3951. Ivartalanítás: 5 dolog, amit tudnod kell a kutyád, macskád érdekében
Tényleg igaz, hogy elhíznak és nem őrzik jól a házat az ivartalanított kutyák, vagy hogy egyszer legalább szülnie kell a kedvencünknek a beavatkozás előtt?
Tényleg igaz, hogy elhíznak és nem őrzik jól a házat az ivartalanított kutyák, vagy hogy egyszer legalább szülnie kell a kedvencünknek a beavatkozás előtt?
Idén már két naposra bővült a TerraPlaza - Gigantea utótaggal kiegészülve - , amelynek programjait június első hétvégéjén vehettek részt az érdeklődők.
Közel 100 amazóniai madárfaj kockázati besorolása nőtt a világ veszélyeztetett fajainak Vörös Listáján 2012-ben, amiért elsősorban a nagy volumenű erdőirtások tehetők felelőssé. Emellett Észak-Európában és Afrikában is kritikus a helyzet.
A négy, közismerten nagy állatvédő híresség több mint 1000 tüntetővel együtt emlékezett a tömegesen elpusztított négylábúakról, és próbálta meg felhívni a figyelmét az állatok jogaira.
Macska-, kutya-, haltulajdonosok, figyelem! Egyre nagyobb összegű bírságot szabhatnak ki a hatóságok azokra, akik az állatvédelmi törvényeknek nem megfelelően tartják kedvencüket. Emellett új szabályokat hoztak, melyek foglalkoznak a kutyának szükséges terület nagyságával, a cicák farkának levágásával, na és a halak vízigényével is.
Daganat és daganat között is hatlamas eltérések vannak és lehetnek, így anélkül, hogy pontosan tudnánk, milyen elváltozás van ennek a duzzanatnak a belsejében, nem igen lehet véleményt alkotni. Mindenképpen arra kellene törekedni, hogy mielőbb legyen pontos diagnózis. A szteroid kezelés nem éppen a legadekváltabb eljárás, jobb lenne inkább tudni miről van szó. Ott a kerületükben is van olyan rendelő, ahol a daganatokkal mélyrehatóan foglalkoznak (Budafoki Állatgyógyászati Centrum), javaslom, oda vigyék el a kutyájukat.
Típusos esete az atkafertőzésnek. A madár csőrét, illetve, ha a lábon is megjelent hámsérülés, akkor azt is kenje be vékonyan paraffinolajjal. A kezelést 2-3 naponta ismételje a tünetek megszűnéséig, vigyázva, hogy az orrnyílásba olaj ne kerüljön. Érdemes lenne a madarat 4-5 csepp Ivermectin spot on light készítménnyel kezelni, vagy állatorvossal elvégeztetni a kezelést.
Kedves Andrea, érdemes alaposan tájékozódni, mielőtt kecsketartásba kezd, ez a fórum sajnos nem alkalmas arra, hogy pár szóban elmondjuk Önnek a kecsketartás szabályait és alpvető kellékeit. Az alábbi cikk és könyv azonban segíthetnek: Kecske a ház körül Kecsketenyésztés kisgazdaságokban, Várkonyi József-Áts Irén Mezőgazda Kiadó, 2003
Kedves Olvasó! Az sajnos nem derült ki, hogy pontosan milyen idős korukban lettek ivartalanítva a kandúrok. Ha az ifjú kandúrokat még az ivarérés előtt, illetve a jelölés megkezdése előtt herélik ki, akkor legtöbbször egyáltalán nem fognak jelölni. Ha már kialakult ez a szokása, akkor az esetek egy (jó) részében ez megmarad(hat). A jelölő vizelés a legnehezebben kezelhető viselkedési probléma macskáknál. Ugyanakkor ma már sokkal többet tudunk az okokról miért jelölnek a macskák, és rengeteg kezelési lehetőségünk is van. Íme pár dolog amit tehetünk:- Viselkedési séma: határozzuk meg mi váltja ki a viselkedést. Fontos, hogy kitaláljuk mihez kapcsolódik a jelölő vizelés mint mondjuk egy új ember feltűnése a háztartásban, a házigazda távolléte, új macska érkezése stb. Orvosi vizsgálat: zárjunk ki minden vizelet ürítéssel kapcsolatos betegség lehetőségét a vizelet kivizsgálásával és egyéb vizsgálatokkal amit az állatorvos ajánl. Néha a macskák vizelet problémái okozhatnak vizelet spriccelést és ha így van, akkor ezt kezelni kell.- Macska alom: bizonyosodjunk meg róla, hogy elég macskaalom áll rendelkezésére cicánknak. Érdemes legalább egyel többet tartani mint ahány macskánk van. Tisztítsuk rendszeresen az almot, és a ház minden szintjén helyezzünk el egy almot.- Illatosítók: amilyen gyorsan csak lehet, takarítsuk fel a vizeletet enzimatikus szagsemlegesítő anyaggal. UV fényben könnyen észrevehető a vizeletfolt.- Stressz: Oldjuk fel az összes stresszel járó helyzetet, mint mondjuk egy másik macska jelenléte, vagy szeparációs stressz.- Kinti látogatók: Takarjuk el macskánk elöl azokat az ablakokat amin keresztül idegen macskákkal találkozhat cicánk, vagy ne engedjük az ilyen ablakokkal rendelkező szobákba.- Feromon spray: A feromon tartalmú spray (Feliway) nyugtatóan hat a macskákra, segít megakadályozni, hogy a macska bizonyos helyeket megjelöljön. Ennek az anyagnak az üzenete „béke és szeretet” ellenben a jelölő vizelés „tűnj innen” üzenetével.
Kedves Kérdező! Látatlanban egy állatorvos sem merne biztos diagnózist felállítani. Sokminden lehet a hányás kiváltó oka (gyomorproblémák, mandulagyulladás, stb.), de biztosat csak egy vizsgálat után lehetne mondani, esetleg egy RTG vizsgálat is szóba jöhetne, nem-e valamilyen korábban megevett étel (vagy más) váltotta ki ezt belőle.