586. Tyúkanyó barlangi élete
Ó, ha Ti tudnátok, micsoda izgalmakat kell kiállnia egy aggodalmas, pici kis hullámos anyaszívnek, és mennyi új ismeretet kell feldolgoznia egy ilyen mogyorónyi kis agynak!
Ó, ha Ti tudnátok, micsoda izgalmakat kell kiállnia egy aggodalmas, pici kis hullámos anyaszívnek, és mennyi új ismeretet kell feldolgoznia egy ilyen mogyorónyi kis agynak!
A MME a nemzeti park igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve, idén januárban immár hatodik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását.
Ez a kisebb termetű, szinte teljesen fehér sarkvidéki sirályfaj rendkívül ritka kóborló Európában!
Az első néhány napban, amíg még nem lakta be tengerimalacunk új helyét, ne nagyon vegyük kézbe. Ezekben a napokban próbálkozzunk az etetéskor barátkozni a cocával.
Két lehetőség közül is választhatunk. Az egyik, amikor 6 hetes kortól a két betegség ellen együtt védekezünk kétkomponensű vakcinával.
Kedves Gazdi, valóban több fórumon van mindkettő, hogy a Calathea mérgező meg az is, hogy nem az. Ez a külföldi site (több hivatkozással) viszont egyértelműen azt írja, hogy nem az, ettől függetlenül nem bátorítaná a cicót, hogy megegye.
KEdves gazdi! Esetleg elvihetné állatorvoshoz kivizsgálásra...
Valószínű túl száraz a helye, így próbál "dagonyázni" Keresi a nedvességet.
Bottal üt az orrára? Hol olvasott ilyet, hogy ez jó? Pozitív megerősítés jobban hat, mint a fenyítés, az igencsak elavult, régi szokás. Nem írja, hogy mennyi idős.. ha fiatal, további cikk a harapdálásról való leszoktatás segítésében >> Hogyan legyek falkavezér? c. cikksorozatunkat ajánlom >> Hogyan kezeljük az agresszív állatot? - Az agresszivitás formái >> Pánikbeteg, szorongó kutya >> Ami célszerű, ivartalanítani a kutyust, helyreállítani a rangsort a családban (falkavezér cikk), ha nem tudják, hogyan kell egy kutyát helyesen nevelni, el lehet menni kutyasuliba, ha erre nincs idejük, választhatják az e-oktatást: www.4tappancs.hu (http://www.4tappancs.hu/4_2_2.html)
A leírtak alapján fertőző hashártyagyulladás/FIP/ betegsége van a cicának és nem hasnyálmirigy gyulladás.Sajnos gyógyíthatatlan és szerintem nem kellene szenvedni hagyni.