Sydney vadászgörény naplója: 13. Kiállítanak

Az ott kezdődött, hogy levittek az autóba, és a csomagtartóba tettek! Engem! A csomagtartóba! Onnan nemhogy nem láttam ki, hanem még koromsötét is volt, és hideg! Ők bezzeg ott ülhettek a melegben, engem meg ide raknak... Szép kis szülők az ilyenek...

Hamarosan kivettek, és valami nagy csarnok felé mentünk, ahol sok emberke volt. Én a hordozóm ajtajában kapaszkodva nézegettem kifelé. Odaértünk a bejáratnál néhány feketeruhás emberhez. "Görénnyel vannak? Akkor bemehetnek."

Benn iszonyatos ricsaj volt! És micsoda szagok! Mamiék lecuccoltak engem valami asztalra, majd kivettek. Egyszer csak azt vettem észre, hogy csomó görény áll körülöttem. Itt volt például Lui is, a szépfiú! Hát nem változott semmit, megint össze-vissza szaglászott szemtelenül, de most nem szóltam rá, őt legalább ismertem. Nem úgy, mint Szepikét. Szepike is lánygöri volt, de ő aztán semmi érdeklődést nem mutatott semmi és senki iránt. Bement Lui hintaágyába, hanyatt vágta magát, és végigaludta a napot! Volt ott egy másik furcsa színű fiú is, de annyira kis erőszakos és udvariatlan volt velem, hogy hamar otthagytam. Akkor már inkább Lui...

Hihetetlen mennyiségű embert állt körülöttünk, és mindenki minket akart megsimogatni. De hát... de hát én azt utálom! Engem ne taperoljanak már! És mennyit beszéltek! "Mi ez? Menyét? Nyérc? Mi? Görény? Ez a görény? Komolyan? De aranyos! És nem büdös? Hogy hívják? Hallgat a nevére? Mennyi idős? Meg lehet simogatni? Miért nem? Hogyhogy nem szereti? Harap? Ez a kis drága? Nem hiszem el... Mennyiért adja? Nem eladó? Biztos? De kár. Pedig...."

Hamarosan mami kiment engem a tömegből, és elvisz körülnézni. Nem tesz le, csak kézből mutat egy csomó érdekes dolgot: olyan állatokat, amiket még nem láttam soha... Színes madárkák, apró és nagyobb szőrős állatkák, síkos hosszú sziszegők, bogárkák, stb., stb.... Csak kapkodom a fejem!

De szólít a kötelesség - papi személyében - és vissza kell menni az asztalunkhoz. Sok emberke jön még, majd egy kisfiú annyira felbosszant, hogy orron harapom! Úgy látszik, ezzel kellett volna kezdenem, mert már csomagolunk is, és megyünk haza!

Ahogy raknak be a csomagtartóba, egyszer csak megpillantom, hogy akik velünk jöttek - a nyaralásos Líviék - valami állatot tartanak a kezükben! Valami szőrös, nagy szemű... De hát ez egy macska! Egy kismacska! Juj, játszhatok vele? Hagy nézzem meg! Muti! Muti! Mami, légyszi szólj nekik, hogy... És ebben a pillanatban, a mondatom közepén rám csukják a csomagtartót! Ott állok, csillogó szemmel, kinyújtott karokkal... És becsuknak. Hát, köszönöm.

Hazafelé azon rágódok, hogy állhatnék bosszút. Mert persze a macska ülhet közöttük, mi? Őt nem teszik dobozba, mi? Ővele foglalkozva van, mi? Na jól van, ezt nem hagyom annyiban.

És tényleg nem. Ettől a perctől kezdve Lívivel és Pistivel haragban vagyok. Bármikor is jönnek hozzánk, ellátom a bajukat, a közös nyaralás emlékeit félredobva! Még ilyet!

(Mami beszámolója: Kiállításra vittük Sydet. Négyen mentünk, így neki már nem jutott hely az utastérben. De úgyis mindegy, biztos végig aludt... Az egész napos nyúzást kezdetben egész jól viselte, de a vége felé már mérgesnek látszott. Úgy tűnt, mintha utálna mindent és mindenkit, legfőképp a fajtársait. Hazafelé velünk utazott egy kiscica. Aranyos volt, remélem Syd nem vette észre, mert tuti megsértődne.)