A denevérek (Chiroptera)
A denevérek már mintegy 50 millió esztendővel ezelőtt is léteztek, ezt tanúsítja az eocén földtörténeti korból előkerült ősdenevér, az Icaronycteris teljes csontváza. Testének hossza a fejjel együtt mindössze 8 cm volt, vagyis már nagyon hasonlított a mai utódaihoz.

Így azután a tudódok alig tudnak valamit arról, milyenek lehettek a denevérek rendjének legősibb fajai, vagy honnan származik repülőképességük. Feltételezik, hogy fán élő, cickányszerű rovarevő emlős volt a denevérek őse.

 

denever-kepek


Megjelenés

Bár a denevérek mérete, testalkata sokféle lehet, van néhány közös vonásuk, amelynek alapján minden fajuk könnyen felismerhető: bőrszárnyuk van, szőrösek, hasoldaluk világosabb, mint hátoldaluk. Szárnyuk, azaz „vitorlájuk" fesztávja a kisebbek esetében a 15 centimétert sem éri el, a trópusi óriásoké megközelíti a 2 métert. Alakja lehet rövid, kerek, máskor pedig hosszú és keskeny. Mellső végtagjuk jól fejlett, a felkar rövid és erős, az alkar orsócsontja igen hosszú. A hüvelykujj rövid, rendszerint görbe karmokban végződik. A mellső végtag többi ujja megnyúlt, ezek feszítik ki a szárny repülőhártyáit. E hártyák a test két oldaláról erednek, nemcsak a mellső végtag, hanem a hátsó végtag és a farok is részt vesz a támasztásukban, sőt sok faj esetében egy „sarkantyú" is feszíti a hártyát.

A denevérek „szárnya" tulajdonképpen felső és alsó bőrrétegből áll, a mellső és a hátulsó végtagpár úszáshoz hasonló módon mozgatja. A szárny – izomrostjainak és rugalmas szalagjainak jóvoltából – pihenőhelyzetben – mintegy a testre csukódik.

 

repulo-denever


A denevér életmódja

Igen sok denevérfaj létezik, s ezek különböző jellegű élőhelyeket népesítenek be. Életmódjuk azonban – fajtól függetlenül – szinte mindegyiküknél jórészt azonos: így például éjszakai állatok, fészket ne építenek, pihenőhelyükön fejjel lefelé lógnak. Társas életmódúak, az év nagy részét kolóniákban töltik. Vannak azonban magányosan pihenő fajok is. A denevérek különböző gyülekezőhelyeken csoportosulhatnak szükségleteik szerint. A tél közeledtével olyan helyeket keresnek fel, amelyek kellőképpen védettek, megfelelnek a téli álom idejére. Már helyeket pedig – nappali pihenésre használnak. Párosodás vagy kölykezés esetén is sajátos helyeken gyűlnek össze. A denevérek kedvelt rejtekhelye a barlang, de lehagyott bányákban, sziklahasadékokban vagy faodvakban is megpihennek. Régi épületek padlásai szívese kapaszkodnak a gerendákba, boltívek, ereszek alá. A nagy termetű trópusi gyümölcsevő denevérek a szabadban, fák ágain csimpaszkodnak.

 

deneverek-lognak


Amikor éppen nem vadásznak, jelentős időt szánnak arra, hogy rendbe szedjék magukat: vakaródznak, nyalogatják, tisztogatják szőrzetüket, mellüket, hasukat. Különös gondot fordítanak szárnyhártyájukra, ezt mellső és hátulsó lábaikkal is gondozzák. Némely denevérfajok a talajon szinte magatehetetlenek, mások redőbe szedik szárnyukat s elég gyorsan járnak, kúsznak-másznak. Megint mások ügyesen közelednek a fák között: ágról ágra lendülnek, s biztosan megkapaszkodnak erős karmaikkal.

 

denever-teli-alom


Téli álom

A mérsékelt égövben – ahová Magyarország is tartozik – télen nem akad repülő rovar, így a denevérek táplálék nélkül maradnak. A fajok egy része úgy segít ezen, hogy költöző madarak módjára ősszel melegebb tájakra vonul. Többségük azonban nem költözik el, hanem a telet védett helyen, téli álomban – hibernációban – tölti. Erre a célra legjobb a nyugalmas, huzatmentes hely, durva felületű, repedezett, kapaszkodásra, megbúvásra alkalmas falakkal, mennyezettel. Az a jó, ha a hőmérséklet nem süllyed fagypont alá, s a levegő páratartalma elég magas. Máskülönben a denevérek könnyen megfagyhatnak vagy kiszáradhatnak, mivel a téli álom idején vizet nem vesznek magukhoz. Ősszel a denevérek különösen mohón táplálkoznak, hiszen zsírtartalékot kell felhalmozniuk testükben. Ha már eléggé meghíztak, s az idő is hidegebbre fordul, október-november táján kezdik el téli álmukat. Többnyire bőrszárnyukkal takaróznak, s kolóniákban, valósággal fürtökben lógnak, hátsó lábaikkal a mennyezet hasadékaiba kapaszkodva.

 

denever-eletmodja-kep


Táplálkozás

A Magyarországon található denevérfajok kivétel nélkül rovarevők, repülő lepkéket, molyokat, szúnyogokat, legyeket fognak, többnyire az éjjel repülő fajokat fogyasztják. Táplálkozásuk leggyakoribb módja tehát az éjszakai vadászat: röptében, szájukkal kapják el a lepkéket, legyeket, szúnyogokat. Egyes denevérek bőrhártyájukat hálóként használják, és így fogják a rovarokat. Akadnak fajok, amelyek visszafelé hajlítják farkukat, így zseb formájú redő keletkezik, ezzel fogják repülő zsákmányukat. Ezt gyakran még a levegőben megeszik, de a lassan repülő fajok a külön e célra választott pihenőhelyükön vacsoráznak.

 

tropusi-denever


A trópusokon

A gyümölcsevő denevérek a meleg égöv alatt élnek, számukra ugyanis létszükséglet, hogy egész éven át legyen valamilyen ehető gyümölcs a fákon. Alkalomadtán megeszik a faleveleket is, de a rovarokat is elkapják. Az Óvilág meleg égövi tájain az úgynevezett repülőkutyafélék a gyümölcsevők, az Újvilágban helyüket a hártyás orrú denevérek töltik be. Mindkét csoport tagjai nektárt és virágport is fogyasztanak. Így azután egy sereg növényfaj esetében nem méhek és darazsak, hanem denevérek porozzák be a virágokat. A virágport, nektárt fogyasztó denevérek a trópusok lakói. Többségük nyelve hosszú lett, így elérik a virágok mélyebb részeit is.

 

ragadozo-denever-kepek


Ragadozó denevérek

Léteznek ragadozó denevérek is, ezek kisebb emlősöket, egereket, cickányokat, apróbb madarakat, békákat és gyíkokat esznek. Nagy szemfogaikkal erősen megragadják és megölik zsákmányukat. Van két denevérfaj, amely arról nevezetes, hogy halat fog. Lábaikon elképesztően erős karmok nőttek, úgy repülnek a tavak, tócsák, folyók felett, hogy az egyik lábuk karmait közvetlenül a víz színe alá meresztik és a vízben maguk után húzzák. Ilyen módon mintegy megcsáklyázzák a kicsiny, legfeljebb 8 centiméter hosszú halakat, amelyek gyorsan a denevér szájába kerülnek.

A ragadozó denevérek közé tartozik a három ismert vámpírdenevérfaj is. Élőhelyük Amerikában, Mexikótól Argentína északi részéig húzódik. Éjszaka meglepik alvó áldozatukat, borotvaéles metszőfogaikkal lemetszenek egy réteget, a sebből áramló vért pedig felnyalják, nem pedig „kiszívják". A nyálukból alvadás gátló anyag jut a sebbe. A vérveszteség nem jelentős, a seb azonban fertőződhet, s ezek az állatok veszettséget is terjeszthetnek.

 

echolokacio-denever-kepek


Echolokáció

A legtöbb denevér mindig ugyanazon a „légi ösvényen" jár vadászni, többnyire nem távolodik el messzire a megszokott zsákmányszerző helyétől. Egymás vadászterületét tiszteletben tartják. Bár csak a repülő kutyák szeme alkalmas arra, hogy gyenge fényben is lásson, a legtöbb denevér sötétben, az éjszakai órákban táplálkozik. Többnyire nagyon fejlett a szaglásuk és hallásuk, bizonyos, hogy ezek részt is vesznek a táplálék megkeresésében és megszerzésében.

 


A denevérek legkifinomultabb, legmeghökkentőbb és a táplálék megszerzésében leggyakrabban használt érzéke ez echolokáció (visszhangos érzékelés). Működési elve lényegében hasonlatos a radaréhoz. A denevér hangokat bocsát ki, ezek többsége az ember számára nem hallható ultrahang, olykor azonban az ember is hallja a cincogásukat, vicsorgásukat. Ezeket a hangokat nemcsak a szájukon, hanem az orrukon át is kibocsátják.

Ha a hangjuk álló vagy mozgó (repülő) tárgyba ütközik, a visszaverődő hanghullámok segítségével a denevér igen pontos képet tud alkotni a környezetéről , „hallja" a tárgyak alakját, sűrűségét, de még a mozgását is. Számos faj a milliméternél vékonyabb, kifeszített drótokat is elkerüli, ugyanis ezek jelenlétét is halja. A halevő denevér érzékeli a víz hullámzását, illetve a felszín közelében úszó halat is.

 



Szaporodás

A denevérek többsége évente egy ízben szaporodik, s a nőstény általában csak egy kölyköt szül. Néhány faj nőstényei ikreket hoznak a világra, ilyen a Kanada legdélibb részén és Közép-Amerika területén található vörös denevér, ennek nősténye három, olykor négy kölyköt vet. Csak e faj nőtényének van négy működő (tejet adó) csecsbimbója. A trópusokon a denevérek egész esztendőn át szülhetnek. A mérsékelt égöv alatt inkább csak ősszel, ritkábban a tél elején párosodnak, a szülésre pedig a táplálékban gazdag tavasz idején kerül sor. A denevérek nem hűséges természetűek, a hímek és a nőstények nem alkotnak állandó párokat, a párosodás jórészt véletlenszerűen összetalálkozó példányok között történik. Gyakran a téli álomra szánt pihenőhelyen párzanak: a hímek magukhoz térnek, és felébresztik valamelyik nőstényt.

Forrás: A tudás fája

hozzászólások
értékelés