Mikrochip-leolvasók most már a Mol benzinkutakon is Mikrochip-leolvasókkal segíti az elkóborolt kutyák hazatalálását a MOL. Mostantól 50 töltőállomáson elérhető a szolgáltatás. RÉSZLETEK
Az ember második legjobb barátja - a robot? Sokunkban ellenérzést váltanak ki az emberhez nagyon hasonlító robotok, hiszen valahogy mégis érezzük, hogy nem ugyanolyanok, mint mi. Az ELTE Etológia Tanszék munkatársai szerint a robotok tervezése során ezért inkább az állatok viselkedését kell alapul venni. RÉSZLETEK
Kutya microchip leolvasó már száz helyen az országban Az elmúlt évben több mint 240 elkóborolt kutya kerülhetett haza gazdájához a Vigyél Haza Alapítvány ingyenes mikrochip-leolvasó hálózatának segítségével. Idén 55 új hellyel bővül a chipleolvasó helyek listája. RÉSZLETEK
Percenként tizenkét szó legépelésére voltak képesek majmok pusztán a gondolataikkal Az amerikai Stanford Egyetem kutatói által kifejlesztett technológia az agyi elektromos jelek közvetlen leolvasásával irányítja a számítógép kurzorját a képernyőn lévő billentyűzet felett - olvasható az egyetem honlapján. RÉSZLETEK
Sasokat vet be drónok ellen a holland rendőrség Tájékoztatása szerint a nagyragadozókat akkor vetik majd be, ha egy drón nem engedélyezett terület fölé, azaz egy repülőtérhez közel, vagy például egy magas rangú állami delegáció konvojához túl közel merészkedik. RÉSZLETEK
Zenei CD készül cicáknak Először ad ki zenei albumot kifejezetten macskák számára egy nagy lemezkiadó. Music For Cats (Zene macskáknak) című lemez októberben jelenik meg a Universal Music gondozásában. RÉSZLETEK
Gekkónál nagyobb állat képtelen lenne tapadós talpakkal falra mászni A gekkónál nagyobb állat képtelen lenne tapadós talppárnákkal sima, függőleges felületekre felmászni, ehhez ugyanis lehetetlenül nagy lábakra lenne szüksége - állapították meg brit kutatók. Tanulmányukból az is kiderül, hogy a Pókembernek például, ha valódi lenne, 145-ös lába lenne. RÉSZLETEK
MR-vizsgálatok kutyáknak és macskáknak Nagy térerejű, kifejezetten a kisállatok vizsgálatára koncentráló MR-berendezést adtak át a VetScan Kisállat Diagnosztika központjában. Az Újpest és Káposztásmegyer határán, a Megyeri út 53. szám alatt lévő központ Magyarországon egyedülálló módon kifejezetten állatok számára nyújt professzionális MR-vizsgálatokat, egy 1,5 Tesla térerejű MR-berendezésen. RÉSZLETEK
Milyen módon tudunk gondoskodni a halak védelméről? „Catch and release”, vagyis tükörfordításban „fogd meg és engedd vissza”! Szerencsére a Nyugat-Európából eredő, egyébként nagyon is előremutató hozzáállás manapság hazánkban is egyre népszerűbb. Minél több tógazda, illetve horgász is figyelmet fordít arra, hogy a szórakoztató és eredményes horgászat mellett a halak védelméről is gondoskodjon. RÉSZLETEK
Kutyakereső alkalmazást fejlesztettek ki okostelefonra Az eltűnt kutyák megtalálásában, az utcán talált kóbor ebek gazdájának mielőbbi értesítésében és új ebtulajdonosok és háziállataik egymásra találásában segít a V i g y é l H a z a A l a p í t v á n y és a Telenor által létrehozott új mobiltelefonos alkalmazás. RÉSZLETEK
Nyári kirándulás kutyával: 5 tipp, hogy biztonságossá tedd a kedvenced számára a szabadban töltött időt (x) Mire kell figyelni felelős gazdiként nyáron, amikor sétálni, túrázni indulunk a kutyánkkal, vagy egyszerűen együtt lazulunk a kertben? Mit vigyünk magunkkal egy kirándulásra, és hogyan készíthetjük fel a kedvencünket a melegebb hónapokra? Most mindent elmondunk, amit tudnod kell! RÉSZLETEK
Beltéri mini rózsa gondozása: mire kell figyelni? A rózsák beltéri nevelése közismerten nehéz feladat, azonban a mini rózsák kissé megkönnyítik ezt a kihívást. Ezek az apró (általában 25 - 30 cm-es) növények rendszeres öntözést igényelnek, és nem elégszenek meg az alkalmankénti tápanyag-pótlással, azonban a lakást beborító rózsa látványa megéri a fáradozást. RÉSZLETEK
Ismerd meg a Humin Gardent! -a természet erejét használva Vannak olyan kertek, amelyek a képeslapokon édeni paradicsomnak tűnnek, és van a sajátunk, amiben sokszor szélmalomharcot kell vívni a gyepért, az örökzöldekért, vagy épp azért, hogy a konyhakertben teremjen bármi is. RÉSZLETEK
Erős februári fagyok: ezek a növények vannak a legnagyobb veszélyben A február különösen veszélyes időszak lehet a dísznövények számára, hiszen az enyhébb napok után hirtelen visszatérő erős fagyok komoly károkat okozhatnak. RÉSZLETEK