Ilyet még nem láttál - Különleges állatka látható a Miskolci Állatkertben

Különleges fajjal gyarapodott a Miskolci Állatkert Afrika-házának gyűjtemény. Egy hattagú örvös mangábé csapat költözött ide, az országban csak itt látható. Örvös mangábékat a magyar állatkertek látogató közönsége a fellelhető nyilvántartások szerint először – és eddig utoljára – több, mint 80 évvel ezelőtt, az 1930-as években a Budapesti Állatkertben láthatott.

Most a Berlini Állatparkból érkezetett Miskolcra egy család: a hatfős csapatot a szülőpár és négy kölykük alkotja, melyek közül a legfiatalabb mindössze 10 hónapos. Az állatok érkezésével együtt megújult a külső kifutójuk is.

Az állatkert Afrika-házában a „fekete kontinens” változatos élővilágába pillanthatnak be a látogatók, hiszen a majmok mellett kisemlősök, törpepapagájok, hüllők is ízeltlábúak is láthatóak. Újdonságként itt tekinthetőek meg a néhány napja érkezett örvös mangábék.

orvosmangabe1_copyright_veresstamas

Mi az az örvös magabé?

A mangábék egy különleges csoportját alkotják a főemlősöknek. A rendszertannal foglalkozó biológusok a cerkóffélék családjába sorolják őket, legközelebbi rokonaik pedig a páviánok. Összesen 11 fajukat különböztetik meg, melyek kizárólag Afrika középső területeinek erdeiben honosak.

Az örvös mangábék (Cercocebus torquatus) közepes testméretű majmok, ám a hímek jóval termetesebbek a nőstényeknél: míg előbbiek akár a 10 kg-os testsúlyt is elérhetik, addig utóbbiak gyakran csak fele ekkorák. Megjelenésük igazán jellegzetes, hiszen míg szőrzetük testük nagy részén sötétszürke, addig nyakukon és arcuk két oldalán fehér, míg a fejük tetején élénk vörös színű. Szemhéjuk feltűnően fehér, amely a sűrű erdőkben élő állatoknál az egyedek közötti vizuális kommunikációban játszik fontos szerepet. Nyugat-Afrika atlanti-óceáni partvidéki esőerdeiben honosak.

lead_916x515

Az erdők irtása révén élőhelyük azonban egyre zsugorodik, illetve húsáért is vadásszák őket, ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája veszélyeztetettként tartja számon. A faj fenyegetettségére való tekintettel az európai állományát törzskönyvben tartják nyilván, ehhez a törzskönyvi programhoz csatlakozott állatkertünk is. A törzskönyvi adatokból kiderül, hogy mindössze 71 egyede él Európában, melyek közül immár hat példány Miskolcon.

értékelés