3896. Imádkozó vidrákat kapott lencsevégre
Elárasztottak hívásokkal egy fotóst a hívők, akik úgy vélik, olyan vidrákat kapott lencsevégre, akik éppen az Urat dicsérték. De vajon tényleg imádkoztak a lefotózott állatok?
Elárasztottak hívásokkal egy fotóst a hívők, akik úgy vélik, olyan vidrákat kapott lencsevégre, akik éppen az Urat dicsérték. De vajon tényleg imádkoztak a lefotózott állatok?
Számoló lóval büszkélkedik egy kaliforniai nő: az állat matematikusnak ugyan nem mondható, de 1-től 19-ig felismeri a számokat.
Csíkos, pöttyös kölyke született április közepén a debreceni állatkert dél-amerikai tapírpárjának (Tapirus terrestris), Samunak és Lunának.
Néhány hónap eltéréssel két albínó Benett-kenguru (Macropus rufogriseus) született a Szegedi Vadasparkban, az idősebb testvér a szép napsütéses időben már kibújik anyja erszényéből, a fiatalabbnak csak a feje bukkan elő néha.
Egy fiatal önkéntesekből álló csapat azt a merész célt tűzte maga elé, hogy alapjaiban változtatja meg, amit eddig az ételmaradékok újrahasznosításáról gondoltunk. A minap pet it néven nyílt mozgalmat indítottak, hogy a helyi éttermek konyhai maradékai eljussanak a közelben lakók háziállataihoz, ezáltal csökkentve a környezet és a gazdik pénztárcájának terhelését.
Azonnal vigye állatorvoshoz a kutyát! A patkányméreg halálos lehet kutyák részére is, ha nem kezelik időben. Itt nincs helye latolgatásnak, hogy hány szemet evett meg, és hány szemtől lehet baja.
Nagyon rövid idő alatt alakul ki véglegesen az, amit később a kutya természetének, viselkedésének nevezünk. Egyes szerzők szerint ez a rövid időszak a kutya 4 hónapos koráig tart. Mivel csupán ennyi időd van a jellembeli tulajdonságok döntő befolyásolására, nagyon fontos, hogy eleget tudj foglalkozni vele, és ez alatt az idő alatt minél több emberrel és kutyával találkozzon. HA ez nem történt meg ott, ahonnan hoztátok, akkor lehet, hoyg több időre lesz szüksége a kutyusnak a megszílidüléshez.Céltudatos neveléssel sokat lehet javítani a helyzeten, mint például azonos időben etetés, mindig egy kicsit közelebb menni a kutyushoz, nem szabad azonnal agyonölelgetni (meg kell várni, hogy érezze, nem kell félnie). Ellenkező esetben ugyanis stressz lenne a kutyusnak. Nyugodt körülmények között, otthon kell majd pórázhoz szoktatni, és nem szabad hagyni, hogy húzzon. Ilyenkor meg kell állni, és amikor megnyugszik akkor továbbmenni.
Kérem küldjön egy képet a halról az info@amazonas.hu címre, akkor biztosabbat tudok mondani. Zoltán
Sajnos erre orvost ajánlok, mert a nyuszi orra legtöbbször a váladéktól taknyos, ez pedig rossz jel.:( Erre orvosi segítség kell. Nekem is volt állatorvosi kezelésem még az egyetemi évek alatt. Mond el neki mi a panasz és persze azt is hogy ösztöndíjas vagy. Egy lelkiismeretes orvos figyelembe veszi, mert az állat egészsége a fontos. Egyébként egy szurit fog maximum kapni. Talán injekció kúrát ír fel. Azonban minden a nyuszi súlyától függ. Maga a gyógyszer nem drága. HIsz csöpp súlyuk van a nyusziknak. Ami drága az orvos, hogy ránéz. Remélem sikerül elintézni és még nem késő....
A vérvizsgálati eredmények önmagukban nem értékelhetőek, ugyanis a megváltozott értékek önmagukban nem elegendőek a helyes diagnózis felállításához. Ehhez feltétlenül ismerni kell a kórelőzményi adatokat, de alapos klinikai-, és szükség esetén kiegészítő vizsgálatokra (pl. röntgen, ultrahang) is szükség lehet. Jelen esetben a normál értékektől igazán a thrombocyta szám tér el jelentősen, de tekintettel arra, hogy a minta alvadékos volt, nagy a valószínűsége, hogy a kapott eredmény hamis. Ezért a vizsgálatot mindenképpen újra elvégeztetném. A többi érték tekintetében (mivel az eltérések nem igazán nagyok) is jó lenne egy újabb vizsgálat, mert jelen esetben a két vizsgálati érték közötti tendencia (változás) lenne értékelhető. Általánosságban: a triglicerid érték csökkenése máj anyagcsere zavarra, de éhezésre is utalhat. Az emelkedett magnézium érték hátterében veseelégtelenség is lehet. Úgy gondolom, hogy mindenképpen további (és megismételt) vizsgálatokra van szükség a betegség okának kiderítésére.