A vízibivaly (Bubalus bubalis vagy Bubalus bubalus, régebben Bos bubalus)

A vízibivaly, vagy másnéven ázsiai bivaly a tulkok nemzetségének legnagyobb tagja; e nemzetséghez tartozik még a jak, a bölény, az afrikai bivaly, a vad szarvasmarhák néhány alfaja és sok más állat.

Az 1,5-1,9 méteres marmagassággal rendelkező vad vízibivaly egy félelmetes emlős, mely itt-ott szürkés-fekete szőrfoltokkal rendelkezik. A bikáknak két hatalmas, visszafele kanyarodó, sarló alakú szarva van, melyeknek a felszínén mély redők találhatók és amelyek akár az 1,5 méteres hosszúságot is elérhetik. A nőstények méretben és súlyban is kisebbek, és bár ők is rendelkeznek szarvakkal, de azok arányosan kisebbek.

A vízibivaly napjának nagy részét Ázsia trópusi és szubtrópusi erdőinek iszapos vizébe merülve tölti. Szélesen kiálló, patás lábának köszönhetően nem süllyed mélyre az iszapban és mozogni tud a vizenyős- és ingoványos területeken. Ezek a mocsarak jó rejtekhelyet és tápanyagban gazdag vízinövényeket biztosítanak számára, habár a vízibivaly inkább a füves területeken lévő füveket és fűszernövényeket kedveli. A tehenek 9-11 hónapos vemhességet követően általában évente hoznak világra borjúkat. A fiatal bikák még három éven át az anyai csordával maradnak, mely körülbelül 30 bivalyból áll. Ezt követően tovább állnak, hogy saját csordát alapítsanak.

A vízibivaly kedvenc időtöltése, dagonyázás közben

A vízibivalyt több, mint 5000 éve háziasították. Húsával, szarvaival, bőrével, tejével, vajával, valamint erejével, szántással és emberek/termések szállításával járult hozzá az emberiség mindennapi életéhez. A vad vízibivaly veszélyeztetett állat és csak nagyon kevés védett területen található meg, például Indiában, Nepálban, Bhutánban és egy thaiföldi vadvilág-szentélyben. Száma egyre csak csökken, mivel háziasított vízibivallyal keresztezik.