6431. Ismerd meg a 2023-as év madarát!
A barkóscinege lett az év madara 2023-ban. De mit kell tudni róla?
A barkóscinege lett az év madara 2023-ban. De mit kell tudni róla?
Ma már több területre is találhatunk profi megoldásokat nyújtó szoftvereket. Kivétel nélkül ide tartoznak a kép-, hang- és videószerkesztő programok is, amelyek között felelhetünk igazán népszerű termékeket is.
Manapság már életünk szerves részét képezik informatikai eszközeink, hiszen napi szinten alkalmazzuk őket. A munkánkban és az otthoni szórakozásban egyaránt jelentős a szerepük, azonban operációs rendszer nélkül csupán élettelen váz volna a legkorszerűbb számítógép is.
Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése szerint.
Először választották meg az év lepkéjét, amely a fecskefarkú pillangó lett. A kezdeményezéssel a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) lepkevédelmi szakosztálya.
Anélkül, hogy látnám, nem tudok biztosat mondani. A leggyakoribb elváltozás az epulius, ami egy nagyobbrészt jóindulatú daganatos betegség, de van rosszindulatú formája is, ami a csontokig hatol. A másik lehetőség a papillomatózis ami szintén daganat, amit vírusok idéznek elő. Persze lehet ez miliáris gyulladás is, vagy egyéb. Keresse fel állatorvosát aki elvégzi a szükséges kezelést is és a daganat alapján felméri az eltávolítással járó költséget. Üdvözlettel: dr. Stark Róbert
Kedves Virág, Ha nincs komoly sérülés, elegendő a napi kétszeri Betadine-os fertőtlenítés, séta idejére (főleg, ha esik az eső) be lehet kötözni, hogy ne szennyeződjön. A karom idővel visszanő, de ez sokáig fog tartani. Pár napig érzékenyebb lehet a terület. Ha kutyája erősen sántít, gennyesedést, gyulladást tapasztal, forduljon állatorvoshoz!
Kedves Gazdi! A macska féregtelenítése valóban negyedévente kell, hogy megtörténjen. A tablettát testtömeg kilogrammra adják, nem biztos, hogy egy tabletta elegendő.Fontos tudni, hogy a különbözõ féregtelenítõ készítmények a férgek különbözõ típusai ellen hatékonyak. Vannak olyan készítmények, amelyek csak a bizonyos férgek ellen hatékonyak, ezzel szemben a Drontal termékcsalád a macskák férgeinek összes típusa ellen hatékony. Illetve azt is jó lenne tudni, hogy helyesen adja be a tablettát. Biztosan lenyelte a cica? Ha nme biztosa benne, akkor inkább bízza állatorvosra.
Kedves gazdi! Az ivartalanítás segíthet, mielőbb javasolt elvégeztetni.Több kutya egy háznál, nem mindig fér meg könnyen, javaslom elolvasni alábbi cikkünket: http://www.haziallat.hu/dr-haziallat/kutya/kutyak-osszeszoktatasa/14436/
Kedves Gazdi! Homeopátiával és egyéb természetes gyógymódokkal sokat lehet tenni a cica immunrendszerének erősítése érdekében. Azonban a gyógyulási esély nagymértékben függ attól, hogy mely vírusos betegség áll a háttérben! Az elérhető eredmény attól is függ, hogy mennyi tartaléka van még a cica szervezetének az öngyógyító folyamatok beindításához. Ha már a homeopátiás kezelést saját tapasztalatok alapján is ismerik, talán nem mondok újat azzal, hogy egy ilyen kezelés alkalmával igen sok tényezőt figyelembe kell venni, hogy ténylegesen hatásos gyógymódban részesülhessen kis kedvence. Ehhez mindenképpen egy személyes találkozásra van szükség, amikor a fizikális vizsgálat mellett egy részletes beszélgetésre is sor kerül, abból a célból, hogy megismerhessem a cica pontos tüneteit, az előzményeket, a körülményeket, hogy mi javít, mi ront az állapotán, és a pszichés – lelki beállítottságát is. Ezen információk segítségével fogom tudni számára egyedileg összeállítani a legmegfelelőbb komplex kezelést. Ha szeretne homeopátiás segítséget kedvencének, kérem, hogy hívjon fel időpont-egyeztetés végett: 06 (20) 928-4425. Üdvözlettel: Dr. Kopócsi Andrea