- -
A manguszták és családtagjaik
A manguszták főként az Óvilág trópusi vidékein honos, talpraesett ragadozók. A cibetmacskafélék családjába tartoznak, amely a pelocénben, mintegy 65 millió évvel ezelőtt alakult ki.

A manguszták (más néven mongúzok vagy mungók) és ichneumok a cibetmacskákat, linszangokat, muszángokat és petymegeket is magába foglaló nagy rendszertani család, a cibetmacskafélék (Viverridae) tagjai. Ezek a macskához hasonló állatok Délnyugat-Európától és Afrikától a Közel-Keleten és Indián át Délkelet-Ázsiáig és Közép-Kínáig midnenütt megtalálhatók. A kis számú európai fajt valószínűleg az ember hozta be erre a kontinensre. Amerikában, Ausztráliában valamint Óceániában viszont nincsenek őshonos cibetmacskafélék.

 

meercat


Küllem

Bár a manguszták mérete változó – a törpe manguszta alig 24 cm hosszú, a fehérfarkú manguszta (Ichneumia albicaudapedi) több mint kétszer ekkora -, alfajtáik meglehetősen hasonlítanak egymáshoz. Testük hosszú, karcsú, végtagjaik rövidek. Nagy, sokszor bozontos farkuk hossza a törzsük méretének felét vagy háromnegyedét is eléri. Arcorri részük elől általában kihegyesedik, kis, keres fülük a fej két oldalán ül.

Végtagjaik négy vagy öt ujjban végződnek, s mindegyiken hosszú, éles karom nő, amelyet az állat ásáshoz használ, de behúzni nem tud. Minden mangusztafajnak vannak szagjelzésre szolgáló végbélimirigyei, s látásuk, szaglásuk, hallásuk egyaránt jó.

 

monguz


A meglehetősen durva és laza szőrzet színe fajtól és környezettől függően változik. Egy-egy fajon belül is elérhető lehet a különböző élőhelyeket benépesítő állatok színe, hogy az egyes populációk minél jobban beleolvadjanak környezetükbe. A manguszták szőrzete általában egyszínű, ámbár olyan, mintha őszülne. Csak néhány fajnak van jellegzetes mintázata – a zebra manguszta hátán és farkán például sötét sávok futnak végig, a madagaszkári gyűrűsfarkú manguszta pedig, mint a neve is mutatja, sötét gyűrűket visel a farkán.

Délkelet-Ázsiában, főként Szumátrán és Jáván él az arany manguszta. Ez a mindössze 50 cm hosszú állat sötétbarna színezetű, de aranysárga fedőszőrök teszik világosabbá. A farok hossza a testhossz harmad része. A „fáráó patkánya", vagy másik nevén közönséges ichneumon Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában él. Az ókori egyiptomiak szent állatnak tartották. Ez már nagyobb termetű faj, az 1 méteres testhosszt is eléri, de ennek fele a végén egészen elvékonyodó farok.

 

munguz-kep


Élőhely

Elterjedési területükön a manguszták a tengerszinttől a 2000 méteres vagy még magasabb hegyekig minden elképzelhető környezetben megélnek. Sivatagokban és trópusi esőerdőkben, fákkal sűrűn benőtt domboldalakon és nyílt, bozótos síkságokon egyaránt megtalálhatók. A szavannákon is otthon vannak, nem számít, hogy szárazabb-e ez éghajlat vagy csapadékosabb, s sziklák vagy erdőfoltok tarkítják-e a fűtengert. Némely fajok inkább a magas, buja füves, dús növényzetű területeken érzik jól magukat, mások partvidékeken vagy város széli környezetben – csatornákban, kertekben – húzódnak meg. Több faj a mocsaras élőhelyeket kedveli, vagy a vízfolyások menti töltéseket lakja, egy faj pedig – délig vízi életmódot folytat, és még ha nincs is mindig a vízben, sohasem tágít az állandóan vízzel borított területek, például az árapályos folyótorkolatok mellől. Itt a sűrű növényzetbe, például a vízparti nádasba fészkeli be magát, s minthogy kiváló úszó és bukó, napjaink nagy részét a vízbe tölti.

 

manguszta


A legtöbb manguszta a talajszinten él, bár sokuk ügyesen mászni fára. Mindössze két faj: az afrikai karcsú ichneumon és a madagaszkári gyűrűsfarkú manguszta tölt viszonylag sok időt a fákon. A manguszták lakóhelyei is igen változatosak. Egyes fajok föld alatti üregeket ásnak szerteágazó alagútrendszerrel. Mások az ürgék vagy a földi malacok elhagyott üregeit veszik birtokba. Ezek az üregek többnyire állandó üregül szolgálnak, ám egyik-másik manguszta folyton változtatja a helyét, csak néhány napig marad meg egy odúban.

Alvó- vagy menedékhelynek fák odva, a gyökerek sűrűje, sziklák vagy kőfalak hasadéka, elhagyott termeszvár, csatornacső vagy eső mosta árok is megfelel – vagyis szinte bármi, ami azonnali menedéket nyújt.

 

monguz-foto


Életmód

A különféle mangusztafajok között éjszakai és nappali életmódúakat egyaránt találunk. A magánosan élő fajok jobbára éjszakaiak, a csapatban élők többsége pedig nappali életmódot folytat. Az olyan, éjszaka aktív fajok azonban, mint a fehérfarkú, a vízi, a bozontos farkú és a feketelábú manguszta olykor párokban vagy kisebb családokban élnek, bár alapvetően magános természetűek, a fokföldi és karcsú ichneumon, valamint a csíkos farkú manguszta pedig nappal aktív.

 

torpemonguz


Védekezés

A manguszták szőrzetének színe általában egybeolvad a környezettel. Erre utal, hogy fő védelmi eszközük a rejtő szín, s ha veszély fenyeget, elmenekülnek. Mégis bátor, sőt vakmerő állatok, némelyik faj, ha megijesztik, felpúposítja a hátát, fölemeli a farkát, fölmereszti szőrzetét, s így valóságos méreténél sokkal nagyobbnak látszik - akár kétszer akkorának is - , hogy elijessze a ragadozót. A sarokba szorítják, köpköd, horkant, csahol, dühödten vicsorog túlságosan közel merészkedő ellenségére, miközben pézsmaszagú váladékot bocsát ki végbéli mirigyeiből.

 

manguszta-foto


Táplálkozás

Sok manguszta inkább rovarevő, semmint húsevő, de alig akadnak köztük válogatós fajok: azt eszik, ami éppen van. A szurikáta például sok mindent hajlandó megenni, bár étrendjét több mint 80%-ban rovarok alkotják. Kis termetű rágcsálók és egyéb emlősök, hüllők és tojásaik, kétéltűek, madarak és madártojások, a legkülönbözőbb rovarok, növényi anyagok, vadon termő gyümölcsök, levelek, gumók és fűgyökerek mindez elfogadható élelem a manguszta számára. A frissen elejtett prédát jobban szereti, de alkalomadtán a dögöt is megeszi.

 

Forrás: A tudás fája

értékelés