VASÁRNAPI VIZSLATÁS A DUNAKANYARBAN

A Szentendrei-sziget csúcsa, Kisoroszi. Ott, ahol a Duna kanyarodik. 129 vizsla, talán háromszáz gazda, kísérő és jóbarát, verőfényes napsütés…

A Szentendrei-sziget csúcsa, Kisoroszi. Ott, ahol a Duna kanyarodik. 129 vizsla, talán háromszáz gazda, kísérő és jóbarát, verőfényes napsütés... ez volt március utolsó vasárnapján a 2. vizslatúra.

Ha valaki ismeri egyetlen vizsla örömét, szertelenségét, el tudja képzelni vizslatömegek hancúrozását. A felhőtlen örömöt, amely átragadt minden túrázó barátra és idegenre, akik részt vettek ezen a teljesen szabadon szerveződött közös sétán. A szigetcsúcs és a környező hegységek szépségét a tavaszi Dunában úszó, parton száguldó barna négylábúak oly különössé változtatták. A természet volt jelen, fűben, fában, vízben, virágban, boldogságos vizslákban. Nem számított pénz, érdek és politika, örök időkből származó derű és nyugalom áradt szét.

A büszke gazdák fontos dolgokról csevegtek, botokat hajigáltak fáradhatatlan kedvenceiknek vagy hallgatták a két vidám, értelmes iker-fiatalember beszámolóját arról, hogyan is lehet vakvezető kutyát faragni ebből a fajtából. Természetesen mindkettőjük mellett ott ült saját vakvezető vizslája. Volt egy neves kutyatenyésztő a túrázók soraiban, aki sétálva igyekezett választ adni azokra a vizslás kérdésekre, amelyeket mindig tudni akartunk, csak sosem volt kitől megkérdezni...