4591. Előzzük meg a kutya szívférgességét! Mutatjuk, hogyan!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A Némó nyomában mesét nagyon szerettük, mától mozikban a következő rész is. Az első film szereplői visszatérnek a folytatásban, de újabb tengerlakókat is megismerhetünk.
Közel egy időben született meg három dámszarvasborjú a Szegedi Vadasparkban, kettő közülük a Kárpát-medencében is élő európai dámszarvas (Dama dama), a harmadik azonban a különleges természetvédelmi helyzetű mezopotámiai dámok (Dama mesopotamica) közé tartozik.
A hazánkban felcseperedő görög teknőcök kevés kivételtől eltekintve magukon hordják a súlyos tartáshibák jegyeit. Torz páncél, papagájcsőr szerű szarukáva, beteg ízületek. A legtöbbjük az ivarérett kort sem éri meg, pedig jól tartani őket ugyanolyan könnyű, mint rosszul.
A fajkutyatenyésztők legnagyobb amerikai szervezete, az American Kennel Club (AKC) június 22-én bejelentette, hogy az ősi magyar pásztorkutyát, a pumit a 190. fajtaként felvette a hivatalos kutyafajták legrégebbi amerikai jegyzékére.
Nem ártana megmutatni esetleg egy másik állatorvosnak. Hiszen a köhögés sajnos nem olyan tünet a kutyánál, amit csak úgy otthon kellene kezelni. Feltétlen szükség lenne kiegészítő műszeres vizsgálatra. Elég lehet egy röntgenfelvétel is, de ha van rá lehetősége, kérjen légúti endoszkópos vizsgálatot. Alkalmazhat homeopátiás kezelést is, de ehhez is jó lenne pontosabban ismerni a megbetegedés hátterét, hogy pontosan milyen jellegű a köhögés, mi ront, mi javít a kutyus állapotán, stb. Mindenképpen keressen fel egy állatorvost, aki a kutyus részletes tüneteinek a megismerése után ki tudja választani azt a szert, mely egyedileg a legjobban illik kedvence tüneteihez, és hozzásegítheti őt a teljes gyógyuláshoz.
Az anyaállatok kutya és macska esetében is általában elfogadják más, még idegen fajú anyák kölykeit is. Nem eszi el a tejet a többiek elől, és mindegyik csecsbimbóban tud tej termelődni, akárhány kölyköt is szoptat az anya.Négy kismacska elfogadható mennyiség egy szoptató anyamacskának .Ha már ötször fialt a cicája, javasolnám az ivartalanítását, mert nem könnyű a kölyköknek megbízható, jó gazdit találni, és félő, hogy a kóbormacska állomány szaporításához járul hozzá tudtán kívül is.Aki igazi állatbarát,az gondol erre is a kóbor állatok megsegítésén kívül.
Kedves Gazdi! Az 5 hónapos cica egy nap még 2-3-szor eszik, kisebb adagokban. Lassan ivarzani is fog, lehet majd ivartalanítani és az oltásokat is meg kell kapnia. Az egészséges macskáknak az életkoruknak és az életmódjuknak megfelelő eledelt kell adni, mégpedig a lehető legjobb minőségben. Ez sokszor olcsóbb, mint a közepes minőség és hozzásegíti a macskát a hosszabb és egészségesebb élethez. Emellett a macska etetésének fontos szabályai még: a rendszeresség, vagyis az, hogy lehetőleg a napnak mindig ugyanabban a szakaszában etessék, a következetesség is, vagyis hogy a tulajdonos ne hagyja a választást egyedül a macskára, ugyanis ha a kénye-kedve szerint ehet, akkor elhízik vagy válogatós, étvágytalan lesz, valamint a fokozatosság is, vagyis ha váltogatják a különböző tápokat, akkor az átmenet mindig fokozatos legyen. Legalább egy hétig keverve adja a régi és az új eledelt.A macskák különböznek tőlünk abban, hogy inkább az egyféle étrendhez vonzódnak. Ezért is jobb, ha egy jó minőségű, komplett eledelhez szoknak, ami hosszú távon sem okoz egészségkárosodást. Ugyanez nem mondható el a házi kosztról, amivel nem lehet minden szempontból kiegyensúlyozott táplálást biztosítani. A száraz és a konzervtápok etetése egyaránt elfogadható. Mindegyiknek van előnye, de hátránya is. A száraz tápok sokkal olcsóbbak (akár 10-20-szor is többe kerülhetnek a konzervek!), ezért minden macskatartónak azt ajánljuk, hogy inkább valamelyik prémium minőségű száraz táppal etesse a macskáját, mint a szupermarketekben kapható divatos, de valójában gyenge minőségű és drága konzervekkel. A száraz tápok további előnye, hogy elől lehet hagyni őket, így macskák az igényük szerint fogyaszthatnak belőlük. A legtöbb macska ugyanis, ha teheti, sokszor és egyszerre keveset eszik. Hátrányuk, hogy a gyenge minőségű száraz tápok alsó húgyúti betegségekre hajlamosíthatnak, de a prémium minőségűek esetében ettől egyáltalán nem kell tartania. A konzerv tápok is megfelelőek, de jóval drágábbak és inkább hajlamosítanak elhízásra, cukorbetegségre és fogkövességre. Az alábbi cikkek segítenek: http://www.haziallat.hu/macska/taplalkozas/kiscica-etetese/3279/ Ajánlott oltási program macskáknak
Kedves Fanni, a macskát le lehet szoktatni a durva játékról, a következő cikkben minden hasznos információt megtalálsz: Miért játszik durván a macska?
1 éves korig ajánlott adni és nyugodtan el lehet - sőt kell - kezdeni