6056. Ennyi cuki vörös panda kölyök született Nyíregyházán - fotók!
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Természetes, hogy imádjuk a kutyánkat, sokan meg is pusziljuk, ölelgetjük, a kutyáról emberre terjedő betegségek miatt azonban néhány dolgot nem árt, ha betartasz!
A szemtanúk szerint azért ugrott rá a hattyúra a férfi, hogy szórakoztassa a hajón lévő társaságot.
A vezetési engedély megszerzése feledhetetlen és egyben meghatározó pont az ember életében. Amint az első jogosítvány kiváltása megtörténik, megnyílik előttünk a világ és végre mi magunk is részesei lehetünk a közlekedés legelterjedtebb formájának. Személygépkocsit vezethetünk és ezzel gyakorlatilag bárhová eljuthatunk, a világszerte kiépült infrastruktúrának köszönhetően. De idáig még rögös út vezet, amin egyesek könnyen, míg mások annál nehezebben haladnak végig.
Talán nem fogok mellélőni – kutyás emberként is mondom – nehéz olyan vitamint vagy gyógyszert találni, amit meg is eszik kis kedvencünk, nem köpi ki darabokban, vagy akár egyben is. Csomagolhatjuk bármilyen párizsiba, szalámiba, sonkába, keverhetjük a tápja mellé vagy dughatjuk el akár a házikosztban is, sok gazdinak nehéz dolga akad a vitaminok beadásával.
T. Gazdi! Kérdés, hogy a nem evés válogatás miatt van, vagy esetleg betegség tünete. Ha az eb gyakran hány, az már jelezheti, hogy valami nincs rendben. Számtalan oka lehet, pl: gyomorfekély, Helicobakter fertőzés, pylorus szűkület stb. Javaslom, keresse fel állatorvosát. Több kiegészítő vizsgálatra is szükség lehet a pontos diagnózis felállításához. Üdvözlettel: Dr. Stark Róbert
Kedves Kérdező! Sajnos, főleg első fialásnál ez előfordulhat. Sokszor tejhiány okozza a problémát. Próbálja meg napjában többször emlőre helyezni a kicsiket.
Kedves Gazdi ! A leírása alapján az idős nagy testű kutyájának, vélehetően visszatérő, fájdalomtüntekkel jelzett, belgyógyászati vagy ortopédiai betegsége lehet. Mindenképpen kivizsgálást igényel az oki teráopia megindítása érdekében. A neten több menhelyet is fog taláni, akik szívesen segítenének, az anyagi problémák miatt. Az az egy biztos, hogy valamilyen módon állatorvosnak meg kell mutatni a kutyát. Dr Kiss Gabriella
Azt javasoljuk, hogy minél előbb forduljon állatorvoshoz a macskával, mivel vizsgálat nélkül, távolból nem lehet diagnosztizálni a problémát. Minél később viszi állatorvoshoz, annál rosszabb lesz a helyzet.
Kedves Kata! A nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek valóban a leghatékonyabbak az ízületi bántalmak konzervatív kezelésére, több hatóanyag ismert, Ön most kettőt emelt ki. A Rimadyl hatóanyaga a legelterjedtebb az állatgyógyászatban, hosszú évek óta tanulmányozzák és használják a szakemberek, biztonságosnak mondható gyógyszer. A Trocoxil nevű tabletta hazánkban még újnak számít, nagy előnye, hogy a mindennapi adagolással szemben itt a két kezelés között akár egy hónap is eltelhet, így ez a gazdi szempontjából praktikusabb. A fent említett hatóanyagoknál, nagyjából hasonló mellékhatásokkal számolhatunk, a rendszeres kivizsgálás mindkét esetben fontos. Idős korban természetes a bizonyos fokú eltérés az eredményekben. Vérvizsgálati leletről azonban csak a teljes lelet birtokában, az állat fizikális vizsgálata után, személyesen kaphat tájékoztatást. Üdvözlettel, dr. Puskás Gábor.