1906. Mintegy tízezer fontért kelt el a világ legdrágább pásztorkutyája
Mintegy tízezer fontot (3,37 millió forint) fizettek egy angliai aukción egy border collie-ért, ezzel a 15 hónapos Bob nevű kutya a világ legdrágább pásztorkutyája lett.
Mintegy tízezer fontot (3,37 millió forint) fizettek egy angliai aukción egy border collie-ért, ezzel a 15 hónapos Bob nevű kutya a világ legdrágább pásztorkutyája lett.
Az Európai Unió állampolgárai a jövőben egyszerűbben kelhetnek útra kutyával, macskával, vagy akár vadászgörénnyel, de az egészségügyi előírások szigorúbbak lesznek - döntött az Európai Parlament (EP).
Akár egy Magyarországon száz éve, másik ismert élőhelyén, Szerbiában pedig az 1960-as évek óta kihaltnak vélt földikutyafaj egyedei is lehetnek azok a korábban tudományos célból vizsgált ritka emlősök, amelyeket szerdán engednek szabadon befogásuk helyén, Baja közelében.
Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy beagle kutyusunk egészséges maradjon és teljes életet élhessen öregkorában is.
Teljes siker koronázza ausztráliai állatvédők szokatlan, de a jelek szerint eredményes ötletét: évekkel ezelőtt olasz juhászkutyákat telepítettek be a földrészre egy kihalástól fenyegetett helyi pingvinfajta - a törpepingvinek - megmentésére a ragadozóktól.
Sajnos ebben a kérdésben így a távolból biztosan nem lehet segíteni, de még értelmes tánácsot adni sem. Tudni kellene ehhez sok mindent, leginkább azt, hogy valójában mik is ezek a csomók amik "kidurrantak"? És az se mindegy, hogy tud járni a kiskutya, mennyire tudja használni a hátsó lábait. Elképzelhető, hogy van valami fejlődési rendellenessége is, vagy a szülés közben sérült (nyomódott) meg a lába vagy a gerince. Nem tudom, hol van a közelükben kisállatos rendelő, de a helyi állatorvos kihívása helyett jobb lenne elvinni oda, és igen alaposan megnézetni. Aztán lehetne dönteni a sorsáról.
A kiskutyák szeme 10-12 nap után nyílik ki és háromhetes korukban már mozogni kezdenek az alomban.
Vizsgálat nélkül nem javasolnék semmilyen gyógyszert. Ha valóban csak egy hangszálagyulladás, akkor magától is elmúlhat, de mint embernél is fontos, hogy a megváltozott hang miatt orvoshoz forduljunk, úgy állatoknál is. az állatorvos a megfelelő gyulladáscsökkentőt fogja javasolni, ha más elváltozást nem talál.
Üdvözlöm! Mivel még a kezelő állatorvosa sem vizsgálta meg, így interneten nem fogunk tudni segíteni.
A féreghajtást általában negyedévente ajánlatos elvégezni. Nagyon fontos a féreghajtás, ugyanis többféle féreg is okozhat fertőzést a kutyának. A fertőzést okozó leggyakoribb féregfajokat a következőképpen csoportosíthatjuk:Fonálférgek : orsóféreg ( Toxocara canis ), ostorféreg ( Trichuris vulpis ), kampósféreg ( Ancylostoma caninum )Galandférgek: uborkamagképű galandféreg ( Dipylidium caninum ), egyéb galandféreg fajok ( Echinococcus, Taenia )A férgek súlyos betegséget okozhatnak a kutyánakA belső élősködők által okozott probléma súlyosságát több tényező befolyásolja. Így például a kutya kora, általános egészségi állapota, a fertőzöttség mértéke és a parazita faja is. Felnőtt állatokban csak ritkán találkozunk súlyos tünetekben megnyilvánuló fertőzöttséggel, és a megbetegedett állatok rendszerint más ok miatt legyengült immunrendszerrel rendelkeznek vagy súlyos tartási hibák állnak a háttérben.A féregfertőzöttség elsősorban a kölyökkutyák esetében jelenthet súlyos problémát. Az orsóférgesség szinte minden kölyökkutyában előfordul. Közepesen súlyos esetben a fertőzöttség növekedésben való visszamaradást, a has puffadtságát, fájdalmasságát okozza, nagy mennyiségű féreg jelenléte a bélrendszerben azonban akár bélelzáródást, a kiskutya nagyfokú gyengeségét, sőt akár idegrendszeri tüneteket is okozhat.