A világ első videofelvételei parlagi sas fészkéből
Az idei költési szezonra a világon első alkalommal kerültek webkamerák egy vadon élő parlagisas-pár fészkébe a Jászságban.



Az idei költési szezonra a világon első alkalommal kerültek webkamerák egy vadon élő parlagisas-pár fészkébe a Jászságban. Annak ellenére, hogy a sasok végül egy másik helyen kezdtek költeni, az egyik mozgásérzékelős kamera elképesztő jeleneteket örökített meg január–június között a látszólag üresen maradt fészekben.

 

kerecsensolyom_1_mme_archivum
Felderítést végző kerecsensólyom a bekamerázott parlagi sas fészeknél
(Fotó: MME archívum).



Többek között megjelent itt egy fészkelőhelyet kereső fokozottan védett kerecsensólyom; egy egerészölyvpár harcot vívott itt majd ki is tatarozta a fészket; amit azonban két tőkésréce-tojó foglalta el, közös fészekbe tojva a tojásaikat; majd próbálkozott a beköltözéssel egy saját fészket nem építő vörösvércse-pár is. Sikeresen költenie azonban egyetlen fajnak sem sikerült, valószínűleg éppen a nagy madárforgalom, egymás zavarása miatt.

 

orvos_galambok_2_mme_archivum
Örvös galambok a sasfészekbe épült récefészeknél
(Fotók: MME archívum)
.



Ezek az információk fontos támpontokat adnak a faj- és területvédelem területén dolgozó kutatóknak és természetvédelmi szakembereknek. Egyrészt igazolják, hogy a sík vidéki és agrár élőhelyeken kiemelten fontos a fészkelésre alkalmas fák, fasorok, mezővédő erdősávok védelme – gondoljunk csak az elharapózó fatolvajlásokra – és pótlása. Másrészt hangsúlyozzák annak a küzdelemnek a fontosságát, melyet a barbár és törvénytelen fészekbe puskázások ellen kell folytatni, ami válogatás nélkül pusztít mintegy tucatnyi védett és fokozottan védett ragadozómadár-fajt.

 

tokes_rece_tojok_egyutt_a_feszekben_1_mme_archivum
Tőkés réce tojók együtt a fészekben
értékelés