Bivalyrezervátumban jártunk

A rezervátum a Magyarországon élő bivalyállomány génmegőrzését és szaporítását szolgálja. A hazai bivalyállomány kipusztulásának megakadályozására a rezervátum 16 bivalytehénnel és egy tenyészbikával jött létre 1992-ben. Mára az állatok száma elérte a kétszázat, így a veszélyeztetett hazai bivalyállomány egyharmada él a rezervátumban. Évente 60-nál több borjú születik, amelyek közül a nőivarúakat mindig továbbtenyésztik. A borjakat még 2 éves koruk előtt elválasztják a csordától.

A kápolnapusztai bivalyrezervátum

A rezervátumban élő bivalyok a házibivaly fajtához tartoznak. A házibivaly őse az Ázsiában honos arni bivaly (bos bubalus arni) Kárpát-medencei eredetére több elmélet létezik: egyesek a 6. századból, a korai avar-korból származtatják. Mások szerint a honfoglaló magyarokkal került be. A házibivaly szürkésfekete színű , ritka, erős szőrzettel, vastag bőrrel rendelkező, zömök testalkatú állat.

Egy felnőtt bivaly testsúlya meghaladja 10 felnőtt férfi súlyát. A tehenek könnyebbek, mint a bikák: súlyuk elérheti a 700 kg-ot, míg a hízlalt, ivartalanított állatok, az ökrök súlya a 900 kg-t is meghaladja. A bivalyok általában 20-25 évig élnek, de némelyik a 30 éves kort is elérheti. A házibivaly marmagassága 140-160 cm között van, ami egy 14 éves gyerek magasságával egyezik meg. A fiatal állatok, az üszők 3-4 éves korukban válnak tenyésztésre alkalmassá, és általában 20 éves korukig hoznak világra utódokat. A bivalybika mindig más tenyészetből kerül a rezervátumba, azért, hogy a rokontenyésztést el lehessen kerülni.

Mit esznek a bivalyok?

Tavasztól őszig a bivalyok legeléssel szerzik meg táplálékukat. Az állatok takarmányát jól szellőző, de szárazon tartható épületben, a csűrben tárolták. Ezek általában egyszerű építmények voltak, praktikus méretük gyakran a lakóházét is elérte. Korábban a többféle takarmányt kazlakba rakva tárolták. Ma a bálázógépek tömörítik a szálas takarmányt különböző méretű és nagyságú, kis helyen, gazdaságosan tárolható bálákba. Télen a takarmányt kézzel vagy géppel a jászolba viszik és naponta kétszer így etetik az állatokat. A régi parasztgazdaságokban a bivaly legfontosabb téli takarmánya a kukoricaszár volt. A bivalyok télen táplálékkiegészítésként darált abrakot, szilázst vagy répát is kapnak.

Utódok

A bivalyborjú a vemhesség 11. hónapjában jön a világra. A borjak átlagosan 20-25 kg súllyal születnek, 311-315 nap vemhesség után. A rezervátumban élő bivalyok egy része évente, más részük kétévente ellik. A védtelen újszülött állatot anyja a csordától távolab hozza világra. Néhány nap elteltével, amikor az anya és a borja már szagukról kölcsönösen felismerik egymást, az anyaállat bevezeti a borjút a csordába. Előfordulhat, hogy az anya nem fogadja be a borjút, így az segítségre szorulhat. A bivalyokat az életkoruk alapján többféle névvel illetik: a fiatal állatot borjúnak, a herélt fiatal hímet tínónak nevezik, amelyet idősebb korában ökörnek hívnak. Az erős összetartással rendelkező bivalygulyában rangsor alakul ki.

Bivalycsorda

Fotó: Dobos Tünde

Nem csak hasznos, de élvezetes is a dagonyázás

A rezervátumban élő bivalyok egészségét a rendszeres állatorvosi vizsgálat biztosítja. Az éppen dagonyázó, makacs állatokat szinte lehetetlen munkára bírni. Feljegyzések szerint szerszámot, kocsit is otthagyva gázol a vízbe, ha a hőségben megérzi annak közelségét. Fürdés után az állat testén megszáradó sár nem csupán hűsíti a bivalyokat, hanem a csípős böglyök, legyek és az élősködő atkák, tetvek ellen is védelmet nyújt. Ezek az élősködők bőrbetegséget okozhatnak. Az állatok szívesen dörgölik testüket a fák törzséhez, amely segíti őket abban, hogy megszabaduljanak a nem kívánt parazitáktól. (fülatka, lókullancs-légy, rühatka)

Nyáron a bivalyok naponta 4-5 órát dagonyázással töltenek. A bivalyok dagonyázási szokása valószínűleg ázsiai származásukból fakad, ahol az állatok a hőség és a zavaró élősködők ellen menekülnek a hűsítő vízbe. A bivaly fekete, gyér szőrzetű bőre a szarvasmarhához képest sokkal kevesebb izzadságmirigyet tartalmaz, így a hőt csak kevéssé tudja izzadással elvezetni. Ezért az állat hőmérséklete és pulzusa a napon gyorsabban emelkedik, mint a szarvasmarháé.

Mi lesz a sok melléktermékkel?

A képződő trágya újrahasznosul: a naponta képződő, jelentős mennyiségű ürülék egy része közvetlenül a legelőre jut, növelve annak szervesanyag-tartalmát. Az ürülék többi része az istállóban az alommal keveredve almos trágyát képez. Az alom cseréjekor a trágyát összegyűjtve, trágyadombon vagy trágyaszarvasban érlelik, hogy a legkedvezőbb állapotban juttassák ki a szántókra. Az érlelődő trágyában a mikroszkopikus élőlények, gombák, baktériumok tömegei mellett számos további gerinctelen állatfaj megfigyelhető.

A trágya lebontásában sokféle élőlény vesz részt. A legelőn a talajra került trágya mágnesként vonzza a lebontásban közreműködő fajokat. Legyek rakják le rá petéiket, ganéjtúró bogarak zsákmányolnak belőle utódaik számára. Az így hasznosult trágya a táplálékláncba kerül vissza az abból kifejlődő rovar alakjában. A talajban giliszták kezdik meg az átalakítást. A szántóföldi és kerti kultúrákban a talajba beforgatott trágya talajlakó élőlények, főkéntmikróbák útján hasznosul. A talaj termékenységét, humusztartalmát növeli, szerkeszetét javítja, illetve tápanyagként szolgál a növényeknek. Anyagai ezáltal a terményeken keresztül pl. takarmányként kerülnek vissza a körfolyamatba.

Tollas és szőrös lakótársak

A bivalyok környezetében gyakran láthatók a 20 cm hosszú, fejükön és mellükön fekete foltos, mozgékony énekesmadarak, a barázdabillegetők. Apró léptekkel, fontoskodva  járnak, hosszú, fehér szegélyes farkukkal billegetve. A bivalyok megtűrik a hátukon utazó madarakat, akik hegyes csőrükkel megszabadítják őket az élősködőktől. Egész Európában elterjedtek, hozzánk február végén, március elején érkeznek.

Barázdabillegető és ürge

Az ürgék a bivalylegelő új lakói: az európai ürgeállomány az utóbbi években jelentősen csökkent, mostanra már veszélyeztetett faj. Visszatelepítésére részben ezért került sor. A hagyományos legelőgazdálkodás fenntartása - jelen esetben a gyep bivalyokkal történő legeltetése - kiváló élőhelyet biztosít az ürgéknek is, segítve ezzel a faj fennmaradását. Eredetileg a nyílt, füves sztyeppék lakója, bélelt telelőüregét 1,5-2 m mélyre ássa, száraz fűvel béleli. A földfelszín felé 1 v. több kijárat vezet, amelyeket csak egy évig használ, majd az őszi lehűlés során belülről eltömi és téli álomra vonul. Az élőhelytől függően kisebb vagy nagyobb (akár több tízezres) kolóniákban él. Étrendje főként növényi táplálékból áll: magvakat, virágokat, füveket eszik, alkalmanként rovarokkal vagy más kisebb állatokkal kiegészítve.