkájához az érdeklődőket, egyesek kihallani vélnek egy-két értelmes magyar szót, bár ezeket egy ilyen finom újságban sajnos nem bírja el a képernyő...