Két jaguárkölyök született a Szegedi Vadasparkban

CÍMKÉK állatkert jaguár
Két jaguárkölyök született a Szegedi Vadasparkban
Két jaguárkölyök (Panthera onca) született a Szegedi Vadasparkban, a hathetes hím és nőstény csütörtökön kapta meg azonosító chipjét.

Veprik Róbert igazgató elmondta, ez a harmadik alkalom, hogy az állatkert nőstény jaguárja, Kiara utódot hozott világra. Bár anyjuk foltos, a kicsinyek ismét apjuk fekete színét örökölték.

 

jaguarkolykok
Jaguárkölykök (kép: zooszeged.hu)

 

A kölykök szépen fejlődnek, ezért már megkaphatták a veszélyes állatoknál kötelező azonosító chipet, illetve a macskafélék kicsinyeinél használt féreghajtó gyógyszert. Ez utóbbi ellen sem a hím, sem a nőstény nem tiltakozott, hiszen a folyadék marhahús-ízesítésű volt. A szakember közölte, a kölykök egyéves korukban várhatóan Erdélybe, a marosvásárhelyi állatkertbe kerülnek majd.

A Szegedi Vadaspark jaguárkifutója 2007-ben épült. Az akkor egyéves nőstény a hallei állatkertből, a nyolc hónapos hím pedig Nyíregyházáról érkezett Szegedre.

A jaguár az amerikai kontinens legnagyobb macskaféléje, az Egyesült Államok déli területétől egészen Argentína és Brazília északi részéig őshonos. Elsősorban a folyók, tavak környékén, mocsarakban és esőerdőkben fordul elő, de megfigyeltek jaguárokat a hegyvidékeken, 3800 méteres magasságban is. A tigrishez hasonlóan kedveli a vizet, kiválóan úszik, de ha veszélyt érez vagy vadászik, ügyesen mászik fára is.     Testhossza 150-180 centiméter, farka 70-90 centis, átlagos tömege 100 kilogramm körüli. A nőstények általában 20 százalékkal kisebbek mint a hímek. Két színváltozata létezik: az egyik típus sárgás-vörösesbarna bundáját sötét foltok tarkítják, a másik variáns fekete, közelről azonban ezen is megfigyelhető a mintázat.

A jaguár nősténye száznapos vemhességet követően hozza világra 700-900 grammos kicsinyét. A fejletlen újszülött teljesen anyjára van utalva, szeme is csak néhány naposan nyílik ki. A nőstény kölykét 5-6 hónapos koráig szoptatja, ekkor kezdenek el közösen vadászni. A hímek három-négy évesen, a nőstények egy esztendővel korábban érik el az ivarérettséget.

Főként hajnalban és szürkületkor aktívak, a szaporodási időszakon kívül magányosan élnek. A jaguárok harapása a szárazföldi ragadozók között a hiénák után a második legerősebb. A jaguár vadászterülete 25-50 négyzetkilométer, zsákmányállatai között előfordulnak a szarvasfélék, a tapírok, pekarik, kajmánok, de nem veti meg a békákat, halakat, teknősöket sem.

(MTI)

értékelés