Káprázatos medúzák a Fővárosi Állat- és Növénykertben

A Pálmaház alatt található tengeri akvárium legújabb látványossága a pettyes gyökérszájú medúza (Phyllorhiza punctata). A csalánozók közé tartozó látványos állat testének 95 %-a vízből áll, és olyan sérülékeny, hogy csak egészen különleges kialakítású medencében lehet bemutatni.

Újabb érdekes állatfajjal gyarapodott a Fővárosi Állat- és Növénykert tengeri akváriuma. A pettyes gyökérszájú medúza (Phyllorhiza punctata) eredetileg a Csendes-óceán délnyugati felében, az ausztrál partok közelében honos, habár az elmúlt tíz évben a Mexikói-öbölben is megfigyelték. A karibi vizekre valószínűleg hajók ballasztvizében utazva juthatott el.

Ezek az állatok meglehetősen nagyra nőnek, úszóharangjuk átmérője akár az 50 cm-t is elérheti. Ennek megfelelően más akváriumi medúzafajokhoz képest egységnyi űrtartalmú medencében viszonylag kevesebb egyedet lehet elhelyezni. Ehhez hozzájárul az is, hogy a gyökérszájú medúzák planktonszűréssel táplálkoznak. Természetesen a vízben sodródó nagyobb, akár szabad szemmel is látható szervezeteket is képesek elkapni tapogatóik, és a bennük található csalánsejtek segítségével. A legtöbb táplálékhoz mégis úgy jutnak, hogy folyamatosan átszűrik a vizet, kivonva belőle az állati planktont alkotó, szabad szemmel láthatatlan élőlényeket. Naponta akár több ezer liternyi vizet is képesek ilyen módon átszűrni.

A tengeri akváriumban látható gyökérszájú medúzák még viszonylag fiatal állatok, úszóharangjuk átmérője mintegy 15 cm. Viszonylag gyorsan nőnek, ami már csak azért is szükségszerű, mert a medúzák rendszerint nem élnek sokáig. Budapestena XVI. keürletben látható faj egyedeinek átlagos élettartama 12-16 hónap, bár néhány állat akár 3 évig is élhet.

Ennek legfőbb oka, hogy ezek az állatok rendkívül törékenyek, sérülékenyek, hiszen testük 95 %-a vízből áll. Akár egy felszálló légbuborék is átszakíthatja leheletfinom szöveteiket, az pedig egyenesen végzetes lenne a számukra, ha a medence sarkában rekednének. Ezeket az állatokat tehát csak olyan medencében lehet tartani, ahol a medúzák számára hozzáférhető víztérben semmiféle veszélyes tereptárgy nincs, és nincsenek pangó vizet előidéző sarkok sem. Ezek a feltételek leginkább az ún. keringetődobos medencékben valósíthatók meg.

Az ilyen medencék vízterébe egy lyuggatott polietilén lemezekből kialakított keringetődobot építenek be. A keringetődob kissé a mosógépek forgódobjára emlékeztet, noha nem forog. Belső íves felülete mentén viszont vízáramlást idéznek elő, így a víz a keringetődob belsejében lassan körbeáramlik. A medúzák ezzel az áramlással sodródnak, habár a passzív sodródás mellett – ernyőjük segítségével – önerőből is képesek mozogni.

A Fővárosi Állat- és Növénykert – fél évszázados szünet után – 2008-ban kezdett el ismét foglalkozni a medúzák tartásával, bemutatásával. Akkor füles medúzákat (Aurelia aurita) láthatott a közönség. A most látható faj ennél valamivel nagyobbra nő, aktívabb mogásra képes, és egyszersmind kevésbé sérülékeny. Más fajokhoz képest sokkal gyengébb vízáramlásra van szükségük, mert viszonylag sokat mozognak saját erőből is.

Forrás: Magyar Online