Több mint hatvan helyszínen emelőkkel, más néven gólyakosarakkal teszik biztonságosabbá a fehér gólyák fészkeit az Agrárminisztérium támogatásával és az NKM Áramhálózat Kft. közreműködésével a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai márciusban - közölte az igazgatóság.

A fehér gólyák elsősorban lakott területek elektromos hálózatának kisfeszültségű oszlopain fészkelnek

A közvetlenül az oszlopfejre épített fészek rendkívül balesetveszélyes, hiszen könnyen okozhatja a felnőtt gólyák és a fiókák halálát áramütés, ráadásul az áramellátást is veszélyezteti. Az oszlopra szerelt gólyakosarak révén azonban a madarak a vezetékektől biztonságos távolságban építhetik a fészküket.

Bakró-Nagy Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetmegőrzési Osztályának vezetője szerint mivel a gólyák hosszú évekig használják ugyanazt a fészket, minden évben hozzárakva egy kicsit, így az több mázsás súlyúra is nőhet. Emiatt időként a már meglévő gólyakosarakat is cserélni kell, mivel az óriási méretű fészek megbillenhet, megcsúszhat, de az is előfordul, hogy az oszlopfej nem bírja el a nagy súlyt és a fészekanyag mennyiségét kell csökkenteni.

golya

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az Agrárminisztérium támogatásával 54 gólyakosarat vásárolt és több mint 60 helyszínen kérte az áramszolgáltató beavatkozását.

De mi az a gólyakosár?

A több tízezer forintba kerülő, egy fészekalapból és az azt tartó állványból álló gólyakosár meglehetősen robosztus építmény, hiszen nagy súlyú fészket kell megtartania. Üresen kihelyezve azonban új, biztonságos fészkelő helyet kínálnak a gólyáknak, illetve a vezetékekre épült fészkeket erre ráemelve megszüntethető a fészekhez köthető áramütéses esetek száma.

Az NKM Áramhálózati Kft. darus emelőkocsival, a felszerelést végző szakembereivel és a gólyakosarak egy részének biztosításával járul hozzá a tevékenységhez, amely Akasztó, Algyő, Ásotthalom, Bácsborsód, Bugac, Csengele, Csengőd, Csongrád, Csongrád-Bokros, Felgyő, Fülöpszállás, Gara, Gátér, Harkakötöny, Harta, Izsák, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kömpöc, Móricgát, Nyárlőrinc, Páhi, Pálmonostora, Ruzsa, Sándorfalva, Szabadszállás, Szatymaz, Tiszaalpár, Tömörkény, Üllés, Vaskút és Zsana településeket érinti.

A fészekemelők kihelyezését március végéig befejezik, mivel addigra a gólyák visszatérnek a telelésből és megkezdik a fészekrakást.

értékelés