4021. Sérült gyerekek lovasterápiás táborai Fóton
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A jákópapagáj valószínűleg hasonlóan fogja fel az ok-okozati összefüggéseket, mint egy hároméves gyermek, képes ugyanis kizárásos alapon dönteni: amennyiben tudja, hogy két doboz közül az egyikben van eleség, döntéshozatalához elég, ha az üres dobozt rázzák meg - mutatták ki német és osztrák kutatók.
Amennyire vissza tudok emlékezni kiskoromban először sebész szerettem volna lenni, aztán a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, nem sokkal később halbiológus, legutóbb pedig állatorvos.
Leendő gazdiként tudnunk kell, hogy milyen a beagle karaktere, mik az igényei. A beagle kutya örökké vidám, optimista, emberszerető, mindig kész a mókára, és szorosan kötődik a családhoz.
A jó idővel sajnos nemcsak a nyár és a strand jár együtt, fokozottan ki vagyunk téve a különböző rovarok és a kullancsok támadásának, ezzel együtt pedig a Lyme-kór kockázatának. De mi is ez pontosan? Hogyan előzhető meg, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?
Üdvözlöm, Ennek több oka is lehet. Leggyakrabban az van hogy ahogyan az emberek sem egyforma tempóban nőnek, így ők sem. Aztán vannak olyan teknőskék akiknek kevesebb "induló" tápanyag jutott még a tojásban, így nem egyformán kezdik életüket, ezért vannak olyan egyedek akik visszamaradtak a fejlődésben. Mivel ezeket a teknősöket születésük után etetés nélkül egyből becsomagolják és feladják csomagban európa állatkereskedései számára, gyakran nem hálálják meg a hasonló bánásmódot, és megbetegszenek legyengülnek, így nem fejlődnek megfelelően... Mi emberek hajlamosak vagyunk a kereskedésben a legapróbb, "legcukibb" állatot kiválasztani, ez álatalában rossz döntés, hiszen pont ezek a gyengébb életképtelenebb egyedek, akiken sajnos, van, hogy nem tudunk segíteni. Amennyiben jól táplálkoznak, nem betegek, és a tartási körülmények megfelelőek, előbb-utóbb utol kell érje a fejlődésben a társát.. Üdv-Éva
Tisztelt Kérdező! Bár a gyomorpanaszok és a foltos retina közötti kapcsolat tudományosan nem bizonyított, a tünetek alapján erősen feltételezhető a gyomor-bélcsatorna érintettsége. Jó lenne tudni a kutya korát, hogy ivartalanított-e, ha nem, akkor mikor tüzelt utoljára. Mit szokott enni? Elhízott, vagy éppen túl sovány? Mióta jelentkeznek a panaszok? Magától elmúlik, vagy kap ilyenkor valamilyen gyógyszert vagy kezelést? Periodikusan, bizonyos időnként tér vissza, vagy csak hébe-hóba. Lázas-e ilyenkor a kutya? Szokott-e hasmenése vagy csak hígabb bélsara lenni, és ez összefügg-e a rosszkedvvel? És még számtalan kérdésem lenne a vizsgálat előtt. Feltételezésem szerint a leírt tünetek a patkányméreggel nincs összefüggésben, de például valamilyen emészthetetlen szalámivég okozhatja. De lehet hormonális vagy parazitás háttere is. Érdemes tehát a kutyát kivizsgáltatni. Számítani kell arra, hogy szükséges lesz vérvétel és bélsárvizsgálat, hasi röntgen és/vagy ultrahang. Mindenestre kezdje a megszokott állatorvosánál, mert az általa tapasztalt elváltozások jelentősen befolyásolják a vizsgálat irányát. Tisztelettel: dr. Keleti Zoltán – Állategészségház, Vértesszőlős
Nem írja, hogy nőstény vagy kandúr, ivartalanított-e.... ezek mind számítanak. Mindenesetre a tünetek alapján előfordulhat alsó húgyúti probléma, ezért érdemes lenne állatorvosnak megmutatni a cicát. A hasmenés is lehet a betegség jelem de alapvetően cicája táplálásánál támaszkodjon a minőségi macskaeledelekre. Csak tápot adjon neki. Kerülje a tejet, tejtermékeket, tésztaféléket. A macska húsevő állat, ezekre nincs szüksége. Végeztessen egy alapos féreghajtást!
Amikor levelét olvastam, az első gondolatom az volt: nem gondolt arra, hogy állatorvoshoz vigye az állatot...? Az állat ugyanolyan kiszolgáltatott, mint egy gyerek. A szülőre, gondviselőre van bízva, aki felelősséggel tartozik érte. Ennek megfelelően azt javaslom: azonnal vigye állatorvoshoz! A fizikai leromlás hátterében minden esetben súlyos egészség károsodás van. A kivárás, a házilagos gyógymód keresés ebben az esetben súlyosan veszélyezteti az állat életét tehát mindenekelőtt tudni kéne, hogy mi a baja az állatnak. Hogy ez kiderüljön, körültekintő, alapos állatorvosi vizsgálatra lenne szükség, kiegészítve vérvizsgálattal, és (ajánlott!) ultrahang vizsgálattal is.
Amikor levelét olvastam, az első gondolatom az volt: nem gondolt arra, hogy állatorvoshoz vigye az állatot...? Az állat ugyanolyan kiszolgáltatott, mint egy gyerek. A szülőre, gondviselőre van bízva, aki felelősséggel tartozik érte. Ennek megfelelően azt javaslom: azonnal vigye állatorvoshoz! A lesoványodás, fizikai leromlás hátterében minden esetben súlyos egészség károsodás van. A kivárás, a házilagos gyógymód keresés ebben az esetben súlyosan veszélyezteti az állat életét tehát mindenekelőtt tudni kéne, hogy mi a baja az állatnak. Hogy ez kiderüljön, körültekintő, alapos állatorvosi vizsgálatra lenne szükség, kiegészítve vérvizsgálattal, és (ajánlott!) ultrahang vizsgálattal is.