A láma köpni fog!
Nem olyan bárgyú, mint ahogy kinéz: sok nőt tart, sziklát mászik és köp mindenre, amit nem szeret. 

Láma az Andokban és a golfpályákon

A láma (Lama glama) az emlősök osztályába, a párosujjú patások rendjébe és a tevefélék családjába tartozik. Őshazájában, Dél-Amerikában nehéz szolgálatot teljesítő málhás állat, míg Európában csupán a golfpályák egzotikus "karbantartója". Magyarországon is egyre népszerűbb ez a tetszetős megjelenésű, szorgalmasan legelő, gyapjas jószág.

 

Minden pillanatát és porcikáját hasznosítják

Őse az Andok hegyláncain élő guanakó (Lama guanacoe), amelynek színe vörösesbarna, feje feketés-sötétbarna, hasa pedig piszkosszürke. Az őslámából több mint 4500 évvel ezelőtt háziasították a kétméteresnél is nagyobb, akár másfél mázsát is elérő, tarka "szőrcsomót".

Igazán strapabíró állattá az Andok magasan fekvő vidékének hűvös éghajlatán és gyér növényzetén edződött. A helyiek elsősorban teherhordásra használják a lámákat (főként a csődöröket), mert páratlanul jól bírják a hegyi utakat és körülményeket. Ennek állítólag az a magyarázata, hogy vérükben nagyon magas a hemoglobinszint, ezért a ritka levegő is megfelel számukra. A munkából kiöregedett, lámák minden porcikáját hasznosítják. Bőrükből használati tárgyakat készítenek, szőrükből szőnyeget fonnak, húsát megeszik, zsírjából faggyút nyernek, sőt, még a trágyáját is hasznosítják tüzelőként.

 

 

ket-lama
Lama glama

 

A láma háremet tart

A lámacsődör többnejű: általában hat kancát gyűjt maga köré és agresszíven védi őket, valamint territóriumát a versenytársaktól. A párzási időszak novembertől májusig tart, bár évente csak egy alkalommal ellik, ugyanis a lámakanca vemhességi ideje 11 hónap. Ennek végén általában csak egyetlen utód születik, amely akár egy évig is szophat. Az ivaréretté a második, tenyészéretté pedig a harmadik évben válik. Hosszú életű állat, amely 20 évig is élhet.

lama_csiko

A Debreceni Állat- és Növénykert hím lámacsikója (Lama glama) 2019. május; MTI/Czeglédi Zsolt

 

Lámából is lehet hobbiállat

Ha szeretnénk egy lámát otthonra, akkor a tartásával kevesebb gond lesz, mint a beszerzésével. Nyáron legeltethető és a szabad ég alatt is tartható, csak esős időben legyen egy száraz sarok, ahova behúzódhat. Télen azonban száraz, védett helyre van szüksége. Rostban gazdag takarmányát egészítsük ki abrakkal (szemestakarmánnyal). Azonban egy dologgal számolnunk kell, ha lámát tartunk: területét - akár körbe van kerítve, akár nincs - védeni fogja, és minden "betolakodót" megtisztel egy jókora köpéssel. Ezért kövessük az aranyszabályt: ne idegesítsük fel és ne menjünk kéretlenül a területére. Tiszteljük mi is a lámát!

értékelés