CÍMKÉK hód európai hód
A magyar hódok a Szigetközt kedvelik a legjobban
Lezárult a Természetvédelmi Világalap (WWF) idei megfigyelési programja a Magyarországon élő hódok lelőhelyeiről: úgy találták, hogy a hódcsaládok a Szigetközben érzik a legjobban magukat.

A világszervezet megfigyeléseiből kiderül, hogy a hódok állománya a Hanságban és a Mura mellett folyamatosan nő, míg Gemencen és a Közép-Tisza mentén többnyire stabil a populáció. Legnagyobb egyedszámmal azonban a Szigetközben fordulnak elő, ami azért érdekes, mert erre a területre a hódok nem betelepítés, hanem természetes vándorlás útján jutottak el.

europai-hod

Valamikor egész Európa folyó menti ligeteiben megtalálhatók voltak az eurázsiai hódok, ám a bundájukért és húsukért folytatott vadászat következtében a XIX. század közepére teljesen eltűntek Magyarország területéről. A probléma megoldására a WWF betelepítési akciót indított, amely 2008-ban, 12 éves munka után zárult le: Gemencre, a Hanságba, később pedig a Tisza és a Dráva különböző területeire telepítettek hódcsaládokat, összesen több mint 230 egyedet. “A Magyarországon élő hódok száma mára megközelíti a hatszázat” – közölte Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója a tavasz végén lezárult figyelési program adatai alapján.

hod-meghatarozas

A monitorozási munka arra irányul, hogy a szakemberek egyfelől lássák, mennyire sikeres az egyedek beilleszkedése a környezetbe, másfelől nyomon követhessék az állatok vándorlását és viselkedését. A Szigetközbe vándorolt hódok száma valószínűleg már meghaladja a 300-at. Szintén a természetes vándorlásnak köszönhetően jelentek meg egyedek a Mura mentén, ahol az állatok a tavalyi árhullámok ellenére sem hagyták el a területet. “A hódok aktív rágcsálási tevékenységük ellenére nem kártékony állatok. Elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő élőhelyet biztosítsunk az egyszer már kipusztult, de újra meghonosodott faj számára” – tette hozzá Figeczky Gábor.

Forrás: Magyar Online

értékelés