7171. Hiúzokat fogadott örökbe a Honvédelmi Minisztérium
A Honvédelmi Minisztérium jelképesen örökbe fogadta a Budakeszi Vadaspark két hiúzát, Csabit és Ritát.
A Honvédelmi Minisztérium jelképesen örökbe fogadta a Budakeszi Vadaspark két hiúzát, Csabit és Ritát.
A tőrösdarazsak az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek, irtásuk felesleges és törvénytelen - hívta fel figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
Szigorodhatnak az állatvédelmi tárgyú jogszabályok Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos közös törvényjavaslatának értelmében az állatok fokozottabb védelme érdekében.
Magyarországon a kullancsveszély az egész ország területén jelen van, de bizonyos régiókban és környezetekben nagyobb a kockázat, főként a következők miatt: erdőségek, magas páratartalom, dús aljnövényzet és az emberi vagy állati forgalom gyakorisága.
Ha családi házban vagy egy olyan lakásban élünk, amihez egy szabadtéri terület is tartozik, akkor annak számos pozitívuma lehet. Például szervezhetünk kerti partit nyáron, amire meghívhatjuk a barátainkat, ismerőseinket.
Fontos lenne tudni, hogy mióta tart ez a probléma. Születésétől fogva, netán csak napok-hetek óta jelentkezik ez a dolog? A bepisilésnek sok oka lehet: gerincvelő működészavara, mechanikai elzáródásból származó vizeletürítési rendellenesség, veleszületett probléma, hormonális zavar. Mivel írta, hogy éjszakánként pisil be, megvizsgálhatnánk azt a tényt, hogy mikor történik az etetés, ahhoz képest mikor és hányszor viszik le a kutyust a kis- és nagydolgát elvégezni. Elképzelhető, hogy csupán ennek az apró problémának a rendezésével megszűnik az éjszakai bepisilés DE A probléma, - részben, - dominancia, tehát jelölés is lehet, tehát mielőbbi ivartalanítást javaslok (a leveléből ez nem derült ki, de gondolom nincs ivartalanítva). A megszidás kevésbé hatékony. Inkább figyelni kellene és már a ráutaló magatartási jelekre, az ürítést közvetlenül megelőző testbeszédjelekre kellene reagálni. Lespriccolni, tapsolni, dobbantani, zörgő tárgyat mellé dobni. Küldjön egy e-mailt (info@4tappancs.hu) és elküldök egy részletes írásomat a szobatisztasággal kapcsolatban. üdv Stefan Siman
Őszinte leszek! A Shotapen egy antibiotikum, ami bakteriális fertőzések kezelésére jó. Ha ettől jobban lett a cicája, akkor ez azt jelenti, hogy vélhetőleg erre a szerre érzékeny kórokozók által okozott légzőszervi gyulladása lehetett a cicának. A Depedin pedig általános gyulladáscsökkentő szteroid készítmény, ami "mindenre jó". Ebből számomra viszont nem derül ki, hogy valóban légcsőszűkülete lenne a cicának. Illetve, lehetett ilyen, de csak a nyálkától, ami valószínűleg részben eltűnt, így csökkent az időleges "szűkület". Szóval, jó lenne előbb ezeket a kérdéseket tisztázni a helyi állatorvossal mielőtt műtétről beszélnénk.
A vadalakú hímet nem valószínű, hogy zavarja a méretkülönbség a standard tojó és közte. Ha nem üli a tojásokat a madár, akkor azok nem indulnak be, így tűnhetnek magtalannak is. Amikor elkezdődik a tojásrakás, akkor a táplálékhoz ne adjon a következő kb.két hétben "E" vitaminban gazdag eleséget, se fehérjedús lágyeleséget, így hátha nem kezdenek új párzásba a madarak.
Sajnos az elmondása alapján macskájuknak AZONNALI állatorvosi segítségre van szüksége. A bágyadtság és étvágytalanság már eléggé aggasztó és akár súlyos betegségek is szóba jöhetnek. Mindenképp vigyék állatorvoshoz!
Kedves Gazdi! Az ivartalanítás az mindenképpen javasolt, ha nem szeretnák tenéyszteni. Megkönnyítik az életét. Ha a szobatiszta kutya hirtelen ismét bepiszkít, akkor először azt kell tisztázni, hogy nem beteg-e. Ha nem, akkor ennek okát a kutya pszichéjében kell keresni.Tehát irány az állatorvos.