5856. Koronavírus: így fertőződhettek meg a gorillák coviddal
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A Fressnapf vásárlói közössége most már több esztendeje bebizonyítja, hogy a barátságnak és összefogásnak fantasztikus ereje van. Az „Összefogás az állatokért” kezdeményezés keretében már évek óta támogatjuk az állatokkal dolgozó szervezetek munkáját. Hálásak vagyunk vásárlóinknak azért, hogy idén 11 972 500 forinttal segíthetjük a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány munkáját, akik az adományt speciális mentőkutyák képzésére és ellátására, valamint egy saját kiképző terület vásárlására fordítják.
A fényképészek által használt sablonhátterek helyett a már meglévő fényképeid felhasználásával egyedi fotófalat alakíthatsz ki otthonodban. A hagyományos, egydarabos képkeretes fotók megjelenítése sosem volt tökéletes megoldás. Egy otthoni fotófal segítségével azonban végre elérhetjük, hogy a képek a szükséges számban és a méltó helyükre kerüljenek. Így a legtöbb fontos emlék egy falra kerül, szebbé téve ezzel a szimpla hétköznapokat is. Életed legszebb pillanatai a nappalid falán kelhetnek életre.
A homeopátia egy alternatív orvoslási módszer, az orvostudomány egyik ága. Mivel a hagyományos orvosláshoz képest a homeopátia igen szelíd gyógymód, ezért sokan nem is tekintenek rá hatékony eszközként, sokkal inkább áltudománynak tartják. Azonban a homeopátiás orvoslásnak is megvan a maga szerepe a gyógyításban, használatával igen jó eredmények érhetőek el.
Az érdekes formájú gyógynövény, amit fogyasztanak teaként, használnak ételek fűszerezéséhez, és számos egészségügyi problémára is megoldást nyújt - ez mind igaz a gyömbérre. Az egzotikus növény a magyar gasztronómiában ugyan nem túl elterjedt, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolnunk! Ehelyett inkább nézzünk meg néhány érdekességet vele kapcsolatban.
A leírásból nem derül ki hogy sor került-e laboratóriumi vérvizsgálatra ami alapján az emésztőenzim aktivitást mérni lehet. Ha idült hasnyálmirigy elégtelenség alakult ki akkor jobb ha a gyógytápot eszi,de ha ezt nem akkor a házi koszt mellé kiegészítő hasnyálmirigy enzimeket tartalmazó gyógyszereket/ pl.Kreon/ kell adni minden étkezés után.
Helyhiány, vagy ásványi anyagok hiánya is okozhat ilyen viselkedést. Szénát kapjanak, amivel a fészket bélelhetik, különben tollbélelésű lesz a fészek.
Kedves Érdeklődő! Gyakori panasz az Öné.. A fagyos havas éjszakákon kalandozó macskák a falak közelébe húzódnak kissé melegedni, ahelyett, hogy az egereket hajkurásznák. A helyüket meg soká bűzlő módon meg is jelölik. Olvasóink közül is rengetegen panaszkodnak a macskák kellemetlen nyomaira.Ha hetente szappanos, enyhe hipós lével körbecsurgatjuk a házat, előbb-utóbb elkerülik a házat, mert a kényes bunda hamar átveszi ezt a macskák számára borzasztó illatot. De utálják a falak mellé rakott narancs- és citromhéjakat is. Épp most tesztelek sikerrel egy citromfüzért: a hóban maradt lábnyomok bizonyítják, a szomszéd macskái jó egy méterrel görbítettek a pisiösvényen.
Kedves Gazdi! A tegnerimalackák természete különböző, vannak félősebb állatkák, illetve félősebbek a fiatalabb malackák. Előfordulhat, hogy az új helyén fél. Esetleg más helyre került a nagyobb ketrec pl. nagyobb megvilágítást kap esténként? Az egyik trükk, hogy ha kívülről a ketrec egyik felét letakarják törülközővel, az árnyékos rész biztonságot ad, és ott bátrabb lesz a malacka. Ilyenkor az árnyékos részre kell tenni az etetőt, itatót, szénát. Kb 1-2 két után megszokja az új helyét. A tengerimalacok alapvetően társas lények, és a félősebb malackák boldogabbak és bátrabbak lesznek, ha kapnak egy azonos nemű társat. A tengerimalacok kb 10-15 percente bogyóznak és kb 20-30 percente pisilnek. Nem lehet őket szobatisztaságra szoktatni. Ha a végtermék olyan állagú mint szokott, a bogyók kapszulák, a vizelet fehéres, áttetsző, akkor ez normális. Nagy Nóra tengerimalac tenyésztő
Kedves Érdeklődő! A száraz eleség - és ha ráadásul csak az - nem az igazi... Az élő eleség mellett a száraz csak kiegészítésként szerepljen az étlapjukon! Szóval a vitorlás szinte mindenevő, de azért előnyben részesíti az élő eleséget, a jól átmosott tubifexet és a szúnyoglárvát. Ha optimálisan, igényeinek megfeleően tartjuk, akkor körülbelül 11-12 hónapos korában lesz ivarérett. Vitorláshal tartása >>