1301. Kik azok a Dinoszauruszok?
A dinoszauruszok sorába minden idők legnagyobb hüllői tartoznak. A szárazföldi óriások mintegy 200 millió éven át voltak élet és halál urai a földön, pedig az agyuk nem volt nagyobb egy diónál...
A dinoszauruszok sorába minden idők legnagyobb hüllői tartoznak. A szárazföldi óriások mintegy 200 millió éven át voltak élet és halál urai a földön, pedig az agyuk nem volt nagyobb egy diónál...
A nagyjából autóbusz méretű Stegosaurus (4,5tonna felett volt) agyának tömege a 80 grammot sem haladta meg, ami - semmi kétség - azt jelenti, hogy nem az eszéről volt híres a dínótársai körében. Körübelül 150 millió évvel ezelőtt élt, és az őslénykutatók úgy vélik, hogy mohákat, páfrányokat, zsurlókat, cikászokat, tűlevelűeket és gyümölcsöket fogyasztott, de rágóképessége nem lévén zúzóköveket is nyelt hozzá az emésztése megkönnyítésére.
A dinoszauruszok igazi "kozmopoliták". A Pangea minden részébe eljutottak. Húsz családjuk majdnem minden kontinensről előkerült. A dinoszauruszoknak, a repülő hüllőknek és a krokodiloknak közös őse volt. Nézzük a legzsarnokabb gyíkot, a Tyranoszauruszt!
Már a nevének jelentése is sokatmondó: Triceratops - ´három szarv arc´. Körülbelül 68–65 millió évvel ezelőtt élt Észak-Amerika területén. A nagy nyakfodorral és szarvakkal rendelkező, négy lábon mozgó, a modern orrszarvúéhoz hasonló testű Triceratops az egyik legkönnyebben felismerhető dinoszaurusz. Sok elképzelés született a Triceratops fejdíszeinek céljait illetően és jelenleg az udvarlás tűnik legvalószínűbbnek. Gondoljunk csak a XVI-XVII. század nyakfodort viselő hős szerelmeseire! Lássuk, mit tudunk még róla!
Az őshüllő olyan, többféle kategóriába tartozó állatok csoportját jelenti, amely segít a dinoszauruszok más korai hüllőktől való megkülönböztetésében. A levegőt meghódító első szárnyas lények a dinoszauruszokkal csak távoli rokonságban álltak. A magasból csaptak le zsákmányukra, de a negyedik ujjuk végétől a hátsó láb tövéig feszülő repülőhártyájukkal kilométereket tudtak siklani is...
Legvalószínűbb a tolltépés, de drasztikus mértékű tollhullást okozhat mérgezés is. Tolltépés esetén a kiváltó stresszhelyzetet kel megszüntetni, a madárnak elfoglaltságot kell biztosítani játékokkal, rágható ágacskákkal. Az enyhébb mérgezéseket közömbösítheti a máriatövis mag etetése, mivel ez a mag nemcsak májvédő, de regeneráló hatású is. Pontosabb diagnózist széklet és vér mintavétel után lehet felállítani.
Kedves Péter! Mivel nem ismerem pontosan a kis gekkó korát, ill. nem vagyok tisztában a tartási feltételekkel, ezért nehéz pontos információval ellátni. Több variáció is lehetséges: - Fontos dolog a vásárlásnál, hogy ne legyenek fiatalok az állatok! Igaz így kevesebbe kerülnek, de az életben maradási esélyük jelentősen csökken! - Ha hozzá volt szokva a tenyésztőnél egy bizonyos táplálékhoz, nehezen szokik át a szervezete egyik napról a másikra. Meg kéne tudni pontosan, mivel is táplálták. Fokozatosan vegyesen kellene az új élelemhez szoktatni. - Lehet, hogy túl nagy a vásárolt tücsök és mivel egészben nyeli le, ezért nem bírja megemészteni.... - A lehető legkisebb mozgó élő eleséggel kellene megpróbálni a táplálást pl. kis léggyel stb. A gekkók többségének egyik kedvenc tápláléka a viaszmoly! - Vékonyra szeletelt édes gyümölcsöt is kaphat kiegészítésként pl. banán. Nem biztos, hogy megeszi, de szívesen nyalogatják. - Lehetséges, hogy túl alacsony a környezeti hőmérséklet, így szervezete nem működik megfelelően! - Az etetés gyakorisága sem biztos, hogy normális. A kisebb gekkók, hüllők gyakoribb táplálkozáshoz vannak szokva fejlődésük alatt. Hetente 3-szor, ill. két naponta lehet táplálni, a méretének és korának megfelelő nagyságú és mennyiségű élelemmel. - Az is előfordulhat, hogy a társaitól elszakítva nagyon egyedül érzi magát! Ezért sokat kell vele foglakozni, persze nem szabad fogdosni, kivenni a helyéről.... el kell érni, hogy magától közeledjen. A megszelidült leopárd gekkó később nappal is táplálkozhat. A pontos tartási körülményeket sem ismerem: Írok néhány fontos dolgot! Melyek közül már az egyik hiánya is következményekkel jár! - A leopárdgekkó éjjel és szürkületkor aktív állat. Ezért soha nem napfűrdőzik! Terráriumának hőmérsékletét nappal volframszálas izzóval és/vagy spotlámpával, ill. talajfűtéssel tartjük 25-32 C között! Ha ez nem megoldható, akkor a terráriumban legalább legyen olyan rész, ahol ez a hőmérséklet minden nap eléri a kívánt hőfokot! Éjjel a 20 C körül elegendő! Télen a pihenőidőszak alatt elegendő a 16-20 C-is, de a fiatal, adott esetben legyengült gekkót jobb télen is meleg körülmények között tartani. - Mivel talajlakó gekkó faj, ezért felesleges a mászóág, inkább alacsony nagy felületű terráriumban neveljük, ahol mozgásigényét ki tudja elégíteni! Minimum 60 x 30 x 30 (hossz x szélesség x magasság) cm-es terrárium az ideális 1állatnak, ill. 1 párnak! - Fontos a kis vizes edény, de ne legyen mély, így elkerülhető, hogy a kis gekkó belefulladjon. Pl. nagyobb kagylóhéj tökéletesen megteszi! - Legyen a földben elhelyezett búvóhely számára, állatonként minimum 1 db. - A legjobb a sztyeppi terrárium a számára. - A talaj ne legyen nedves, de egy minimális nedvesség megtartására képes legyen, alkalmas lehet pl. kéregmúlcs, vagy 1:1 (fele-fele) arányban tőzeg és homok keveréke. Tetejére szórhatunk homokot, ill. apró köveket, de ne legyen éles. További dekorációnak alkalmas pár nagyobb kő, esetleg kövekből épített búvóhely! Változatosabbá tehetjük néhány ebbe a környezetbe illő (cserepestől elültetve, elrejtve a talajba) növénnyel! - A terrárium egyik része lehet akár csak homokkal is beborítva, de a többi részen kis nedvesség megtartására alkalmas talajt használjunk. - Az ideális légnedvesség, páratartalom: 60-70 % Időnként maximum 80 %. Ezért is fontos a jó - kis nedvesség megkötésére alkalmas talaj, hogy ne legyen túl száraz a levegő! A forgácsot, a kókusz rostot, az agyaggranulátumot, a sima homokot, ill. követ (homokot tőzeggel keverve fele-fele arányban alkalmazhatunk), vagy a kerti- és hagyományos virágföldeket NE használjuk! - További eleségek: Rengeteg rovar, édes gyümölcsök, tücsök, sáska, csótány, egér ivadék. Természetesen a fiatal állat még nem elég nagy mindehhez. - A rendszeres kalcium utánpótlásról (por formájában) se feledkezzünk meg! Ha a fenti kritériumoknak megfelel a kis gekkó környezete, ill. megfelelő méretű táplálékkal etetjük és van vizestálja, akkor biztosan jól érzi magát, szervezete megfelelően fog működni és képes lesz megemészteni a táplálékot. Sok sikert és örömöt a leopárd gekkó neveléséhez. Üdvözlettel Vasvári János Zsolt
Jelen esetben nem kizárt, hogy egy súlyos, allergiás jellegű tünetegyüttesről van szó, de lehet a háttérben baktériumos fertőzés, vagy akár mérgezés is. Feltétlenül állatorvosi vizsgálatra, kezelésre szorul az állat! Nem véletlenül szoktam újra meg újra emlegetni, hogy állatokkal kapcsolatos megbetegedések esetén is ugyanúgy kell eljárni, mintha a gyerekünkről lenne szó (ugyanannyira kiszolgáltatottak az állatok is). Más megközelítésben (tessék végig gondolni): Hasonló esetben mit csinálnék, ha a gyerekemről lenne szó? Vajon internetes fórumokon keresném-e a megoldást?
A kutyák egyedülmaradási/szeparációs problémáinak megoldását (tapasztalataim alapján) csak több módszer együttes használatával lehet eredményesen elérni. A jelenség enyhítésére az alábbi lehetőségek vannak: fajtának megfelelő tartási körülmények szellemi és fizikai igények kielégítése tanítás, szoktatás terület leszűkítése interaktív kutyajáték étel eldugása Bach-virág terápia deszenzibilizáló tréning Minnél több lehetőséget sikeresen alkalmaznak egy kutyánál, annál nagyobb az eredmény. Ajánlom figyelmébe a "Félős és Agresszív kutyák" e-oktatási programunkat: www.4tappancs.net Az un. "ugatásgátló nyakörv" használatát és állategészségügyi és álatvédelmi okoknál fogva kategórikusan elutasítom.
Kedves Szentkuti úr! Válaszommal nem lesz jobb helyzetben, mert nem tudok konkrétumokat mondani. Leginkább azért, mert szinte semmit nem tudni a kutyája szembetegségéről,és magáról a kutyáról sem, csakúgy mint arról sem, hogy hol, merre laknak?. Ma már sok helyen dolgoznak szemészettel foglalkozó állatorvosok. A legrégebbi ilyen szakemberek itt vannak a Fővárosban, de azért akadnak vidéken is felkészült szemészek. És hát az sem mindegy, valóban szürkehályog van-e a kutya szemén, vagy esetleg valami más, van-e operálni való, vagy sem? Ezért azt tudom csak tanácsolni, próbáljon meg az interneten tájékozódni, megfelelő keresőszavak beírásával sok adathoz lehet hozzájutni.