Majomfajok
A majmok mindig is a mulatságos dolgok középpontjában voltak. A „Jóbarátok” című tévésorozatban elhangzott történet óta a majmok mindenhol nyomot hagynak. Miért van az, hogy gondolkodás és latolgatás közben a fejünket vakarjuk? Erről csakis a majomalkatúak tehetnek, hiszen az emberiség belőlük fejlődött ki.

A majmokat két fő csoportba sorolják. Vannak újvilági-, illetve óvilági majmok. Az újvilági majmok csoportjába a Dél- és Közép-Amerikában megtalálható fajok, míg a másik csoportba az ásziai és afrikai fajok tartoznak. Az újvilági majmok a farkukkal képesek megragadni dolgokat, míg a legtöbb óvilági majomnak még csak nincs is farka. Az újvilágiakkal ellentétben az óvilági majmok kezének minden funkciójában fontos szerepet játszik a hüvelykujj. A főemlősök között számos faj megtalálható, a legkisebbektől egészen a gorillákig. Mindkét csoport a majomalkatúak osztályába tartozik. Szinte minden majom majomalkatú.


Az újvilági majmok

Az újvilági csoportba tartoznak a selyemmajmok, tamarinok, csuklyásmajmok, mókusmajmok (56 faj), éjimajmok (8 faj), sátánmajomfélék (41 faj), bőgőmajmok, pókmajomfélék és gyapjasmajmok (24 faj).


Selyemmajmok

A fa legfelső ágai közt élnek, rendkívül aktívak. Rovarokkal, gyümölcsökkel és levelekkel táplálkoznak. A hosszabb alsó metszőfogak segítségével a selyemmajmok képesek átrágni magukat a fák törzsén és ágain, ezáltal pedig kivonni a fagumit.

 

selyemmajom


Mókusmajmok

Főként Dél- és Közép-Amerikában élő faj, mely a fák lombozata közt húzza meg magát. A mókusmajmok szőrzete rövid, de sűrű. A hátuk és testük szélső része sárgás-narancssárga, válluk pedig olíva színű. Arcuk fekete és fehér, illetve a fejük búbján is szőrösek.

 

boliviai-mokusmajom


Bőgőmajmok

A bőgőmajmok az újvilági csoport legnagyobb méretű faja, melyeknek az orra kerek, széles, pofájuk pedig rövid. A leglustább majmok közé tartoznak, hisz alig hagyják el "fájukat".

 

bogomajom

Tamarinok

Egy, a trópusi esőerdőket benépesítő faj. Alapjában véve növényevők, színük pedig a fekete, barna és fehér különböző árnyalatai közt változik. Alsó szemfoguk hosszabb, mint a metszőfog.

 

csaszarbajszu-tamarin


Óvilági majmok

135 faj tartozik ebbe a csoportba. A legelterjedtebbek a páviánok, kolobuszok, langurok, makákók, mandrillok és mangábék. Létezik egy másik faj is, mely bár nem majom, mégis a majomalkatúak családjába tartozik - emberszabásúak. Ilyen például a gibbon, orángután, gorilla, csimpánz és bonobó.


Gibbonok

Megtanulták a fáról fára való átlendülés mesterségét, a fákon élő, szárny nélküli fajok közül ők a legügyesebbek és leggyorsabbak. Bundájuk lehet fekete, barna, de akár fehér is. Északkelet-India, Indonézia, Kína, Borneó és Szumátra trópusi és szubtrópusi erdeiben él.

 

gibbon-majom


Mandrillok

Az Oxfordi Angol Szótár szerint a szó ember-majmot jelent. A mandrillok közel állnak a páviánokhoz, de még közelebb a cerkóffélékhez. Bundájuk olíva színű, arcuk és hátuk pedig sokféle színben pompázik. A mandrillok világ legszélesebb majmai.

 

him-mandrill-majom



Páviánok

Pofájuk hosszúkás, kutyaszerű, két szemük közel ül egymáshoz. A pofájukon kívül egész testüket sűrű szőrzet borítja. Állkapcsuk rendkívül erős. Ők leginkább a földön élnek, Afrika szavannás, fás, dombos térségeiben. Növényekkel táplálkoznak, tehát vegetáriánusok, de néha akár  rovarokat is elfogyasztanak, így félig húsevők is.


pavian-majom



Az említett fajokon kívül számos más majomfajta is él a világon. Ezek a vicces, ámde intelligens emlősök sokkal többet képesek nyújtani, mint azt gondolnánk. Kétség kívül a legérdekesebb emlősök közé tartoznak.

értékelés