6056. Ennyi cuki vörös panda kölyök született Nyíregyházán - fotók!
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Természetes, hogy imádjuk a kutyánkat, sokan meg is pusziljuk, ölelgetjük, a kutyáról emberre terjedő betegségek miatt azonban néhány dolgot nem árt, ha betartasz!
A szemtanúk szerint azért ugrott rá a hattyúra a férfi, hogy szórakoztassa a hajón lévő társaságot.
A vezetési engedély megszerzése feledhetetlen és egyben meghatározó pont az ember életében. Amint az első jogosítvány kiváltása megtörténik, megnyílik előttünk a világ és végre mi magunk is részesei lehetünk a közlekedés legelterjedtebb formájának. Személygépkocsit vezethetünk és ezzel gyakorlatilag bárhová eljuthatunk, a világszerte kiépült infrastruktúrának köszönhetően. De idáig még rögös út vezet, amin egyesek könnyen, míg mások annál nehezebben haladnak végig.
Talán nem fogok mellélőni – kutyás emberként is mondom – nehéz olyan vitamint vagy gyógyszert találni, amit meg is eszik kis kedvencünk, nem köpi ki darabokban, vagy akár egyben is. Csomagolhatjuk bármilyen párizsiba, szalámiba, sonkába, keverhetjük a tápja mellé vagy dughatjuk el akár a házikosztban is, sok gazdinak nehéz dolga akad a vitaminok beadásával.
Ha az oltás okozná. ami lehetséges- akkor annak pár napon belül el kéne múlnia- vagy maximum egy hét alatt- Ilyen előfordul nálunk is- és sokig fájhat...Azonban ha még mindig tart akkor egy másik orvossal megnézetném, mert a 2 hét az viszont már sok- mindezt okozhatja az oltás hogy ideget ért- okozhat tartós gondot is... Másik orvost keressetek...
Kedves Gazdi! Lehet, hogy csak azt szemelte ki magának, elvileg a kamilla nem különös nekik. Terelje el a figyelmét mentával vagy macskafűvel és akkor nem a kamillát fogja kikaparni. Cikkek a témában: Segítség, a macskám kipusztítja az összes virágot a lakásból! >> Izgatja, mint menta a macskát >> Miért legelnek a macskák füvet? >>
Sok kérdés érkezik szerkesztőségünkbe a macska körmének kurtításával kapcsolatban. Vágjam le én, vagy bízzam állatorvosra? Mennyit vághatunk le a körméből? Mit csináljunk, ha túl sokat vágtunk? Íme, a legfontosabb tudnivalók a karom és körömvágásról! A karomélesítésre való hajlam elidegeníthetetlen része a macskalétnek, ezért mindenképp érdemes karomélesítő oszlopot beszereznünk, hogy megóvjuk bútorainkat, mindamellett, hogy a karomápolásban is segít, tekintve, hogy használatával ritkábban lesz szükség a körmök vágására. Ez a felszerelés különösen lakásban tartott macskáknál fontos, ők ugyanis nem élesíthetik karmaikat odakint a fákon, vagy kerítésléceken. Az idősebb macskák gyakran szenvednek túlnőtt karmoktól. Ettől a kényelmetlenségtől rendszeres körömvágással megszabadíthatjuk őket. A túlnőtt köröm jele lehet az ízületi gyulladásnak is, s ha ez így van, akkor legyünk rendkívül tapintatosak körömvágáskor. Hogyan vágjuk le a macska körmét? • Nagyon fontos, hogy a körömvágásról szakszerű ismereteink legyenek, annak érdekében, hogy ne okozzunk az állatnak fájdalmat, vagy sebesülést. Kérjük meg az állatorvost, mutassa meg, hogyan kell a karmokat szakszerűen vágni.• Már kicsi korában szoktassuk kedvencünket a körömvágás gondolatához. Utánozzuk a vágó mozdulatokat, miközben finom nyomás alá helyezzük a körmöket, majd jutalmazzuk az állatot.• Amíg a kölyök körme lágy, vágás helyett reszelhetjük is, ez kevésbé okoz fájdalmat, bár nem biztos, hogy olyan jól tűri majd, mint a csipeszt.• Hetente ellenőrizzük cicánk körmeit, illetve az úgynevezett „fűkörmöket” vagy fattyúkörmöket is. Ha nyugalmi állapotban is kilátszik a karom – normális esetben ilyenkor teljesen eltűnik –, akkor azt le kell vágni.• Ha úgy tűnik, hogy a köröm benőtt a talppárnába, szóljunk azonnal az állatorvosnak, az ilyesmi ugyanis fájdalmas probléma, fájdalomcsillapítóra és antibiotikumra lehet szükség.• A felnőtt macskához használjunk speciális macskaköröm vágó ollót.• Mielőtt belekezdenénk a műveletbe, fogjuk a cica mancsát az ujjaink közé, és finoman nyomjuk meg, hogy előbújjanak a karmok. A körömnek csak az átlátszó végét vágjuk, hogy elkerüljük a karom tövében futó eret és az így okozható vérzést.• Legyen a kezünk ügyében ezüst-nitrát pálcika (állatorvosnál kapható) és vatta, ha véletlenül megsértenénk az érzékeny részt. Ha vérezni kezd, ne essünk pánikba! Kezeljük ezüst-nitráttal, és szorítsuk oda kis időre a vattát. Ha továbbra sem akar elállni a vérzés, azonnal forduljunk állatorvoshoz.• Az ezüst-nitrát csíp, ha szükségesnek látszik az alkalmazása, nem árt, ha valaki lefogja közben az állatot.• Ha vérzést idéztünk elő, beszéljük meg az állatorvossal, hogyan kerülhető el a jövőben az ilyen komplikáció.• A karmok ellenőrzésekor a talppárnákat is ellenőrizzük, nincs-e rajtuk sérülés, idegen test, stb. Az ujjak közét is ellenőrizzük, nem érzékenyek-e. Ha valami szokatlant tapasztalunk, keressük fel az állatorvost. Cica karmok nékül? Macskakarom plasztika A macskák karomtalanítása
A láb összekötésével lehet próbálkozni, de ez még fióka korban sem szokott biztos eredményt hozni. A vásárlás nem volt túl szerencsés, mivel a szétcsúszott lábú zöld tojó mögött is egy tenyésztésre valószínűleg túl öreg, vagy atkás tojó látható, így az eladó valószínűleg leselejtezést végzett az állományában.
Kedves gazdi, idős már a cica, sok gondja lehet, mutassák meg állatorvosnak, sajnos látatlanban ezen nem lehet segíteni. Milyen betegségei lehetnek az idős cicáknak?A leggyakrabban előforduló betegségek az alábbiak: Vesebetegségek: a vesefunkció romlását számos tényező kiválthatja, azonban a kialakuló tünetek eléggé egységesek, és gyakran nem jellegzetesek. Az étvágytalanság, testsúlyvesztés, fénytelen szőrzet, bágyadtság akár az idős kor számlájára is írható, azonban gyakran a veseelégtelenség tünete. Daganatos betegségek: gyakorlatilag bármely szerv daganatos megbetegedése előfordulhat cicákban is. A testfelületen kialakuló duzzanatok eredetének kivizsgálása minden esetben indokolt, ugyanis a kisméretű daganatok mielőbbi eltávolításával a probléma rendszerint megoldható. A belső szervek daganatos elváltozásainak felismerése és megoldása már nem ennyire egyszerű. A sebészi eltávolítás ebben az esetben is szóba jön, illetve már hazánkban sem elérhetetlen a kemoterápiás kezelés illetve a sugárkezelés sem. Fertőző betegségek: mint már írtuk, a cica immunrendszerének gyengülésével egyre fogékonyabb lesz a különféle fertőző betegségekre. Fogak betegségei: az idős cicák nagy része szenved a fogak megbetegedésétől is. Leggyakoribb probléma a fogkövesség, és az ennek következtében kialakuló fogíny és fogmeder gyulladás. A fogkövességnek akár nagyon súlyos következményei is lehetnek, azonban viszonylag könnyen megszüntethető, egy rövid bódításban végzett ultrahangos fogkő-eltávolítással.Fontos, hogy míg fiatal cicákban rendszerint egyszerre csak egy betegség jelentkezik, idősebb korban gyakori, hogy egymás mellett több idült betegség is jelen van, és együtt alakítják ki a tüneteket. Emiatt rendszerint több kiegészítő vizsgálat is szükséges a cica állapotának felmérésére, és a megfelelő kezelés kiválasztására.A cicákra vonatkoztatva is igaz, hogy az idős kor önmagában nem betegség. Mindemellett szükséges odafigyelni a figyelmeztető jelekre, hogy az időben megkezdett gyógykezeléssel minél tovább boldog életet biztosíthassunk számára.