Egymillió méhecske él Bécs legnagyobb naperőművében

5
Egymillió méhecske él Bécs legnagyobb naperőművében
A napelemek mellé méhkaptárakat is telepítettek az osztrák főváros legnagyobb közösségi naperőművében, Liesingben. A két focipályányi területen így évi egymillió kilowattóra zöldáramot és száz kiló virágmézet is termelnek.

Három éve mintegy négyszáz háztartást lát el zöldárammal Bécs legnagyobb közösségi naperőműve, amely a város déli részén, a 23. kerületben található. A létesítmény két focipályányi területen, zöld környezetben helyezkedik el, ahol a négyezer napelem mellett most már tíz méhkaptár is sorakozik. Ezek összesen mintegy egymillió csíkos rovarnak adnak otthont.

mehecske

A méhcsaládokat a naperőművet üzemeltető Wien Energie és a Városi Méhészek Egyesülete költöztette Liesingbe a méhvédelmi program keretében. Ennek során nemcsak védelmi mezősávokat hoztak létre a létesítmény körül, de a sávok speciális gondozásával – például szakaszos kaszálással – egész évben sokszínű életteret kínálnak a rovaroknak. A területen 2013 óta már zajlik egy fajvédelmi program, amelynek keretében megállapították, hogy a napelemek közötti területek kiváló természetes életteret biztosítanak növényeknek és állatoknak egyaránt. Az építési technológiának és a vegetáció speciális kezelésének köszönhetően különösen jól érzik itt magukat a különböző csigák, gyíkok, az éjjeli pávaszem, a mezei hörcsög valamint a tücsök-, sáska- és szöcskefélék is.

mehek_becsben

 

Ezt a programot egészítették ki most a méhekkel.„A megújuló energia felhasználási lehetőségeinek kiépítése során két tényező fontos a számunkra: a projekteket a lakossággal közösen valósítjuk meg, és száz százalékban a környezetvédelmet kell szolgálniuk” - hangsúlyozta Karl Gruber, a Wien Energie ügyvezető igazgatója a program elindulása alkalmából.

 

mehek_foto_martinsteiger_wienenergie

 

A liesingi közösségi naperőmű például hatszáz bécsi hozzájárulásával valósult meg, és évi 1 millió kilowattóra zöldáramot termel. „Vagyis egy kilowattóra zöldáramra egy mézelő méh jut” – teszi hozzá Gruber. A Wien Energie 2012 óta összesen 25 közösségi erőművet hozott létre, amelyből 23 naperőmű, kettő pedig szélerőmű. A projektekben mintegy hatezer bécsi vesz részt több mint 27 millió euróval. A közösségi erőművek fennállásuk óta 21 millió kilowattóra zöldáramot termeltek, ami évente 7.800 tonnányi szén-dioxidtól kíméli meg a környezetet. A Wien Energie célja, hogy 2030-ig megduplázza, vagyis 40 százalékra növelje a megújuló-energiafelhasználást. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi nyolcszázezer helyett 2030-ban már 1,5 millió embert lát majd el zöldárammal. A vállalat a következő években 460 millió eurót fektet be a megújuló energiába.

értékelés